Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Az angol válogatott kezdésként az utolsó percben botlott Oroszország ellen (1–1), majd hátrányból fordítva legyőzte Walest (2–1), végül 0–0-ra végzett a precízen védekező szlovákokkal. Ezzel a B csoport második helyén végzett 4 ponttal, és az F csoport másodikjával találkozik majd. Ez abban az esetben lehet Bernd Storck válogatottja, ha kikapunk az életéért küzdő Portugáliától, miközben Izland nem győzi le Ausztriát. Érdemes tehát számolni ezzel az eshetőséggel.
Ha kudarcokról van szó, a mezőnyjátékosok könnyebben kapnak felmentést, mint az örök kívülálló, a kapus, illetve a szövetségi kapitány – különösen, ha külföldi. A jelenség egyik legszebb példája az angol válogatott 2010-es dél-afrikai szereplése, amely után a szurkolók egy emberként gyűlölhették a FIFA-t Lampard meg nem adott gólja miatt, ujjal mutogattak a csoportgyőzelembe kerülő Robert Green-potyára, de az igazi össztársadalmi kohéziót Fabio Capello, a külföldi kapitány szapulása teremtette meg. El is üldözték még a 2012-es Európa-bajnokság előtt.
Helyette Roy Hodgsont nevezte ki az angol szövetség, aki egész jó tornát zárt a lengyel–ukrán közös rendezésű Eb-n: Anglia 7 ponttal, Franciaországot megelőzve végzett a csoportja élén, majd veretlenül, tizenegyesekkel esett ki Olaszország ellen. Innentől azonban elindult a lejtőn a csapat. A 2014-s vb-ről mindössze 1 ponttal, csoportutolsóként esett ki – ez a válogatott történetének legrosszabb vb-szereplése. Eddig a franciaországi Eb-re sem lehetnek büszkék az angolok, legutóbb 2000-ben szerepeltek ennél gyengébben, akkor 3 ponttal estek ki Portugália és Románia mögött.
Két ellentétes narratíva jelenik meg az angol sajtóban (a szurkolókat most hagyjuk, ők természetesen egységesen háborognak).
Az egyik szerint nincs itt semmi gond, csak be kell lőni a helyzeteket. Ezt az álláspontot képviseli, például, Jonathan Wilson, a magyarul is megjelent Futballforradalmak szerzője, a világ egyik legelismertebb szakírója.
„Anglia alapvetően megvalósítja azt, amire képes. Dominálja a meccseit, időszakosan képes komoly nyomás alá helyezni az ellenfél védelmét,
a támadóharmadban azonban hiányzik a pontosság és olykor a kreativitás is.
Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy eddig minden ellenfél védekezésre rendezkedett be, ezen csapatok ellen pedig még a világ- és Európa-bajnok spanyolok is rendszerint csak 1–0-ra tudtak győzni. Ha eljut addig a csapat, akkor valószínűleg a franciákkal játszik majd, az már egy egészen más párosítás és egészen más meccskép lesz. Ha vannak területei, ez az angol válogatott sokkal látványosabb és eredményesebb játékra képes, mint a bekkelő kontracsapatok ellen” – mondta Wilson az Origo kérdésére.
Véleményét nem osztja mindenki, így például a szövetség elnöke, Greg Dyke sem, aki a napokban nyíltan beszélt Hodgson jövőjéről.
„A szövetségi kapitány szerződése hamarosan lejár. Arról, hogy megújítjuk-e, egyértelműen az Eb dönt majd.
Az elvárásunk a legjobb négy közé kerülés, ha ez sikerül, lesz új szerződés is.
Ha a legjobb nyolc között, a torna valamely favoritjával szemben nagy küzdelemben elbukunk, de a csapat jó játékot mutat, akkor beszélhetünk a folytatásról. Minden más esetben Hodgsonnak mennie kell, ez közismert” – jelentette ki Dyke, és azt is éreztette: eddig nincs elragadtatva a látottaktól.
Így van ezzel a BBC is, Szlovákia ellen, például, csak két játékosnak (Dier 8, Clyne 7) adott hatosnál jobb osztályzatot, ellenben szórta a 4-es, 5-ös minősítéseket.
Az angol válogatottal kapcsolatos legfontosabb kérdés az, hogy akkor Wayne Rooney most jó helyen játszik-e, vagy sem, Hodgson ugyanis a középpályán használja a MU-legendát. Feladata a csapat mozgatása, ő határozza meg a támadások irányát és sebességét, illetve Dele Alli mellett kulcspasszokat is tőle várhatnak a többiek.
A középpályások (kékkel) közül Dier játszik a védelem előtt, ő hozza fel a labdákat. Rooney ebben a szituációban is háttal áll a kapunak, nem feladata a gólszerzés, a kapu direkt támadása, csak az előkészítés, míg Alli hasonló szerepkörben futballozik, de támadóbb felfogásban.
Érdekes még a képen Clyne pozíciója. A jobbhátvéd tölti be a jobbszélső szerepét, míg a csatárok, Vardy és Sturridge a pálya közepén helyezkednek. Ez a mintázat tipikusnak mondható Hodgson válogatottjánál. Ez a stílus rendkívül megerőltető a szélső védők számára, így a szlovákok ellen hat poszton rotáló Hodgsonnak elnézték (sőt), hogy Walker és Rose helyén Bertrand és Clyne kapott lehetőséget.
A többi cserét viszont már számonkéri a közvélemény, és nem csak egy-egy meccsen belül. Az egyik leggyakrabban hangoztatott kritika Hodgsonnal kapcsolatban az, hogy
a felkészülés alatt nem találta meg a csapatát.
Az őszi selejtezők során, például, még egyáltalán nem számolt Alli éd Dier játékával, akik mára mindketten alapemberek lettek. Az első csoportmeccsen pedig olyan összeállításban kezdett a csapat, amilyenben korábban még soha.
Az angol válogatott eddig 26 szögletet rúghatott a három csoportmeccsen, ám ebből mindössze egy volt veszélyes: Chris Smalling fejese Wales ellen. Pedig a szögletek alkalmával igencsak fajsúlyos az angol jelenlét:
Ennek ellenére az angol beívelések veszélytelenek, ami a kritikusok szerint azért van, mert Hodgson nem dolgozta ki elég alaposan a pontrúgások utáni szituációkat, nem elég precíz és alapos. Mindezt megfejelte azzal, hogy a csapat első meccsén a középcsatár Kane-nel rúgatta a szögleteket.
A fajsúlyos fizikai jelenlét azonban csak a rögzített játékhelyzetekre igaz, hiszen a gerincet a két középső védő (Cahill, Smalling) és a védekező középpályás Dier adja, akik a támadások befejezésére semmiképp sem érhetnek fel. A támadók (Vardy, Rashford, Sturridge, Sterling, Lallana) átlagmagassága viszont mindössze 177 centi, ráadásul egyiküknek sem erőssége a fejjáték.
Az eddigiek tükrében két poszt lehet kérdéses az angol válogatott következő mérkőzésén: a jobbhátvéd poszt és a középcsatár.
Kane-ről azt írja az angol sajtó, hogy fejben elfáradt a hosszú és végül kudarccal záruló szezon végére, emiatt nem találja a formáját. Ugyanakkor nélküle nem sok veszélyt jelent a levegőben az angol csapat, ez mellette szól.
Vardy sokkal jobb formában érkezett az Eb-re, Wales ellen csereként állt be, és szinte azonnal gólt szerzett. Az ő játéka viszont elsősorban akkor hasznos, ha terület áll a rendelkezésére, statikus védelem ellen inkább Kane a jó megoldás.
