A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Igors Stepanovs (Lettország)

Vágólapra másolva!
Ők ott vannak, minden bizonnyal ott lesznek, s dönthetnek, sztárokká válhatnak az Európa-bajnokságon. Végeláthatatlan sorozatunk mai embere Igors Stepanovs, a lettek középhátvédje.
Vágólapra másolva!

Igors Stepanovs (Lettország)
Poszt: középhátvéd
Klub: SK Beveren
Születési idő: 1976. április 21., Ogre
Testsúly, magasság: 192 cm /85 kg
Válogatottság: 63 mérkőzés, 2 gól

A Skonto fiókcsapatában, az Interskontóban kezdte pályafutását, 18 évesen már alapember volt a csapatban. Egy évvel később le is igazolta őt a Skonto, és még ugyanebben az esztendőben bemutatkozhatott a nagyválogatottban is Észak-Írország ellen.

A fővárosi klubbal a következő években sorra nyerte a bajnoki címeket, és középhátvéd létére viszonylag sok gólt ért el, elsősorban fejjel. 2000-ben kiválóan játszott a skótok elleni világbajnoki selejtezőn, ahol a lettek csak 1-0-ra kaptak ki, és ezt követően vette őt meg az Arsenal, amely a hírek szerint már hónapok óta figyelte.

A 2000-2001-es szezonban kilenc mérkőzésen lépett pályára, többek között a Manchester elleni 6-1-es vereséggel végződött meccsen. A következő idényben már valamivel jobb teljesítményt nyújtott, bár kevesebb mérkőzésen szerepelt. A legutóbbi idényben végképp kiszorult az első csapatból az elefántcsontparti Kolo Touré érkezésével, így erre a szezonra kölcsönadták az Arsenal belga fiókcsapatának, a Beverennek, ahol rajta kívül alig van nem színes bőrű futballista.

A válogatottban alapembernek számít, ha ebben a tempóban folytatja, akkor elérheti a 100-as álomhatárt is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!