Orsós László Jakab: Hoppá, ez magyar volt

A Budapesti Fesztiválzenekar szombat esti, Carnegie Hallbeli koncertjével indult el az Extremely Hungary címet viselő, New Yorkban és Washingtonban zajló magyar kulturális évad. Orsós László Jakabot, a New York-i Magyar Kulturális Intézet vezetőjét, a tízhónapos rendezvénysorozat kurátorát arról faggattuk, mi mindennel fogja képviseltetni magát a magyar kultúra 2009-ben a világ legpörgősebb városában, milyen nyomokat lehet hagyni az agyakban; és az is kiderül, milyen most amerikainak lenni.

- Amikor átvette a New York-i Magyar Intézet vezetését, többször nyilatkozta, hogy New York nehéz terep lesz a magyar kultúra népszerűsítésére. Gondolja, hogy a magyaroknak nehezebb dolga van, mint más nációknak?

- New York nem a magyar kultúrának nehéz elsősorban. Itt minden ország kultúráját nehéz reprezentálni, mert nagyon nagy a művészeti sűrűség. Meghatározó intézmények vannak a városban, amelyek fontos szerepet játszanak a világ kulturális piacán, például a Lincoln Center, a Carnegie Hall, a Metropolitan Museum vagy a MOMA (Museum of Modern Art). Ezek nagyvadak... Közéjük bemerészkedni nem egyszerű. Tudni kell ráadásul, hogy New York-i közönség elkényeztetett, hiszen szezonális rendszerességgel lába elé terítik a világ művészetének javát. Számukra kézenfekvő, hogy Robert Wilson ott mutatja be először a darabját, hogy Madonna ott kulmináltatja turnéját. Itt megjelenni egy bonyolultabb kulturális narratívával, ahol egy komplexebb kultúrájú országról akarsz beszélni, nagyon nehéz feladat. Rafináltan kell megtalálni a partnereket, hogy kikkel dolgozol, kikhez jutsz el. Amit a munka elején csak sejtettem, azóta többszörösen beigazolódott.

- Nem azt az utat választotta, hogy egy sajátos karaktert ad az évadnak, például fiatalosabb, városi szubkulturális vagy underground jellegű programokat gyűjt egybe. A programok inkább azt sugallják, hogy nagyon szerteágazó közönségre szabták őket. Nem aprózódik így el az évad?

- Van egy erős narratívája az évadnak, én erre próbáltam ráépíteni a programokat. Ez a narratíva a modernitás és a modernitás gyökerei. Nem mozdulunk ki a XX. századból, csak a kortárs felé. Zsolnaytól indulunk, és az USE nevű fiatal magyar designer-csapatig jutunk. Vagy Bartóktól Kurtágig. Lesz egy hatalmas szériánk arról, mit csináltak a magyarok Hollywoodban, de bemutatjuk Tarr Béla és a fiatalabb, experimentális rendezők filmjeit is a MOMÁ-ban. Folyton ezt az ívet ismételgetjük. Ez a belső narratíva, de ezen belül azt gondoltam, minél inkább szét kell húzni. Williamsburg olyan, mint nálunk a Ráday utca, csak egy egész városrész, és persze vadabb - ott is meg kell tudnunk jelenni. Nyilván mást kell kitalálnunk, mint a Carnegie Hallban. Itt bajuszversenyt szervezünk a hipsterek körében. Lesz kabaré is, amit amerikaiak csinálnak magyarokról. A MOMÁ-val szemközt lévő, elegáns Café Sabarskyban meg Falusi Mariann énekel majd sanzonokat.

Január 16-án nyílt meg az a kiállítás, amely Martin Munkácsi eddig ismeretlen fotóit mutatja be | Nézz képeket az évad szombat esti megnyitójáról!

- Melyik a leglátványosabb program, amitől a legtöbbet várja? A legnagyobb durranás?

