A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary
Vágólapra másolva!
Spanyolországban meglehetősen kedveltek az argentin futballisták. Nemcsak azért, mert a dél-amerikai ország köztudomásúlag ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb játékosokat, hanem azért is, mert a gauchók földjéről érkező labdarúgókkal nyelvi problémák sincsenek, lévén Argentínában is spanyol a hivatalos nyelv. Nem véletlen tehát, hogy a Primera Divisiónban csak úgy hemzsegnek az argentinok. A legutóbbi fordulóban közülük talán a Valencia középpályása, Kily González nyújtotta a legjobb teljesítményt, két gólt is szerezve egykori csapata, a Real Zaragoza ellen.

Kily legszívesebben az egész
világot magához ölelné

A következő idényben már a stabil emberek közé számított, és az aperturában és a clausurában összesen harminc alkalommal szerepelt a csapatban, öt gólt szerezve. 1995 nyarán aztán teljesült az álma, és az ország egyik leghíresebb és legnépszerűbb klubja, a Boca Juniors szerződtette. A Bocában olyan csapattársai voltak, mint például Diego Maradona, Claudio Caniggia, Sebastian Verón, Alphonse Tchami vagy éppen Vivas. Ennek ellenére viszonylag biztos helyet tudott kiharcolni magának a csapatban, hiszen az aperturában és a clausurában is egyaránt tizennyolcszor lépett a pályára. Különösen a clausura volt sikeres a számára, hiszen ekkor három gólt is szerzett. 1996 nyarán aztán újabb álma teljesült, ugyanis 87 argentin bajnoki után Európába szerződött, mégpedig a Real Zaragozába.

A Primera Divisiónban a második fordulóban, 1996. szeptember 8-án mutatkozhatott be a Sevilla ellen, de az első góljára meglehetősen sokat kellett várnia. Ezt 1997. február 9-én, szerezte, ugyancsak a Sevilla ellen. Összesen harminc alkalommal szerepelt a Zaragoza csapatában, ebből csak három alkalommal csereként, és háromszor volt eredményes. A következő szezon már valamelyest jobban sikerült a számára, hiszen eggyel többször szerepelt a csapatban, és góljainak számát pontosan megduplázta. A Deportivo és a Valencia is szerette volna megszerezni, és végül utóbbi lett a befutó, Kily ide szerződött. Valószínűleg egyik fél sem bánta meg a döntést, mert az argentin bal oldali középpályás azóta is kiemelkedően, és ráadásul igen gólerősen futballozik, nem csak klubcsapatában, hanem a válogatottban is.

Korábban:

A nap játékosa: Haszan Szalihamidzsics (Bayern München)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!