Hámori Gabriella szőrt növesztett, de így is csodás

Két különböző rendező, mindkettő vendég az Örkényben, mégis egy rugóra járt az agyuk: filmet csináltak a színházból. Az egyik előadást az év legjobbjai közé válogatták, a másik alatt viháncol a közönség. Hámori Gabriella gorillalányként tündökölt, rajongói klubjának akartunk kedvezni, mikor utánajártunk, hogy növesztett ennyi szőrt. Szandtner Anna szőke ciklonként tért vissza, Polgár Csabát papagájként imádták a nők. Bohémélet és Kasimir és Karoline.

A Kasimir és Karoline az idei POSZT-válogató Fáy Miklós jóvoltából bekerült a szemle programjába, őt is az nyűgözte le, ami minket: "mozit varázsolnak a színházból". Bagossy László rendező ötlete az volt, hogy fekete paraván segítségével a színpad terét egy film pár négyzetméteres, szélesvásznú képkivágására szűkítette le. Három dimenzióból kettő lesz, ami az a fajta kevesebb, amelyik több. A rendezői ötlet Ödön von Horváth egyszerű kis darabjából fantasztikus képregénymozit varázsolt.

A történet nem komplikált, a müncheni Oktoberfesten összeveszik a címszereplő szerelmespár (Szandtner Anna és Polgár Csaba), Karoline aztán megy a forgatagba csáboskodni, áruházi eladó (Máthé Zsolt), gazdag gyáros (Csuja Imre) és az agg haver (Mácsai Pál) akad a horgára. Közben Kasimir féltékenyen issza a sört félvilági alakokkal (Széles László és Hámori Gabriella). Nem korszakos mély dráma, de benne rejlik a lehetőség, hogy a rendező nyomasztó, realisztikus társadalomrajzot vagy játékos szatírát kanyarintson belőle. Itt egyértelműen az utóbbi felé billen a mérleg (a Krétakör is feldolgozta a darabot, abban meg a nyomasztás felé).

Az ötletet a rendezés sokféleképpen variálja, a játék többnyire az elképzelt "kamera" mozdulatlanságából adódik. Hol lemarad egy fej, mert ez a gép nem ismeri a zoomot, hol egy autó döcög ki látómezőnkből, mert a svenket sem. A bábparaván előtt Darvas Ferenc játszik zongorán, olyan, mintha ő lenne a némafilmeket kísérő zongorista, a függönnyel elválasztott jeleneteket felvezető konferálása pedig a varietéműsorokat idézi fel.

Szandtner Anna (szőkén), Csuja Imre (betegen) és sokan mások a Kasimir-ben

A formai játékossággal harmonikus összhangban van a stilizált, ironikus színészi játék. Széles László az agresszív macsó szerepében szürreálisan túlzó szövegeket ordít ("Kiütöm a vért az agyadból!") és komolyan szintén nem vehető energiával rugdossa az alázatos barátnőt (Hámori Gabriella), természetesen szigorúan az emlegetett képkivágáson kívül. Mácsai Pál szexuálisan felajzott öregúrként enyhén illuminált állapotban, de elegánsan eltartott kisujjal sértődik meg, Máthé Zsolthoz meg nem is kell sokat hozzátenni, hogy csodás képregény-figura legyen belőle.

A groteszk mögül kikandikál néha a tragikus, de az előadás lényege mégis a vizuális kaland és tömény játékosság marad. Külön kedvencünk az a színház-a-színházban jelenet a torzszülöttek sátrában, ahol a gorillalány Hámori Gabriella dalra fakad, majd kilépve a mozi síkjából üldözőbe veszi a zongoránál ülő ősz Darvas Ferencet, végül elrohan, hogy a következő jelenetben már szőrétől megszabadulva - Elzaként - ücsörögjön a sör mellett.

