Alföldi Róbertet sajnáljuk a legjobban

2008 a színházi élet szempontjából faramuci év volt, és most nem azokra a többször megkérdőjelezett színigazgatói kinevezésekre gondolunk, amelyek az utóbbi időben felkavarhatták a kultúrpolitikai csörtékre még kíváncsi nézőközönség lelki nyugalmát. Sokkal érdekesebb történések is zajlottak idén a színházi életben. Alföldi Róbert felforgató ötleteivel és egy csomó fiatal színésszel együtt lendületesen bevonult a Nemzeti Színház színpadára, Mundruczó Kornél elnyert minden díjat, amit csak lehetett, közben meg helyrehozhatatlanul szétesett az a legendás társulat, amelynek kedvéért az elmúlt évtizedben megtanultuk, hogy mit jelent az "alternatív" színjátszás. Öt színházi előadás, amelyről úgy ítéltük, tükröt tart 2008-nak.

Euripidész: Oresztész, Nemzeti Színház (rendező: Alföldi Róbert)

Miért tartjuk fontosnak? Az évad első nemzetis premierjével, A jég-gel a színház idén kinevezett és sokat támadott igazgatója, Alföldi Róbert határozottan üzent kritikusainak (és persze a Nemzeti eddigi és jövőbeli nézőinek is): itt most új szelek fújnak. Joggal várhattuk, hogy saját rendezésével tovább kavarja a progresszív fuvallatokat a Nemzeti Színház nagytermében. Szintén muszáj volt odafigyelni a darabra, mivel az alaposan átszervezett társulat újoncai kulcsszerepeket kaptak a darabban, és sem Alföldinek, sem az őt támadóknak - és persze nekünk nézőknek sem - volt mindegy, hogy hogyan muzsikál a krétakörös Péterfy Bori és Rába Roland a Nemzetiben; vagy éppen, hogy az elképzelt Zooey Deschanel-hasonmásverseny sanszos győztese, Tompos Kátya milyen lesz, mint Hermioné.

Rába Roland és Péterfy Bori az Oresztész-ben | Nézz még képeket az előadásból! | Forrás: Nemzeti Színház / Gordon Eszter

Mitől jó a darab? Kezdjük ott, hogy a darab nem jó. Legalábbis abban biztosak lehetünk, semmiképpen sem kerül be azok közé az emlékezetes előadások közé, amelyekre évek múltán is csak kéz alatt lehet jegyet kapni. Talán a felfokozott elvárások miatt, talán azért, mert Alföldi maga ellen kihívva a sorsot csakazértis egy olyan görög klasszikus darabot választott, amelynek problémáival egy XXI. századi nézőnek szinte lehetetlen azonosulni, de a nemzetis Oresztész nem üt. Ezt pedig azért sajnáljuk szívből, mert titkon nagyon drukkoltunk Alföldinek. Hiába az új, modern fordítás, a nagyszerű színészek, a feszesre szabott tempó ( na és a csirkebelezős live act), az előadás nem tud hatni sem szívre, sem észre - de még gyomorra sem...

A gyökeresen más színészi eszköztárral dolgozó szereplők számunkra inkább disszonánsan hatottak egymás mellett, mintsem érdekesen, és az ókori konfliktus (megöljük anyánkat, mert mérgesek vagyunk, később rákenjük az istenekre, közben depresszióba esünk, és hisztériázunk) az előadás előtt az előtérben magyarázó színművészetisek ellenére is olyan távoli marad, mint a szalamiszi csata. Alföldi mintha bizonyítani akart volna, de ennek a vége egy steril és kissé öncélú előadás lett. A Nemzetiben újszerű és szokatlan formai húzásaival mindenesetre elért annyit, hogy a közönség erre kevésbé fogékony - és persze többségben levő - része felháborodottan ciccegett egy-egy szerintük nem odavaló jelenetnél.

Az előadás legjobb része: Kulka János gegszerű jelenése, a végig kiváló argoszi asszonykart pedig innen is csókoltatjuk.

