„Debrecentől messzebb van Toulouse, mint Moszkva, szép hosszú időt töltöttünk a kocsiban, de ezért az élményért megérte" – mondja Nagy József, gyerekkori barátom, akivel az 1972-es magyar-belgát és az egész akkori Eb-szereplést kielemeztük anno a betonházak között, a nyári focizgatások szünetében. Most csak ő mesél nekem, 5 év távlatából is olyan lelkesen, mintha tegnap lettek volna azok a franciaországi boldog, szép napok.
Azt mondja, hogy fantasztikus dolog volt magyarnak lenni a 2016-os Európa-bajnokságon. A lyoni mérkőzés előtt már délelőtt tele volt a belváros magyarokkal. Sőt, mint mondja, debreceni ismerősökkel is.
Találkoztak Bodonyi Bélával, aki a DVSC-ben lett ismert labdarúgó, majd a Honvéddal ötszörös bajnok. A 27-szeres válogatott focista részt vett az 1982-es világbajnokságon, és Svájcból érkezett megnézni az utódokat. Négy nyalka huszár pedig éppen Debrecenből. Ők az egész Eb alatt nagy feltűnést keltettek, nem csak a szurkolótársak, hanem a tv-s operatőrök és rendezők körében is. Órákkal a találkozó előtt Lyon belvárosában már hazánk minden táját, jelentősebb helyiségét képviselték lelkes szurkolók. De jöttek a jelenlegi határainkon kívül eső helyekről is. Székelyföld szülöttei különösen nagy csoporttal képviseltették magukat. Majd összeállt a drukkerhad, és elindultak a „magyar villamosok" a városszéli stadionhoz.
A magyarok stadionhoz vonulását lehet, hogy évtizedek múlva majd külön fejezetként emlegetik az Európa-bajnokságok történetében. Az biztos, hogy Bordeaux, Marseille, Lyon és Toulouse lakói egy ideig nem felejtik. Ahogy azok sem, akik részt vehettek benne. Az utóbbi város rendfenntartói már készültek a magyarok érkezésére. Külön kijelölték az útvonalat a távolról jöttek számára. Kora délután még együtt sörözgettek a belgák és a magyarok a belvárosban. Az Eb-győzelemre is esélyes válogatott szurkolói érdeklődve, értetlenkedve nézegették a pólókon lévő számukra ismeretlen feliratot: Magyarország. Majd az ilyen felirattal rendelkező szurkolók összeálltak, és a több ezres tömeg elindult az Eb-k történetének újabb magyar-belga meccsének helyszínére.
Ki gondolta volna ezt 2014. február 23-án, amikor a selejtezőkre sorsolták a csapatokat? Pedig ideálisabb ellenfeleket aligha kaphatott válogatottunk, de több évtized sikertelensége pesszimistává tette a szurkolókat. A második kalapból kikerülő csapatunk az elsőből és a harmadikból is a leginkább verhető vetélytársat kapta. Utólag aztán kiderült, hogy ebben a hatosban teljesen fejreállt minden. Ugyanis az első kehelyből érkezett Görögország utolsó lett (még a Feröer-szigetek is megelőzte), míg a csoportot az ötödikből kikerülő Észak-Írország nyerte. Magyarország a harmadik helyen végzett, 4 győzelemmel, 4 döntetlennel és 2 vereséggel. Ez a helyezés a végjáték 24 csapatossá bruttósítása miatt pótselejtezőt ért. Annak sorsolása után a norvég tv-ben olyan indiántáncot jártak leendő ellenfeleink képviselői, hogy már azért az arcátlanságért meg kellett leckéztetni őket. Meg is tette ezt Oslóban egy itthon is alig ismert fiatalember, Kleinheisler László. A visszavágón sem volt gond, így kettős győzelemmel jutottunk ki az Eb-re.
Akik erre azt mondják, hogy a 24 közé azért könnyű, azok ne feledjék, hogy három korábbi Európa-bajnok, Hollandia, Dánia és Görögország nem lehetett ott, mert elbukott a selejtezőkben.
