Rényi András

Eredeti vagy hamis? - A műértés tudományos alapjairól

A cím csalóka: ha valaki arra számít, hogy ebben az előadásban biztos tudományos módszerekről értesülhet arra vonatkozóan, hogy egy kép "eredeti-e vagy hamis", csalódni fog. Nem vagyok sem becsüs vagy műértő, sem olyan múzeumi szakember, akinek nap mint nap kell szembesülnie egy-egy műtárgy attribúciójának feladatával. Én inkább e kérdés természetéről, illetve az "eredetik" utáni hajsza következményeiről beszélnék: a Rembrandt-kutatás példáján a műértés és a művek értése közötti különbségre szeretnék rávilágítani.

I. A műértés fontossága - és sebezhetősége
A műkereskedelem egyre bővülő piacának elsődleges érdeke fűződik a hamisítványok kiszűréséhez. A becsüs vagy műértő személyes jártassága alapján dönt az "eredeti vagy hamis?" kérdésében - ezért státusa bizalmi és egyben hatalmi státus. De ez a tudás sebezhető, a hamisítók pedig nemcsak nyerészkedésből, olykor a tekintélyek lejáratása céljából is támadnak.

II. Rembrandt? Nem Rembrandt?
Az 1960-as évek végén holland Rembrandt-kutatók programot indítottak, hogy a legkorszerűbb természettudományos eljárások segítségével "egyszer s mindenkorra" biztos, tudományos alapokra helyezzék az életmű vitatott eredetiségű darabjainak attribúcióját és datálását. A tervet 20 év intenzív munka után fel kellett adni: kiderült, hogy a szubjektivitás nem küszöbölhető ki a műértő tevékenységéből.

III. Újragondolni az "eredeti" fogalmát: az önarckép példája
Az önarcképről úgy tudtuk: azért hívják így, mert a mester sajátkezűleg alkotta meg önmagáról. Rembrandt nagyszámú önarcképének vizsgálata során kiderült, hogy a 17. században ez nem feltétlenül így történt. A figyelem e képek személyes jellege helyett egykori funkcióik - például a művész önpropagandájában és tudásának demonstrációjában játszott szerepük - felé fordult.

IV. A festő nevétől a festő kezéig
A londoni Kenwood House-ban őrzött híres önarckép példáján azt vizsgáljuk meg, hogy miként is "viselkedik", mire ügyel és ténylegesen miként dolgozik a festő, amikor a tükör elé ül, hogy megfesse önmaga eleven képmását.

V. A technika dicsérete
Rembrandt antik és klasszikus festők történeteire célozva igyekszik finoman rávenni a nézőt arra, hogy képét ne csak "mágikus" illúzióként élje át, de festéstechnikai eljárásainak a vásznon hagyott nyomaiként is meglássa, a művészi tudás önreflexiójaként is megértse. A kétféle tapasztalat csak együtt érvényes: a festő úgy van "jelen" a képen, hogy közben el is tűnik vásznának-festékfoltjainak anyagában.

VI. Műértés és megértés
A műértő egyértelmű döntésre - "ez Rembrandt" - törekszik. A tárgy sajátkezűsége tekintetében egy ilyen kijelentés igaz lehet vagy hamis - de hogy a képen "hol" van Rembrandt és "ki" ő, az nem mondható ki ilyen egyértelműséggel. Műveiben Rembrandt sokkal komplexebb "azonosításra" vár, mint amit a műkereskedelem valaha is kezelni tud.

Tovább