Bemutató: 2008. november 22.)

+ + +

Vlagyimir Szorokin: A jég, Nemzeti Színház (rendező: Mundruczó Kornél)

Miért tartjuk fontosnak? Nehéz nem észrevenni, hogy az elmúlt év Mundruczó Kornél sikerszériáját hozta: nem elég, hogy saját mozit nyitott nemrég, de tavasszal Delta című filmje a cannes-i versenyprogramban szerepelt, bárkás színházi premiere, a Frankenstein-terv pedig elnyerte a POSZT fődíját. Sokat törtük ennek kapcsán a fejünket, vajon mi foghatta meg a pécsi zsűrit a bárkás előadásban, mert mi ugyan kevés értékelhetőt találtunk benne, ám mivel máig nem jöttünk rá, úgy döntöttünk, inkább a rendező A jég című előadását ajánljuk a színházi élet fordulatait hűen követő olvasók figyelmébe. A darab ugyan nem mostani, hiszen egészen pontosan két évvel ezelőtt debütált nagy sikerrel a Krétakör Színház előadásában, de egyrészt még most is zseniális, másrészt aktualitást ad neki, hogy Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház frissen kinevezett igazgatója úgy döntött, meghívja a darabot, ráadásul nem saját feldolgozásban, hanem a korábbi krétakörös produkciót egy az egyben átvéve, díszlettel, rendezéssel, szereplőkkel. A jég így a Nemzeti új érájának első bemutatója lett, amelyet Alföldi saját bevallása szerint is üzenetnek szánt.

A jég | Nézz még képeket a darabból! | Forrás: Nemzeti Színház / Gordon Eszter

Mitől jó a darab? Mundruczó kiváló alapanyagot talált Vlagyimir Szorokin regényében, rendkívül kreatív módon tette azt színpadra, és bizton állíthatjuk, hogy a Krétakörrel a legjobb társaságot találta meg hozzá. A több mint háromórás előadás egy véres orosz szekta sztoriját meséli el, mindez elég jó táptalaja annak, hogy a rendező nagy mennyiségben szórja be a színpadot a legkülönbözőbb testnedvekkel, vértől a könnyig. Ettől ugyan még nem lesz jó egy darab, de a szélsőségek alkalmazása tökéletesen passzol a bizarr történethez, és az összeszokott krétakörösök, kiegészülve pár nemzetis kollégával fergetegesen játszanak. Mundruczó nem spórol a sokkoló elemekkel, így hiába a legtöbbször már karikatúraszerű túlhúzottság, jótét lelkek vigyázzanak! Mindenesetre szünet után ők is menjenek vissza a második részre, mert a szinte tiszta narrációra épülő felvonás fojtó atmoszférája kihagyhatatlan. Szarvashiba lenne nem megemlíteni Ágh Márton zseniális díszletét, ami előtt, vagy inkább amiben ülve azt éreztük, hogy végre valaki nem csak üres frázisokat pufogtat a színház és a néző közötti fal elbontásáról, hanem tényleg tesz érte.

Az előadás legjobb része: Döbbenten ültünk Bánki Gergő és Katona László meztelen karaoke-ját és az azt követő őrült kirohanást nézve, és biztosak vagyunk benne, hogy aki látta, mindenképpen sokáig emlékezni fog erre a jelenetre. Csak tíz perc, de sokat tanulhatunk belőle a színészetről és a férfi nemi szervekről. Szintén felér egy erős gyomrossal Péterfy Bori és Rába Roland jelenete, amiben munkaadója erőteljesen számon kéri és kiosztja a már amúgy is megviselt örömlányt.