Aztán a legjobb 16 közé jutásért rendezett csoportmérkőzések után elbúcsúzott két további Európa-bajnok jogutódja, Csehország és Oroszország. Magyarország viszont csoportelsőként ment tovább. Ki ne emlékezne azokra a mérkőzésekre? Az Ausztria elleni gyönyörű belépőre, az Izland elleni hajrára és Cristiano Ronaldo tombolására, amikor háromszor is a kiesés szélére sodorta válogatottunk a későbbi aranyérmest? Továbbá ki ne emlékezne a sok éjre „mely soha nem érhet véget"? Megismerte a magyar virtust a négy francia város, és végre ismét sportsiker miatt tombolt Budapest.
Nem volt szerencsés dolog csoportelsőként Belgiumot kapni a nyolcaddöntőben. Bár a második Izland Angliával került szembe, a majdnem kieső Portugália pedig Horvátországgal. Nem volt könnyű ágon a válogatott, újabb csoda nem is történt. A 4-0-s vereséggel a bulizós éjszakák véget értek, ám talán véget ért a több évtizedes sötétség is foci válogatottunk környékén, és elkezdődött a hajnali derengés. A hazatérő csapatot hősökként fogadták azok, akik még nem éltek az 1972-es magyar-belga bronzmérkőzés idején. A nyolcaddöntős gép érkezése után a csapat egyik kedvence, Gera Zoltán ezt mondta:
Fantasztikus élmény volt az Eb-n szerepelni, a nizzai landolástól kezdve a hazaérkezésig minden percét élveztük. Edzések, mérkőzések utazások követték egymást, nagy kiváltság volt, hogy részt vehettünk ezen a tornán."
A magyarok már itthonról követték az Európa-bajnokság további küzdelmeit. A csoportunkból tovább jutott Izland óriási meglepetésre Angliát legyőzve a legjobb nyolc közé került. A házigazda Franciaország állította ott meg. Portugáliát viszont senki nem tudta megállítani. Ami nem sikerült Eusebio generációjának, nem sikerült Luis Figo generációjának, az sikerült Cristiano Ronaldóéknak. Nem volt ez egy diadalmenet, sőt, igazán nyögvenyelősre sikeredett. Ám a győzelmet soha nem kell magyarázni. A csoportból – mint tudjuk – nagy nehezen, győzelem nélkül ment tovább. Horvátországgal szemben a 117. percig 0-0-ára állt. Ekkor lőtte Ricardo Quaresma a találkozó egyetlen gólját. Ezt követően Lengyelország ellen 120 perc után is 1-1-re állt, 11-esekkel osont az elődöntőbe. A végjátékban játszott hét mérkőzéséből az az egy hozott győzelmet 90 perc során. Walest verte meg 2-0-ra. Ami döbbenetes: ez volt az egész sorozatban a legnagyobb diadala, még a selejtezőben sem tudott egy gólosnál nagyobb különbséggel nyerni. Ott nyolc találkozón szerzett 11 gólt, Albániától pl. hazai pályán kapott ki. Így jutott döntőbe.
A fináléban is döntetlenre állt a házigazda Franciaországgal 90 perc után. Ráadásul a 25. percben Ronaldót sérülés miatt le kellett cserélni.
Bár ezt követően is többet volt képernyőn, mint a pályán lévő társai összesen. Ahogy mondani szokták: ellopta a show-t a többiek elől. Ám gólt a partvonal mellől még ő sem tudott szerezni, így ez a feladat Éderre várt. A 109. percben született ez a találat, a franciák már nem tudtak egyenlíteni.
Majdnem annyira váratlan volt a portugálok 2016-os Eb-aranya, mint a csehszlovákoké 1976-ban, a dánoké 1992-ben és a görögöké 2004-ben. Csak azért tudta ezt inkább elfogadni a világ, mert neki volt/van egy Ronaldója.
Aki nem igazán villogott ezen az eseményen. A portugálok eredménysoránál gyengébbel nem nyert soha, senki Európa-bajnokságot. Ha valaki optimistán tekint erre a tényre, akkor azt mondhatja: remek dolog, hogy a labdarúgás ennyire kiszámíthatatlan, és bárki megnyerhet egy rangos tornát is. Ezért is lesz érdemes a televízió előtt tölteni a következő egy hónapot. És természetesen a magyar válogatott miatt. Ugyanis először fordul elő, hogy két egymást követő Európa-bajnokság végjátékában ott lesznek legjobbjaink. Ezt valamilyen szinten megjósolta Gera Zoltán a már idézett 2016-os hazaérkezéskor adott interjújában: „Nagyon remélem, hogy ez csak a kezdet, és most már sorban jönnek az Európa- és világbajnokságok."