Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A londoni Wembley Stadionban sorra kerülő döntő mindkét résztvevője öt győzelmet és egy döntetlent ért el az idei Európa-bajnokságon. Az olasz válogatott döntetlenje a spanyolok elleni elődöntő volt, amelyben tizenegyesekkel múlták felül az ellenfelet, míg az angolok a csoportkörben az ősi rivális Skóciával játszottak gól nélküli meccset. Ezen kívül a Squadra Azzurra az Ausztria elleni nyolcaddöntőt hosszabbításban nyerte meg, az angol válogatott pedig a dánokkal szemben megnyert elődöntőben kényszerült túlórára.
Eddig 27 olasz-angol válogatott mérkőzést rendeztek, az örökmérleg olasz fölényt mutat: az angolok nyolc-nyolc siker és döntetlen mellett 11 alkalommal vesztesen hagyták el a pályát.
Az Európa-bajnokságok történetében kétszer találkoztak, és az angoloknak egyszer sem sikerült nyerniük.
A két ország válogatottjának első tétmeccse egy világbajnoki-selejtező volt 1976. november 17-én, a római Olimpiai Stadionban. Olaszország Giancarlo Antognoni és Roberto Bettega góljával verte meg Angliát.
Az olasz csapatban olyan kiváló játékosok futballoztak, mint Claudio Gentile, a szárnyvédő poszt előfutárának tekinthető Giancito Facchetti, Marco Tardelli, vagy a később angol szövetségi kapitányként is dolgozó Fabio Capello.
Egy nap eltéréssel ugyan, de egy év múlva Anglia visszavágott az olaszoknak. A londoni Wembley Stadionban 1977. november 16-án 92 ezer néző előtt Kevin Keegan a csodálatos fejesgólja után gólpasszt adott csapattársának, Trevor Bookingnak, aki tíz perccel a meccs vége előtt egy lapos lövéssel végleg eldöntötte a világbajnoki-selejtezőt. A meccset egy magyar bíró, Palotai Károly vezette, és az összecsapás talán legdurvább jelenetét követően még sárgát sem adott Marco Tardellinek.
Az olasz középpályás durván lekönyökölte a labdáért való harcban az angolok csatárát, Kevin Keegant.
Hiába nyert Anglia az olaszok ellen, mivel a kétgólos győzelem sem volt elég az angol csapatnak, hogy kijusson az 1978-as világbajnokságra. Az angoloknak ez volt akkor sorozatban a második vébéjük, amire nem tudták kvalifikálni magukat.
Anglia az 1980-as Európa-bajnokságon találkozott újra Olaszországgal, és az olaszok mellett Belgiummal és Spanyolországgal is egy csoportba került. Az olaszok játékosa, Marco Tardelli ismét főszerepet vállalt: az olasz válogatott az ő góljával szerezte meg a vezetést, és, mint kiderült, később a győzelmet is Anglia ellen.
Az angolok és a spanyolok búcsúztak a kontinenstornától, Olaszország később tizenegyes-párbajban kapott ki a csehektől az Eb-bronzmeccsén.
Az 1990-es olaszországi világbajnokságon Anglia egészen az elődöntőig menetelt, de ott Németország ellen tizenegyesekkel veszített az angol csapat. Az olaszok szintén büntetőkkel kaptak ki a Diego Maradona által vezetett argentin csapattól, így a két válogatott a bronzmérkőzésen csapott össze.
A 72. percben az angolok kapusa, Peter Shilton óriási hibája után Roberto Baggio szerezte meg a vezetést az olaszoknak Salvatore Schillaci passzát követően. Az angoloknak szűk tíz perc kellett, hogy kiegyenlítsenek: Tony Dorigo remek beadását David Platt fejelte az olasz kapu jobb felső sarkába.
A 86. percben tizenegyeshez jutottak az olaszok, amit a torna gólkirálya, Schillaci magabiztosan értékesített.
Az olasz középcsatárnak ez a hatodik gólja volt az olaszországi vb-n.
Érdekesség,
hogy az angol válogatott némi meglepetésre a legsportszerűbb csapat díját érdemelte ki a tornán,
mivel az ő játékosaik kapták a legkevesebb sárga lapot, és egyetlen piros lapot sem érdemeltek ki a játékukkal a torna alatt.
Olaszország és Anglia 1997. február 12-én hetvenötezer néző előtt játszott egymással világbajnoki-selejtező meccset a Wembley-ben. A találkozót Puhl Sándor vezette. Az angol csapatban a Premier League legjobb játékosai szerepeltek: Alan Shearer, Les Ferdinand, Steve Mcmanaman, Graeme Le Saux, Paul Ince, és David Beckham.
