Egy válogatott, amelyért lehet rajongani, amely csodát tett az Eb-n

Ünnepel a magyar válogatott

Vasárnap az olasz válogatott győzelmével befejeződött a labdarúgó Európa-bajnokság. A történtekről még nagyon sokat fogunk beszélni, hiszen egy soha nem látott rendezésű tornán vagyunk túl a koronavírus árnyékában. Mi most a számunkra legfontosabb csapatról, a magyar labdarúgó-válogatottról emlékezünk meg, s mindarról, amit Magyarországnak az Eb-n lejátszott három meccs jelentett.

Június 15-én azt a forró nyári kedd délutánt egyetlen magyar fociszurkoló sem felejtheti el.

Egy olyan évtizedes álom valósult meg, amelyben egyetlen már nem fiatal rajongó sem reménykedett.

A '90-es évekig a politikai elszigetelődés miatt esély sem lehetett arra, hogy Európa-bajnoki találkozók kerüljenek hazánkba.

A közönség egyszerűen megőrült a magyar válogatottért az Európa-bajnokságon Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aztán az új évezredben hiába pályázott többször is az ország, makettekre nem adnak ilyen eseményt. Most már minden adott akár egy önálló Eb-rendezésre is, de a 12 helyszínes (ami később 11-re redukálódott) kontinenstornán mindenképpen járt Budapestnek néhány találkozó.

És bárki, bármit mondhat az itteni hangulatról, messze itt volt a legjobb a 11 hely közül.

Nyilván ehhez hozzájárult, hogy csak Magyarországon lehetett telt ház, és mostanában tényleg rajong a közönség a válogatottért.

Lehet is rajongani értük.

Mert olyan társaság jött össze, amelynek a tagjai küzdenek, hajtanak, akiknek tényleg fontos, hogy egy országot, egy nemzetet képviselhetnek. Az Eb alatt volt szerencsém több egykori játékossal beszélgetni, aki tagja volt annak a válogatottnak, amely legutóbb szerepelt világbajnokságon, 1986-ban. Sallai Sándor, Kardos József, Dajka László egyöntetűen azt mondta, hogy azért szurkol az utódoknak, mert szerethető társaságot alkotnak, hajtanak egymásért, és mindent megtesznek a közönségért.

A magyar csapat tényleg mindent megtett azért, hogy kiszolgálja a közönséget Fotó: Csudai Sándor - Origo

Annyira egymásra talált a csapat és a publikum, hogy még a Portugália elleni 0-3 után is ünnepelt a tábor. Óhatatlanul eszembe jutott egy hasonló mérkőzés, az 1986-os vb-re kvalifikáló sorozat utolsó találkozója. Akkor már csoportgyőztesként fogadta a válogatott Hollandiát és kikapott tőle. Óriási füttykoncert és ellenszenv közepette menekültek a játékosok az öltözőbe. Megkérdeztem az akkor a kispadon ülő Dajka Lászlót, hogy mi lehet a magyarázata a két reakció közötti különbségnek. Dajka szerint akkor ők folyamatos jó eredményekkel elkényeztették a szurkolókat, hiszen azon csoportküzdelmek során pl. Hollandiában is nyertek. Annál a válogatottnál, mely 1988-ban Eb-győztes lett. Vagyis akkor egy ilyen csapattól elszenvedett vereség is dühítette a nézőket.

1985 óta nemcsak a lelátót megtöltők személyi összetétele változott meg alapvetően, de a hozzáállás is. Az elmúlt évtizedekben elszoktunk a sikerektől. És bizony gyakran a játékosok mentalitása is hagyott kívánnivalót maga után, nem mindig érezték a szurkolók, hogy a focisták „meg akarnak halni a pályán".

Bernd Storck érkezésével változott meg a csapat hozzáállása. Marco Rossinál pedig kiteljesedett az.

A portugálok elleni első félidőt így sem volt könnyű elviselni, ahogy Sallai Sándor fogalmazott, a nyolcvédős, két ékes szerkezetet. Szépítsük meg utólag azt a 45 percet, és emlékezzünk úgy rá, hogy akkor ismerkedtünk az Eb légkörével.

Amikor azt hittük, hogy megvan a vezetés a portugálok ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Utána már elhitte mindenki a pályán (az Eb-újoncok és az öt évvel ezelőtt már szereplők is), hogy a portugálokat is anya szülte, és pont annyian vannak a játéktéren, mint mi. Vagyis a második félidőben elhitték a játékosok, hogy pontszerzéssel is be lehet mutatkozni a mezőnynek. Éppen ez a bátrabb mentalitás okozta a csapat vesztét. A hajrához érve ugyanis bekerült a portugál kapuba a labda egy olyan nyilvánvaló leshelyzet után, melynél a videobíró előtti korszakban azonnal megállítják az akciót. Itt azonban a mieinket zavarta meg a váratlan szituáció, és az, hogy hosszú másodpercekig feleslegesen ünnepelt a közönség. Talán ettől egy rövid időre lankadt a koncentráció és ehhez jött a megpattant lövés, hogy teljes legyen a bosszúság.

Csak az ezt követő percekben volt hátrányban az egész Eb-n a válogatott, amely hivatalosan hat perc, a valóságban tíz.

Ám ebben a néhány percben jött egy figyelmetlenség miatti 11-es, és egy olyan védelmi rövidzárlat, amelyet egy NB II-es meccsen is büntet egy ügyesebb csatár, nemhogy a világ valaha élt egyik legjobb támadója.

Balszerencsés hajrá volt, ráadásul a háromgólos vereség azt jelentette, hogy már egy győzelem sem jelentett volna biztos továbbjutást. Abban meg senki nem bízott, hogy esetleg mindkét további ellenféltől pontot szerez a gárda.