+ + +

Pár nap különbséggel néztük meg az Örkény István Színház másik előadását, a Bohémélet-et is, de isten bizony nem az egymásra torlódó élmények miatt gondoljuk, hogy hasonló a kettő. Moziból ismerős megoldások termékenyítették meg Ascher Tamás rendezését is.

A Bohémélet című előadás a Puccini-operából is ismerős szívszorító történetet dolgozza fel: a tüdőbajos Mimi és élhetetlen, éhenkórász barátai párizsi padlásszobákban tengődnek. Aprólékosan kidolgozott jelenetek sorjáznak egymás után, mindegyik kép újabb és újabb minőséget, filmes műfajt domborít ki, persze sok, a paródia szándékát sejtető kikacsintással. Ködös film noir, szerelmi melodráma, csetlő-botló börleszk, zenés-táncos varieté, szívfacsaró sorstragédia kerül egymás mellé, még operabetét is. A jelenetek elején papagáj, kutya, sírszobor vagy vécésnéni festi pár szóban a színt, ez megint film noir-hatást kelt, és közben észrevétlen az előadás egyik fő humorforrásává is válik.

Debreczeny Csaba, Csuja Imre, Takács Nóra Diána (asztal alatt), Széles László és Hámori Gabriella a Bohémélet-ben

Az örkényes darab nem hasonlít sem az operára, sem Aki Kaurismaki finn filmrendező (amúgy az előadás vázát adó) 1992-es azonos című neorealista filmjére. Ascher Tamás színes, tragikomikus revüt formált a történetből, mintha csak arra törekedett volna, hogy gegekkel, különböző zenés-táncos betétekkel, filmszerű ötletekkel tartson távolságot a szirupossá idézett szerelmi történettől.

A nézők soraiban uralkodó derültség arra enged következtetni, a távolságtartás nagyon jól sikerült, talán túl jól is. Az előadás finoman jelzett abszurditásánál erősebbnek bizonyultak a varieté-elemek. Polgár Csaba valóban eltalált papagáj-karikatúráját olyan nevetés és taps jutalmazza, hogy majdnem kiestünk a székből, Takács Nóra Diána - nekünk visszásnak tetsző - lihegő, dörgölődző kutyajelenetei alatt viháncol a közönség, Szandtner Anna ének- és táncjelenete a Madách Színház egyik musicalében lelhetne hasonlóan lelkes fogadtatásra. A darab tragikus színezete óhatatlanul megfakul ezek árnyékában. A ragyogó rendezői ötletek és színészi bravúr dacára Mimiék unásig ismert története marad Mimiék unásig ismert története. A halál kiszámítható, de addig végülis vidámságon át vezet az út.

HÁMORI GABI: SZENVEDEK, HOGY A FILMEKBEN CSAK SZÉP LÁNYOKAT NÉZNEK KI BELŐLEM

Hámori Gabriellát egyik Bohémélet-előadása után értük utol telefonon, és ha már beszélgettünk, kérdeztük mindenféléről. Szőr, szomorúság, szerepek.

- Szerinted miért lehet, hogy két különböző rendező nagyon hasonló irányba vitte el a két darabot?

- A filmszerűségre gondolsz? Különböző okokból alakult így. A Bohémélet színpadi adaptáció, amit a színház dramaturgja, Gáspár Ildikó Kaurismaki forgatókönyve és Henry Murger regénye alapján készített. Az előadás formáját eleve meghatározta, hogy minden szereplő narrál is. Ez így valójában nem is szakad el Murger regényétől, az 1840-es években született regény súgja a filmes látásmódot. Ascher Tamás a munka elején azzal kezdte, hogy olyan lesz az az előadás, mintha a kamera kézről kézre járna. Emellett fontos szerepe van Matkó Tamás zenéjének, aki a zenészekkel együtt, a színpadon végig kíséri a játékot. A másik előadás, a Kasimir és Karoline struktúrája szintén adta a filmes megközelítés lehetőségét, mivel nem hagyományosan felvonásokból felépülő darabról van szó. Ödön von Horváth 117 hosszabb-rövidebb képben írta meg a müncheni Oktoberfest forgatagában és az életben is sodródó emberek történetét. Amit mi játszunk, nem meghúzva, inkább összevonva 62 képből áll. A vászon nagyságú kivágásban működtethetőek a különböző szemszögek is. Itt is élő zene van, ami szintén végig erős atmoszférát teremt. Darvas Ferenc narrátora és zongoristája is egyben az előadásnak.