Az angol cserék között szerepelt az angol válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Gareth Southgate is.
Az angol válogatott mégsem tudta bevenni az olaszok kapuját, akik Alessandro Costacurta csodás indítása után Gianfranco Zola első félidőben szerzett góljával megnyerték a találkozót. A gól 3:13-nál látható.
1997 októberében ismét találkozott a két ország válogatottja, és az angolok számára hatalmas tétje volt az olaszok elleni vb-selejtezőnek a római Olimpiai Stadionban. Ha Anglia egy pontot szerez, akkor kijut az 1998-as franciaországi világbajnokságra. A találkozó gólnélküli döntetlennel ért véget, bár az angolok csatára, Ian Wright nagyon közel járt a gólhoz: hiába cselezte ki az olaszok kapusát, Peruzzit, az Arsenal támadójának éles szögből leadott lövése csak a kapufát találta telibe.
Az angolok középpályása, Paul Ince egy ütközés után bekötött fejjel és véres mezben folytatta a játékot, de megérte, mert Angliának nagy küzdelem árán sikerült kijutnia a franciaországi tornára.
Olaszország és Anglia újabb nagy találkozása a 2012-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében jött el, amit a kijevi Olimpiai Stadionban játszottak le.
Az olasz csapat hátvédsorában már akkor ott játszott Leonardo Bonucci, és a kispadon pedig Giorgio Chiellini ült.
A rendes játékidőt követően a hosszabbításban sem született gól, így tizenegyes-párbajban döntötték el a csapatok a továbbjutás sorsát. Az olaszok részéről egyedül Riccardo Montolivio hibázott.
Az angolok részéről Ashley Young a felső kapufára rúgta a labdát, Ashley Cole tizenegyesét pedig kivédte Gianluigi Buffon. A torna egyik legjobb játékosának is megválasztott Andrea Pirlo flegma tizenegyese pedig sokáig az Európa-bajnokságok egyik legemlékezetesebb pillanata marad. A gól 10:30-tól látható.
Olaszország és Anglia utolsó egymás elleni tétmeccse a 2014-es brazíliai világbajnokság D-csoportjában volt. A kontinenstorna mindkét együttes számára kudarccal végződött, mivel mindkét csapat kiesett a világbajnokságról. A D-csoportot nagy meglepetésre Costa Rica nyerte meg Uruguay válogatottja előtt. A meccs első félidejében veszélyesebben játszott Anglia, de a vezetést mégis Olaszország szerezte meg:
Andrea Pirlo zseniális labdaátlépése után Claudio Marchisio jobblábas lövése utat talált az angol kapu jobb alsó sarkába.
Az angolok két perc múlva egyenlítettek, mivel Wayne Rooney beadására Daniel Sturridge érkezett kiváló ütemben az olasz kapu elé, és a támadó nem is hibázta el a helyzetet. A második félidő 5. percében Antonio Candreva passza után Mario Balotelli jutatta újra vezetéshez az olasz csapatot.
Anglia mindent megpróbált, de egyenlíteni nem sikerül. Sőt, Andrea Pirlo elképesztő szabadrúgása után majdnem még egy gólt szerzett az olasz válogatott.
Gareth Southgate szövetségi kapitányt ugyanis sok kritika érte a korábbiakban, de ezen az Eb-n az angol csapat megmutatta, hogy a háromoroszlános válogatott képes eljutni a döntőig egy nemzetközi tornán. A szurkolók pedig máris abban reménykednek, hogy az 1966-os világbajnoki diadal után ismét ünnepelhetnek.
Olaszország 1968 után másodszor lehet Európa-bajnok, ugyanakkor a helyszín, a londoni Wembley Stadion az angoloknak kedvezhet. Ha az olaszok nyernek a Wembleyben, akkor rekordot döntenek, Spanyolország korábban ugyanis 44 évet várt a második Eb-címére, 1964 után 2008-ban diadalmaskodott ismét.
Eddig csupán három csapatnak sikerült hazai közönség előtt elhódítani a trófeát.
Spanyolország 1964-ben, Olaszország négy évvel később, míg Franciaország 1984-ben nyert döntőt saját szurkolói előtt, míg a portugálok 2004-ben, a franciák pedig 2016-ban ezüstérmesek lettek.
Az Eb-finálékat illetően Angliának ez lesz az első szereplése, az olaszok viszont 1968 után 2000-ben és 2012-ben is elbuktak, utóbbin ráadásul 4-0-ra kaptak ki Kijevben a spanyoloktól, amely a legnagyobb különbségű vereség a kontinenstorna döntőinek történetében.