Bemutató: 2008. szeptember 26

+ + +

Kurázsi papa, Krétakör (rendező: Schilling Árpád, Phéraille)

Miért tartjuk fontosnak? Előrebocsátjuk, a darabot kifejezetten rossznak tartjuk (erről lásd a Mitől jó a darab? kezdetű passzust lent), azonban muszáj szóba hoznunk, ugyanis szomorú sírköve az elmúlt több mint tíz év egyik legmeghatározóbb színházi műhelyének. A Krétakör a kilencvenes évek közepe-vége óta volt a hazai független színház legerőteljesebb hangvételű és kétség kívül a legnagyobb tömeget elérő jelensége. A kezdetekről fogva Schilling Árpád vezetése alatt működő társulat olyan egyedi hangvételű darabokkal szórakoztatta és/vagy sokkolta az újszerű színházra nyitott nézőt, mint a Siráj, a Hazám-hazám, a Feketeország vagy A Nibelung-lakópark.

A folyamatos sikerek ellenére idén a társulat megszűnéséről hallottunk, igaz, a Krétakör tagjai inkább egyfajta "átalakulás"-ról beszélnek. Schilling szerint a fejlődés érdekében túl kell lépniük a társulati formán, és egyfajta "szellemi inkubátorházként" kell működniük. Hogy ettől mit remél a jövőben, és mik zajlottak és zajlanak a háttérben, arról inkább csak sejtéseink vannak, az azonban bizonyos, hogy a legendás társulat szétspriccelt. Páran (Schilling szellemi vezetésével) egy IX. kerületi bérházban blogolnak lelkesen, Péterfy Bori és Rába Roland a Nemzetibe szerződött, Csákányi Eszter és Gyabronka József Bodó Viktor Bérháztörténetek című darabjának próbál éppen valami súlyt adni, Láng Annamária pedig, amikor legutóbb láttuk, kínai nőt játszott egy mozi előterében. Szomorú történet ez, a korábbi társulat - úgy, ahogy létezett egykor -, széthullott, és ezzel a kortárs progresszív színjátszás egy fontos tényezője vált köddé hirtelen. Az előálló űrt még nem tölti be senki, pedig a színházi közönségnek az a szelete, amely nem szereti sem a bohózatokat, sem a musicalt, sem az ásatag módit (a Katonában meg már minden darabot látott), most ki lesz éhezve az újra.

Jelenet a hajón | Forrás: MTI | Nézz még képeket az előadásból!

Mitől jó a darab? Az ötletet, mely szerint a közönségnek kell a folyamatosan zajló jelenetek között sétálgatniuk, nem sikerült jól kivitelezni, így aztán azt kell mondanunk, a darab egyáltalán nem jó. Hacsak attól nem, hogy mivel projekt-jellegéből kifolyólag csupán pár alkalommal játszották, sokan megspórolhattak maguknak egy szemlesütős, felesleges színházi élményt.

Az előadás legjobb része: Ha nem számítjuk az előadás utáni fejvesztett menekülésünket a Szentendrei-szigetről az özönvíz előtti hajón, talán az, hogy Láng Annamáriát közvetlen közelről szemügyre vehettük.

Bemutató: 2008. augusztus 8.

+ + +

Biljana Srbljanovic: Sáskák, Katona József Színház (rendezte: Máté Gábor)

Miért tartjuk fontosnak? Ez az előadás a szakmai színvonaláról és nívós társulatáról méltán híres fővárosi Katona József Színház legjobb premier-darabja volt 2008-ban (a nemrég bemutatott Barbárok-ról még nem nyilatkozunk), és ráadásul idei kedvenc színésznőnk, Rezes Judit játszik benne, így feltétlenül összeállításunkba kívánkozik. A szerző egy fiatal és dögös szerb írónő, Biljana Srbljanovic, akinek eddig öt (a Sáskák a hatodik) drámája aratott nagy sikert világszerte. Specialitása, hogy sok mindenkibe beleköt (állítólag még Kusturicával is pereskedett; itt a blogja), és hogy drámáiban kifejezetten mai társadalmi problémákat és jelenségeket pécéz ki, és dörgöl az arcunkba hátborzongatóan élő szituációkban. Csáki Judit írta róla, hogy olyan spirós, és ezzel kénytelenek vagyunk egyetérteni: humoros és fájdalmas karakterek jönnek-mennek itt is a színpadon. Nevetünk rögvalóságunkon.

