Kenterisz-ügy: szerdára halaszthatják a NOB-meghallgatást

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Idő előtt ért véget a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB) fegyelmi testületének ülése, amely a doppingbotrányba keveredett Kosztasz Kenterisznek, a férfi 200 m-es síkfutás címvédőjének és Ekaterini Tanunak, a női 100 m sydneyi ezüstérmesének távollétében zajlott le.

A fegyelmi bizottság előtt csak a sportolókat képviselő ügyvéd és edzőjük, Krisztosz Cakosz jelent meg, aki befelé menet megjegyezte: "Tiszta a lelkiismeretünk, nincs mitől tartanunk." A két képviselő azt indítványozta, hogy a meghallgatást halasszák szerdára, hogy az érintettek személyesen meg tudjanak jelenni a bírák előtt. A NOB illetékesei végül bejelentették, hogy helyt adtak a kérésnek, így a procedúra két nap múlva folytatódik.

A két sztárt, akik csütörtökön nem jelentek meg egy doppingvizsgálaton az olimpiai faluban, jelenleg is egy athéni kórházban kezelik, miután pénteken - egyelőre ismeretlen körülmények között - motorbalesetet szenvedtek. Doppingvétségnek számító mulasztásuk ügyében a NOB előbb pénteken akarta meghallgatni őket, majd az események miatt hétfőre halasztotta a találkozót.

Az eset óta először megszólalt Kenterisz, aki a Goal című sportlapnak a következőket mondta: "Senki sem szólt, hogy szűrésre kell mennünk, ez az igazság. Nagyon fáj, hogy akik eddig támogattak, és fényképezkedtek velem, azok most megpróbálnak szétszedni."

A Görög Olimpiai Bizottság vasárnap ideiglenesen kizárta a sprintereket az olimpiai csapatból, s a NOB döntésétől tette függővé további sorsukat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!