- Te melyik előadásban érzed jobban magad?

- Hú, mindkettőt nagyon szeretem. A Kasimir-ban talán eggyel beljebb vagyok már, Ernát jobban érzem, nagyon szeretek karaktereket játszani. Erre még jobb alkalmat ad a Juanita, a majomnő szerepe is. Ráadásul Bagossynak, mondhatom, hogy a színésznője vagyok, sokszor dolgoztunk már együtt, vele dolgozni, nekem mindig nagyon felszabadító. A Bohémélet minden előadása után megbeszélés van. Ascher Tamás végignézi, közben felirat minden észrevételt. Jelenetről jelenetre átbeszéljük, ez azért nagyon fontos, mert ez egy nagyon szabad, játékos ugyanakkor pontos előadás, és még sokkal pontosabbnak is kell lennie, annál jobban fognak illeszkedni egymáshoz a részletek. A többieknek játékosabb a szerepük, Mimié eszköztelenebb. Olyan ember jutott róla eszembe, aki első pillantásra éteri, de valójában elpusztíthatatlan életösztön hajtja, emiatt döntései váratlanok és magától értetődőek. Szóval a Bohémélet estéről estére változik. A Kasimir és Karoline olyan, mint egy zenemű: kevés improvizációt enged.

- Amikor a Bohémélet-et láttam, beletapsoltak az előadásba. Nagyon meglepődtem, mert ilyet még nem láttam. Sokszor bele is nevetnek a nézők. Szerinted miért?

- A Bohémélet szerintem egy nagyon fájdalmas történet, és nem is Mimi halála miatt. Egy barátom, aki látta az előadást, azt mondta, ő is sokszor így élt, vagy nagyon fent volt, vagy nagyon lent. Megérintette, amit látott a színpadon. Mégis a mi előadásunkon sokat kacagnak az emberek. Ők a Bohémélet-re jöttek, és ennyi mulatságos dolgot nem vártak.

- A Kasimir-ban van egy nagyon aranyos szereped, a majomnő. Ott hogy szerezted azt a sok szőrt magadra?

- A színházi parókakészítés sajnos kihalóban lévő szakma, egyre kevesebben ismerik a fortélyokat. Ez egy speciális technika, az a neve, hogy knipfelés, a testszínű hálóba beleszövik a hajat. A jelmez két részből áll, egy nadrág és egy body, mindkettőt teljesen beborítja a szőr, ami eredeti hajból van. Ennek az elkészítése erősen meditatív munka, három hétig dolgoztak rajta.

- Nem tudom, hogy mondták-e már neked, de néha olyan az arcod, mint Gelsomináé az Országúton-ban. A Kasimir-ban is ilyen Erna arca.

- Nagyon örülök minden szerepnek, ahol rátalálhatok valami eltérőre, amit addig csináltam. Élvezem kidolgozni a részleteit. Sokkal emberibb feladat. Nagyon szenvedek, hogy a filmekben csak mindig helyes szép lányokat néznek ki belőlem.

- Ha valaki, mondjuk egy barátnőd anyukája, megkérdezné tőled, hogy melyik előadást nézze meg, a Bohémélet-et vagy a Kasimir-t, mit tanácsolnál neki?

- Azt, hogy, nézze meg először a Kasimir és Karoliné-t és utána azonnal elhívnám a Bohémélet-re.