Jó ágra kerültek Bátorfiék

Vágólapra másolva!
Az athéni olimpián szereplő magyar asztaliteniszezők közül szombaton, a női egyes első fordulójában csak Fazekas Mária mutatkozik be. Kedvező a sorsolása a Sydneyben negyedik Bátorfi Csilla, Tóth Krisztina párosnak, amely a 16 között kezd.
Vágólapra másolva!
Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú


"Végül is párosban megkaptuk azt, amit szerettünk volna, nem kerültünk a kínai ágra, s a hongkongiakat is elkerüljük" - értékelt Tarján András edző. "Borosék ellen nyernünk kell, bár nehézséget okozhat, hogy ők már játszanak előtte egy meccset, így túl lesznek a kezdeti idegeskedésen, míg mi nem. Egyesben Fazekasnak tovább kell jutnia az első, Bátorfinak és Tóthnak a második fordulóból."

"Ezután Fazekasnak viszont nehéz dolga lesz az észak-koreaival, bár az ő stílusa valamivel kellemesebb, mint másik kettő honfitársáé. Az edzésen meglestük őket, különben nem sokat tudunk róluk, hiszen nem szoktak indulni a nagy versenyeken" - tette hozzá Tarján.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!