- Megpróbáltuk azt - ami egyébként istenkísértés -, hogy nemcsak kész programokat hozunk, hanem mi magunk is összeállítunk produkciókat. Ezektől sokat várok, de nagyon félek is. Például lesz egy film, amit nekünk készít Forgács Péter archív anyagokból a XX. század eleji magyar emigrációról. Ez egy saját produkció, mi rendeltük meg, mi csábítottuk el őt, megszereztük rá a pénzt, a MOMA fogja bemutatni. Az operabáltól is sokat várok. Csinálunk egy Földreszállt Operabál nevű estét. A helyszín a Brooklyn Museum, ahol minden hónap első szombatján nyitva tartják a múzeumot éjjel is, ingyenes, mindig egy téma köré szerveződik, és hat-nyolcezer ember gyűlik össze. Én azt javasoltam, a mi témánk legyen az opera és a magyar zene, de nemcsak úgy egyszerűen, hanem az extravagancia, a túlzás, a "mutatkozz meg", "merjél túlozni" oldaláról. Lesznek dj-k, akik operaáriákból fognak dolgozni, mialatt amerikai színészek mikrofonba suttogják a szövegeket. Bemutatunk egy filmet, amit Björk férje, Matthew Barney képzőművész-filmes tíz évvel ezelőtt Magyarországon forgatott, egy éjszakai Budapesten játszódó alternatív kortárs operát, amiben az Ursula Andress játszik és Csengery Adrienne énekel. Ez nagy party lesz 2009. október 3-án. De nagyon sokat várok Kurtág György megjelenésétől is. Ez első amerikai fellépése lesz, a Carnegie Hallban. A nyolcvankétéves Kurtágot arra is rávettük, hogy írjon egy művet, amelyet a washingtoni Library of Congressben mutat be először. Itt koncertezett Bartók, és itt őrzik kéziratos leveleit és kottáit.

Kurtág György és felesége, Márta | Nézz képeket az évad szombat esti megnyitójáról! | Fotó: Huszti István

- És ismerik a New York-iak Kurtág Györgyöt? Egyáltalán mi a víziójuk a magyar kultúráról?

- A "New York-iak" tudják, ki Kate Winslet, de azt már nem tudják, ki Laurie Anderson. Vagy csak egy réteg tudja. Ez Budapesten is így van. A kortárs komolyzene istenei között Kurtág is számon van tartva. Bartók, Ligeti, Kurtág - folyamatosan ezt a három nevet mondják. És ők történetesen magyarok. Természetesen a mindennapi emberek nem ismerik őket, de az a szép New Yorkban, hogy hatalmas a közönség. Annak egy szelete, egy nagyon kidolgozott ízlésű komolyzenei közönség, több tízezer ember, nagyon várja Kurtágot.

- Kicsit szétszóródnak a programok a közönség különböző rétegei, szubkultúrái között. Nem félnek, hogy nem látszik majd, hogy éppen egy ország kulturális évada zajlik?

- Nem fog látszani. Egy holland fesztivál Budapesten meg tud jelenni, mert van tizenkét helyszín a városban. New Yorkban van száznegyven. Ennek ellenére megpróbáltunk olyan logót és szlogent - Extremely Hungary - kitalálni, ami egy kicsit brandingeli a dolgot.

- Hogy született meg ez a név? Nem tűnik túl szerencsésnek például a jól eltalált, berlini Ungarischer Akzenthez képest.

- Hát az egy horror volt. Nem is sikerült jót találnunk. Több száz volt, ez tűnt még a legérdekesebbnek. Angolszász fülnek jobban működik, mint itthon; röhögnek rajta, hogy ez micsoda. Magyarra talán úgy lehetne lefordítani, hogy csordultig magyar, nagyon magyar. Benne van az is, hogy bárhova fordulsz, mindenhol magyarokra akadsz, ami nagyon furcsa élmény. Kezd sokkolóvá válni.

- A programnaptár elég sűrű. Hogy látja, van-e esély arra, hogy ez az évad bármiféle nyomot hagyjon New York - ahogy ön is mondta - iszonyatosan összetett, gazdag és pezsgő közegében? Vagy ha akarjuk, ha nem, úgyis csak arra van esélyünk, hogy megkapirgáljuk egy kicsit a felszínt?

