Finnország minden idők egyik legdrámaibb meccsén verte meg Dániát, Belgium győzött Szentpéterváron
2021. június 12. 20:25
Köszöntjük kedves olvasóinkat. Az UEFA határozata alapján 20.30-tól folytatódik a Dánia-Finnország Európa-bajnoki mérkőzés, ami a 43. percben szakadt félbe Christian Eriksen összeesése után.
Dán sajtóértesülések szerint Eriksent mentővel elvitték a koppenhágai kórház sürgősségi osztályára.
A 43. percig a dánok irányították a meccset, több nagy helyzetet is kidolgoztak, de nem tudtak betalálni, így 0-0-ról folytatódik a találkozó.
Megérkeztek a csapatok a pályára, hamarosan folytatódik a mérkőzés.
A dán és a finn csapat játékosai közösen ölelkeznek a kezdőkörben.
Mathias Jensen az, aki Christian Eriksen helyén pályára lép.
Folytatódik a Dánia-Finnország mérkőzés.
A dánok rögtön ott folytatják azt a domináns játékot, ahol abbahagyták.
Letelt az első félidő rendes játékideje, pár percet rátett még az angol bíró.
Öt perc szünet a két félidő között.
A B csoport másik mérkőzésén a FIFA-világranglista élén álló belga válogatott Szentpéterváron lép pályára az orosz csapat ellen este kilenctől.
Megkezdődött a második félidő.
Előbb Poulsen lőtt éles szögből, majd Delaney a tizenhatoson kívülről, egyikük sem járt sikerrel.
A belga kezdő: Courtois - Alderweireld, Boyata, Vertonghen - Castagne, Dendoncker, Tielemans, T. Hazard - Mertens, Lukaku, Carrasco.
Az orosz kezdő: Sunyin - Fernandes, Szemjonov, Dzsikija, Zsirkov - Ozdojev, Barinov - Zobnyin, Golovin, Kuzjajev - Dzjuba.
Kasper Schmeichel ritkán találkozott eddig a labdával, ezúttal is csak az összjátékban kell részt vennie.
Az 50. percben Jensen szögletét kifejelték a védők.
Christian Eriksen már a kórházból beszélt a stadionban lévő csapattársaival, amíg állt a mérkőzés.
Az 53. percben az Eriksen helyére becsélt Jensen lőhetett 18 méterről, de nem találta el a kaput.
Az 55. percben is csak úgy záporoznak a beadások a finn kapu előterében, Maehle lövése egy finn védő lábáról pattan le.
Az 59. percben Martin Braithwaite cselezett a szélen, majd a labda középre került Delaney-hez, aki fölé lőtt.
A 60. percben Finnország megszerezte a vezetést. Pohjanpalo közelről befejelte az Eb-újonc vezető gólját.
A 63. percben Andreas Olsen érkezik Wind helyett, Simon Kjaert pedig Jannik Vestergaard váltja.
Mindennel próbálkoznak a dánok, de továbbra sem járnak sikerrel.
Az oroszok is kifütyülték a térdre ereszkedő játékosokot.
A 70. percben Martin Braithwaite keresi a labdával Poulsent, de csak Hradecky-t találja meg vele.
A belga-finn meccsen ahogy az várható volt, az oroszok birtokolják többet a labdát, de egyelőre nagy helyzetet még nem tudtak kialakítani.
A 73. percben Ajajurri rúgta fel Poulsent a tizenhatoson belül. Jár a büntető.
A 75. percben Höjbjerg az alsó sarkot vette célba, de lövése nem volt elég erős, így Hradecky kivédte.
A 10. percben gólt lőttek a belgák. Romelu Lukaku vett le egy labdát lesgyanús helyzetben, majd 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.
Delaney és Wass le, Cornelius és Stryger be a dánoknál.
Sparv és Pukki le, Kauko és Schuller be a finneknél.
A belga csapat gólját a dánok meccsén összeeső Christian Eriksen milánói klubtársa, Romelu Lukaku lőtte, aki a gólja után odafutott a kamerához és azt mondta: Chris, Chris! Szeretlek!
Arauji óriási mentése a kapu torkából, ez sem ment be a dánoknak.
Forss érkezik a gólszerző Pohjanpalo helyére a finn válogatottba.
A 18. percben a kilépő Lukaku visszagurított a lendületből érkező Leander Dendonckernek, aki 11 méterről kirúgta a labdát a szentpétervári stadionból.
A finn kapus alászaladt Stryger beadásának, de Poulsen hiába kísérletezhetett az üres kapura, Raitala hatalmas bravúrral menteni tudott.
