"Előbb a lányok ezüstérmet érő teljesítményének voltam közeli szemtanúja a Stanford egyetem uszodájában, majd átruccantam Long Beachbe, a férfi Világliga döntőjére. Különösen utóbbi nyújtott hatalmas élményt" - kezdte a magyar olimpiai bajnokok doyenje, aki kaliforniai villájából nyilatkozott telefonon az [origo]-nak.
- Mire alapozza optimizmusát?
- A Stanfordon a rendezők engem kértek meg, hogy legyek a magyar csapat tiszteletbeli vezetője. Rengeteget beszélgettem Faragó Tamás szövetségi kapitánnyal, láttam a lányok játékát, az amerikaiak elleni, döntetlen után elveszített döntőt. Felelősségem tudatában állítom: a magyar női csapat a legerősebb a világon, csak idegileg rendben kell lennie a társaságnak, s akkor mindenkit legyőzhet.
- Long Beachben mit látott?
- Egy zseniális magyar férfiválogatottat. A Világliga döntőjében 12-8-ra verte a szerbeket, senki sem tudta megszorítani őket. Athénban sem fogja, habár az tény, hogy ma öt-hat olyan válogatott is van a világ mezőnyében, amely képes lehet az olimpiai bajnoki cím megszerzésére. A mi időnkben jó, ha kettő volt... Hanem volt egy fura élményem Long Beachben...
- Éspedig?
- Érdekes volt látnia azt a Szívós Marcit a magyar válogatottban, akinek én még a nagyapjával (!) játszottam együtt hatvan évvel ezelőtt, s akinek persze az édesapját, ifjabb Szívós Istvánt is nagyon jól ismerem. Nos, Marci is nagyszerű pólós, nagyon sajnálom, hogy nem tudott bekerülni az olimpiai csapatba. Hát, ilyen magas a színvonal a magyar vízilabdában!
Ch. Gáll András