- Bonyolult dolog, amit kérdez. Több rétege van. Egyrészt ezeket a szériafesztiválokat nyilván nem csak Magyarország csinálja: Berlin tavaly fejezett be New Yorkban egy rövidebb, de nagyon intenzív kampányt, Indiának szintén volt egy hasonló, féléves fesztiválja Incredible India címmel. A veleje az egész dolognak, hogy ilyen fesztiválokat papíron csináljuk, vagy a valóságban. Megcsináljuk a programfüzetet, a leporellót, ötven program, gyönyörű. De egy pillanatig sem gondolhatja senki, de tényleg senki, hogy most majd megáll New York élete, és az emberek könnyes szemmel tapsolnak az európai vagy a magyar művészetnek. A változás az agyakban történik, és ráadásul csak bizonyos típusú agyban. A producerek, a programszervezők, a múzeumi kurátorok agyában. Az elmúlt két és fél éves szervezés során az volt a legfontosabb feladatunk, hogy a lehető legpotensebb, legfelkészültebb és legérdekesebb emberekkel, szervezőkkel tudjunk találkozni, és az ő agyukba beleplántáljuk, hogy Magyarország nem feltétlenül az, amit ők tudnak róla - vagy éppen nem tudnak róla.

- Nagyon furcsa, amit mond, hiszen emögött az van, hogy az egész szervezkedés és az éves programsorozat- közvetve - a kurátoroknak és a producereknek szól, az ő figyelmüket akarják megragadni.

- A dolog kettős. Ezek az emberek a hardver része a dolognak, ők biztosítják a kontinuitást. Egy ilyen fesztiválnak az a lényege, hogy az évad elmúltával is maradjon nyoma az emberekben. Mondok egy példát. A Washington Library of Congress, akinek fantasztikus zenei programot viszünk, Kurtágot, már megkeresett bennünket, hogy 2011-ben szeretnének egy Liszt-rendezvényt szervezni. Vagy hogy a Lincoln Center filmprogramja már előre tervez velünk, hogy három-négy évente hogyan veszik elő a magyar filmeket. A szoftver része a dolognak pedig az, hogy el kell csábítani a közönséget egy estére. Őket viszont csak egy-egy estére lehet... Odavisszük a Carnegie Hallba Palya Beát, megnyitunk egy kiállítást a Zsidó Múzeumban, vagy a MOMÁ-ban tartunk egy filmbemutatót - arra az estére lehet standing ovation-t elérni, és mindenki ragyog. De az elmúlik, és holnap meg elmennek megtapsolni Robert Wilsont.

Palya Bea | Nézz képeket az évad szombat esti megnyitójáról! | Fotó: Gáll Róbert

- Vagyis a közönség fejében nem sok dolog fog megváltozni.

- A közönség nem a magyar fesztiválra jön, hanem egyes programokra. Látja, hogy erről az emberről nem hallott még, beül a moziba, élvezi, nagyon tetszik neki, és másnap megnézi, ki volt az. És akkor látja, hogy hoppá, ez magyar volt. De egy perc múlva már azt keresi az interneten, hogy aznap este mit csináljon.

- A kiállítóhelyek, intézmények, amelyeket megkerestek, mennyire voltak fogékonyak és nyitottak a magyar programokra?

- Változó. Volt, ahol nagyon örültek. Például a MOME design- és építészeti osztálya kifejezetten azt mondta, hogy már régóta vártak valami magyar projektre. Ott végül magyar Bauhaus-programot fogunk csinálni. A Lincoln Centerben, ahova a Katona József Színház és Pintér Béla társulata érkezik, szintén régóta készültek a magyar ügyre. De volt, ahol látszott, teljesen záróról indulunk.

- Általában ezeknek a kulturális évadoknak, fesztiváloknak valamilyen évforduló a sarokköve. Önök építettek 1989-re?

- Ez egy másik történet a programokon belül. Például megcsináljuk újra a Páneurópai Pikniket egy parkban, hívunk szónokokat, magyarokat és amerikaiakat, akik a szabadságról fognak beszélni. November elején pedig csinálunk egy fesztivált, ahova az összes kelet-európai országból elhívjuk a még létező fontos avantgárd együtteseket, itthonról a Kontroll Csoportot, de jönnek prágaiak, szlovákok, szlovének, lengyelek. Laurie Anderson és Lou Reed is fellép velük, még Pattie Smith-t is meg akarjuk győzni. Jó volt, mert Laurie Anderson a második telefonbeszélgetés alkalmával már mondta: 'I'm in", és nem fogadott el honoráriumot.