Pedig így történt, és ez igazi hősköltemény.

A franciák elleni 1-1 után a magyar szurkolók az utcán ünnepelték a döntetlent Fotó: Polyák Attila - Origo

Franciaország ellen sokkal bátrabban játszott a csapat. A világbajnok pedig ugyanazt a kivárásos focit produkálta, mint az Európa-bajnok. Mindkét csapat hétmérkőzéses tornára készült, ma már tudjuk, hogy mindkettő négy után abbahagyta. Vagyis akár oda is tehette volna magát a csoportban.

Nem tette, de nem is tehette, mert mi nem hagytuk neki. Ennél nagyobb dolgot aligha lehet leírni az Európa-bajnokság után.

Nyilván soha nem tudjuk meg, hogy mi hangzott el a portugál és a francia öltözőben a Puskás Arénában vívott találkozó előtt, annak szünetében, majd a lefújást követően. Az általunk „halálcsoportnak" nevezett kvartett valamennyi mérkőzésén azt éreztem a végül továbbjutó három csapaton, hogy bármi történik, ők úgyis folytatják a legjobb 16 között. Ezen tervük közvetlenül bejött, más kérdés, hogy az ellazsált csoportmérkőzések után láttuk, hogy mennyire tudtak „pörögni" a folytatásban.

De ezzel nekik kell elszámolniuk a saját szurkolóik felé, mi inkább foglalkozzunk Rossi csapatával.

A magyar csapat megköszöni a szurkolók biztatását a franciák ellen elért 1-1 után Fotó: Csudai Sándor - Origo

A franciákat tulajdonképpen mindkét félidőben 10-10 percre hagyta focizni a magyar csapat a rekkenő hőségben vívott mérkőzésen. Az nem kérdés, hogy egyénileg jobb képességű játékosokból áll a francia válogatott, mint a magyar.

Ám a mai fociban a jobb játékosokat szervezett védekezéssel, tervszerű labdabirtoklással, tudatos csapatjátékkal lehet semlegesíteni.

Fiola Attila, aki a franciák elleni magyar gólt lőtte Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ma már a mi válogatottunk tagjai közül is sokan külföldön készülnek, és ez akkor is óriási előny, ha nem olyan szintű csapatokban, mint a franciák.

Ám Gulácsi Péter, Willi Orbán, Szalai Ádám és Sallai Roland személyében Bundesligában játszó focistáink is vannak, akik az erőnlét és a taktikai fegyelem mellett a jó értelemben vett profi mentalitást is hazahozzák.

Ráadásul Rossi is meccsről meccsre fejlődik, a franciákkal szemben reményteljesebb taktikával küldte fel a fiúkat, mint a portugálok ellen. Még azt is elbírta a gárda, hogy az Eb-re sérülés miatt nem nevezett Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt után az első félidőben elveszítette Szalai Ádámot.

A franciák elleni pont nagy bravúr volt, de teljesen megérdemelt. Ám (ahogy az előzetesen is várható volt) csak egy győzelemmel párosulva érhetett továbbjutást.

És itt álljunk meg egy szóra!

Tényleg várta azt valaki, hogy ebből a csoportból bejut a nyolcaddöntőbe a csapat?

Kár, hogy nem a mienk lett az egyik!

Magyar gólöröm Münchenben Németország ellen Forrás: UEFA via Getty Images/Sebastian Widmann

Mert lehetett volna. Az ún. „halálcsoport" egyetlen élet-halál mérkőzésének nagy részében továbbjutásra állt. Kétszer vezetett Münchenben Németország ellen. Ez a világ bármely válogatottjától dicséretes dolog lenne.

Ez a létező legnagyobb tett a jelenben, és ez ad reményt a jövőre. „Németebbek" voltunk a házigazdáknál.

Megragadtuk a lehetőséget, amikor kellett, a kapott gól után azonnal visszavettük a vezetést. Nem „törte fel a háló a hátunkat", kis szerencsével győzhettünk volna. Ilyenkor persze a világ nagy részén azt mondják, hogy nem nyerhettünk, mert a németek úgyis akkor állnak talpra, amikor kell. Ez a német válogatott már nem ilyen. Régen ilyenkor jött Gerd Müller, Dieter Müller, Horst Hrubesh, Karl-Heinz Rummenigge, Klaus Fischer, Oliver Bierhoff. Most nem ezért egyenlített, hanem mert óriási mázlija volt Leon Goretzka lövésénél.

A győzelmet mi érdemeltük volna meg.

Legközelebb sikerülni fog, mert nem kérdés, hogy lesz legközelebb.

Magyar szurkolók a városligeti szurkolói zónában. Az Eb okozta eufóriát sokáig nem fogjuk elfelejteni Fotó: Koncz Márton - Origo

A magyar válogatott huszonharmadik csapatként érkezett az Eb-re, és huszadikként távozott.

Ezt az apró lépést a közvélemény értékeli.

Továbbá azt - a jó értelemben vett - akaratos játékot, amelyet meccsről meccsre nyújtott. Azt persze mindenki tudja, hogy a legjobb 20 közötti további emelkedés az idáig jutásnál sokkal nehezebb lesz. A sportág háttere, mind infrastruktúra, mind utánpótlás-nevelés terén egyre stabilabb.

Mindez azt vetítheti előre, hogy joggal célozható meg Európában a legjobb 10, a világon a legjobb 20 mezőnye.

Ha ez záros határidőn belül megvalósul, akkor a korszerű modern létesítményekben igazi élmény lesz focimeccsekre járni hazánkban. A fiúk pedig éppen az angol válogatott ellen folytathatják a világbajnoki selejtezőn. Szeptember 2-án a minden bizonnyal telt házas Puskás Arénában.