Messi az Eb alatt is magára irányítja a figyelmet

Vágólapra másolva!
A futballvilág jelenleg zajló legfontosabb eseménye természetesen a pénteken kezdődött Európa-bajnokság, de a többi kontinensen egyaránt világbajnoki selejtezőket játszottak a hétvégén, így álomcsapatunk a szokottnál is változatosabb.
Vágólapra másolva!

Kapus
Przemyslaw Tyton (Lengyelország): A lengyel válogatott cserekapusa hálásabb Eb-bemutatkozást is el tudott volna magának képzelni, hiszen Tytonnak a nyitómérkőzésen a görögök ellen Wojciech Szczesny kiállítása miatt kellett beállnia, és első feladataként Jorgosz Karagunisz tizenegyesével nézett szembe. Tyton azonban kivédte a büntetőt, és ezzel rögtön nemzeti hős lett.

Hátvédek
Jerome Boateng (Németország): A Bayern védője klubjában általában középen futballozik, a válogatottban viszont a védelem jobb oldalán kapott szerepet, annak ellenére, hogy előtte magára haragította Joachim Löw szövetségi kapitányt azzal, hogy nem tartotta be a házirendet (pihenés helyett egy Playboy-modellel töltötte az éjszakát). A pályán viszont kiengesztelte a mestert, hiszen kiválóan futballozott, pedig Cristiano Ronaldo játszott vele szembe.

Mats Hummels (Németország): A Bundesligát megnyert Borussia Dortmundból egyedül a középhátvéd került be a német válogatott kezdő tizenegyébe a portugálok ellen, ám Hummels fantasztikus teljesítményt nyújtva bizonyított: az egész mezőnyben ő ért a legtöbbet a labdához, és egyetlen párharcot sem veszített el.

Daniele de Rossi (Olaszország): Az olaszok szövetségi kapitánya, Cesare Prandelli egy váratlan taktikai húzással háromvédős játékrendszerben küldte pályára csapatát a spanyolok ellen, ráadásul az egyik bekk az alaphelyzetben védekező középpályás De Rossi volt, aki remekül futballozott a számára nem éppen megszokott poszton.

Carlos Salcido (Mexikó): A CONCACAF-zónában a vb-selejtezők utolsó fázisa kezdődött a hétvégén. A nagy favorit mexikói válogatott egy Guyana elleni sima győzelemmel nyitott, amihez persze az is kellett, hogy a balhátvéd Salcido viszonylag már a 11. percben megszerezte a vezetést.

Középpályások
Alan Dzagojev (Oroszország): Az Európa-bajnokság első napjaiban az orosz csapat nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt, Dick Advocaat tanítványai a csehek ellen látványos játékkal nyertek 4-1-re. Különösen a jobb oldali középpályásnak, Dzagojevnek ment jól, két gólja mellett mezőnyben is rendkívül hasznos volt.

Pablo Escobar (Bolívia): Dél-Amerikában is világbajnoki selejtezőket játszanak, és a bolíviai válogatott némi meglepetésre hazai pályán 3-1-re legyőzte Paraguayt. A gólok közül kettőt a támadó középpályás Escobar szerzett, aki egészen 2008-ig, 30-éves koráig paraguayi állampolgár volt.

Honda Keiszuke (Japán): Ázsiában ugyancsak javában zajlanak a vb-selejtezők, és a japán csapat egyelőre magabiztosan menetel, a hétvégén Jordániát győzte le hazai pályán 6-0-ra. A csapat karmestere, Honda három gólt vállalt, megszerezve karrierje első mesterhármasát a válogatottban.

Andrej Arsavin (Oroszország): Az oroszokkal kapcsolatban gyakori vád volt, hogy teljesítményük nagyban függ Arsavintól, ebbe azonban most kár lenne belekötni, hiszen a játékmester formában kezdte az Eb-t. A csehek ellen a bal szélről indulva számtalan pazar átadással szolgálta ki társait, és két gólpasszt is adott.

Csatárok
Lionel Messi (Argentína): Egyre inkább úgy tűnik, hogy az FC Barcelona világklasszisa a válogatottban is kezd magára találni, hiszen a hétvégén megint parádés teljesítményt nyújtott. Ugyan csak egy barátságos mérkőzésen lőtt mesterhármast, az ellenfél viszont Brazília volt.

Mario Mandzukic (Horvátország): A horvát csapatot az Eb előtt elsősorban a csatársora miatt féltették a drukkerek, hiszen Ivica Olic sérülésével egy alapember dőlt ki ebből a csapatrészből. Az írek elleni mérkőzésen azonban nem volt gond a támadójátékkal, Mandzukic kétszer is betalált.

www.globalsoccerapp.com

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!