Haumann Péter és Jordán Adél | Nézz még képeket az előadásból! | Forrás: MTI

Mitől jó a darab? Mert nem kíván több lenni, mint ami lehet belőle: egy üdítően vicces, ám kellőképpen szívbemarkoló anyag, amely egyben nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy a jól felskiccelt karaktereket a színház fantasztikus színészei jól magukra igazgassák. A sztori maga leginkább az öregedésről szól - illetve arról a csapdáról, amelybe mi szorítjuk magunkat azzal, hogy már egyáltalán nem tudunk vele mit kezdeni. A fiatalok kíméletlenek, az öregek meg csak terhet jelentenek, és aki e kettő között áll, az meg kínlódik. A darab erőssége azonban, hogy helyet hagy a játszóknak, és ezt mindenki jól ki is használja. Olyan alakításokat láthatunk, hogy megemlegetjük...

Az előadás legjobb része: A színészek brillírozásának köszönhetően, ugye több is van, nekünk Rezes Judit jelenléte, hangsúlyai voltak a legemlékezetesebbek, mindenórás időjósként olyan televíziós időjárás-jelentést nyom le a semmi előtt hadonászva, hogy öröm lehet nézni még a meteorológusoknak is.

Bemutató: 2008. május 16.

+ + +

Garaczi László: Plazma, KoMa Társulat

Miért tartjuk fontosnak? Egy fiatal, tehetséges, ámde eleddig névtelen színészcsapat emlékezetesen jó előadást csinált egy kortárs magyar író drámájából. Az olvasók talán érzékelték, hogy az előbbi mondat teli volt veszélyes faktorokkal (fiatal, névtelen, magyar, kortárs), ez fontost kiemelni, hiszen minden ezek fényében nyeri el jelentőségét. Fogja magát pár huszonéves, és egyszerűen jobb, mint a nagyok? (Valló Péter is megrendezte Garaczi László darabját Székesfehérvárott Csonka Andrással, Závodszky Noémival.) Nem szokványos. Ezért is írunk róluk. A KoMa társulatot ráadásul nemcsak az [origo] szerkesztősége, de a rangos pécsi színházi verseny, a POSZT zsűrije is szerette idén, kaptak egy szép díjat.

Zrínyi Gál Vince | Nézz még képeket az előadásról! | Fotó: Tuba Zoltán

Mitől jó a darab? A Plazma című darab humoros, de mélyenszántó kis jelenetekből áll össze, amelyeket a KoMa nem nyom el futurisztikus vagy éppen realista díszletekkel, bohózatba illő előadásmóddal. A színészek megérezték (rendező nincs, közös ötletekből állt össze a darab), hogy a szöveg ereje díszlet, jelmez és ordítozás nélkül jobban hat, ezért farmerban, pólóban, kockás ingben telepednek le a nézők közé, hogy sírjanak, táncoljanak, hisztizzenek, kiboruljanak vagy énekeljenek közöttünk. Persze bármiféle modern vagy formabontó ötlet üres pózolás lenne jó színészek nélkül, de a KoMa társulata nem szűkölködik színészanyagban: imádjuk Polgár Pétert, szeretnénk Lass Beák lenni, és meghatódunk Zrínyi Gál Vincén.

Az előadás legjobb része: Fanatikus szerkesztőségünk véleménye megoszlik, hogy mely lenne az előadás legkiemelkedőbb része, a rappelve előadott kaki-dal vagy az, amikor a Plazma TV tulajdonosa meggyőzően rikoltozza, hogy "szopjál le", netán a jelenet, amikor Jelinek Erzsébet úgy jár vitustáncot, hogy félünk, összeesik, vagy "amikor a Will Ferrell-klón beszélget a csajával, és kiderül, nem az övé a gyerek, mert az döbbenetes, hogy a szájukba lógnak a nézők, és mégis totál átéléssel nyomják." De az előadásban következetesen végigvitt leleményt sem szabad feledni, ahogy az "az" névelő "a"-vá kurtul.

Bemutató: 2007. november 17.