A 22. percben Thorgan Hazard csapott le egy lecsorgó labdára, öt méterről lőhetett kapura éles szögből, de a labda elakadt a kivetődő Anton Sunyinban.
Egy perccel a rendes játékidő vége előtt Vestergaard ütött oda a felugró finn futballistának, nem kapott érte büntetést.
A játékvezető négy percet hosszabbított.
A ráadás 2. percében Stryger fejelhetett, de csak a vállával tudta a kapura irányítani a labdát.
A 25. percben a belga Timothy Castagne és az orosz Daler Kuzjajev fejelt össze. Az orosz játékos megúszta egy fejkötéssel, a belga feje vérzik, le is kellett cserélni. Thomas Meunier érkezett a helyére.
Finnország 1-0-ra legyőzte Dániát a B csoport első mérkőzésén.
Daler Kuzjajev sem tudja folytatni a játékot, Gyenyisz Cserisev érkezett a helyére.
A 34. percben egy baloldali beadás után Sunyint megzavarta az élesen csapódó labda, amit rössz helyre ütött ki, a kapu elé érkező Thomas Meunier pedig közelről a hálóba passzolt.
A 38. percben egy baloldali szabadrúgás után Artyom Dzjuba fejelhetett hét méterről, de a fejese elment keresztbe a kapu előtt.
A 41. percben a második belga gólszerző Meunier tört be a tizenhatoson belülre, majd úgy tűnt Jurij Zsirkov buktatta, de a játékvezető nem ítélt tizenegyest. Az esetet a VAR-szobában megvizsgálták, de ott sem láttak szabálytalanságot.
A FIFA-világranglista élén álló belgák a kétgólos előny birtokában sem állnak meg, továbbra is lendületesen támadnak, és el akarják dönteni a meccset.
Yannick Carrasco tört be balról a tizenhatoson belülre, két orosz védőt is kicselezett majd 15 méterről lőtt, de a bombája pár centivel elsuhant az orosz kapu fölött.
Négy perc hosszabbítás után véget ért a Belgium-Oroszország mérkőzés első félidője. A belgák remekül futballoznak, a 2-0-s eredmény pedig az oroszokra hízelgő, mert akár már nagyobb különbség is lehetne a két csapat között.
A belgák az első félidőben 63%-ban birtokolták a labdát, és hétszer lőttek kapura.
A belgák kezdték a második félidót.
A szünetben cseréltek az oroszok. Igor Gyivejev érkezett Dmitrij Barinov helyére.
Az 51. percben járunk. Az oroszok a második félidőben többet birtokolják a labdát, de helyzetet még nem tudtak kialakítani a belgák kapuja előtt.
Az 58. percben járunk. Az orosz válogatott az utóbbi percekben beszorította a belga csapatot. Mindkét oldalról záproznak a beadások, és a szentpétervári közönség is egészen fellelkesült.
A 63. percben járunk. Roman Zobnyin helyére Makszim Muhin érkezett, Gyenyisz Cserisev helyett pedig Alekszej Mirancsuk folytatja.
Az első félidőben a belgák mentek előre a harmadik gólért, a fordulás után azonban legalább egy sebességet visszavettek a tempóból. Most már az idővel is elkezdtek játszani.
Lukaku ment el a balszélen, középre passzolt az érkező Mertensnek, a Napoli játékosa azonban lövés helyett megpróbálkozott egy passzal, de lefülelték az átadását.
A 72. percben a Real Madrid támadója Dries Mertenst váltotta.
A 76. percben Jan Vertonghen sérülés miatt lejön a pályáról. Helyére a korábbai Arsenal-védő, a 35 éves Thomas Vermaelen érkezett, aki jelenleg a japán Vissel Kobe játékosa.
Yannick Carrasco helyére a Leicester City focistája, Dennis Praet érkezett a 78. percben.
Tíz perc van hátra a mérkőzésből. Az oroszok ugyan többet támadnak, de semmiféle veszélyt nem jelentenek a belgák kapujára.
A 85. percben járunk. Sajnos a második félidőben a belga válogatott semmi jelét nem mutatta annak, hogy futballozni szeretne, az orosz csapat pedig nem elég jó ahhoz, hogy ebből előnyt kovácsoljon.
A 88. percben Romelu Lukaku lépett ki ziccerben, és nyolc méterről a bal alsó sarokba lőtt a rosszul helyezkedő Anton Sunyin mellett. 3-0.
A 91. percben az oroszok jutottak szabadrúgáshoz 17 méterre a belga kaputól, de Alekszej Mirancsuk lövése kapu fölé szállt.
A belga válogatott papírforma győzelmet aratott, de arra talán senki nem számított, hogy az orosz csapat ennyire veszélytelen lesz hazai pályán.