Vágólapra másolva!
A súlyemelő Gyurkovics Ferenc remek teljesítménnyel, 420 kg-os összeredménnyel, új országos rekorddal ezüstérmet szerzett a 105 kg-os súlycsoportban az athéni olimpián. A súlycsoport másik magyar indulója, Kovács Zoltán az első - sikertelen - szakításgyakorlata után sérülés miatt visszalépett a küzdelmektől.
Vágólapra másolva!

Fórum: Friss eredmények, elemzések; avagy HAJRÁ MAGYAROK!!!

Sportmúzeum

Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel.

Az összes interjú


Az első fogásnemben a 11 erős embert mozgósító A-csoport első tagjaként Kovács jött ki az igen magasnak tetsző 180 kg-os kezdősúlyra. Felvette, de kitartani nem tudta, ami azonban még nagyobb baj: folytatni sem, mert a könyöke megsérült, s a BKV Előre emelője feladta a versenyt. Számára egyetlen gyakorlat jelentette az athéni olimpiát...

Forrás: MTI

Gyurkovics - akit Imrő Dezső szövetségi kapitány az első hatba várt - viszont elsőre, felettébb bátran saját csúcsán, 187,5 kilón mutatkozott be - magabiztosan. A Tatai HAC versenyzője másodjára a 192,5 kilóra ment rá, rontott, harmadikra viszont nem erre a súlyra, hanem a 195-re jött ki. És kiszakította, bravúr volt ez a javából! Új magyar rekordjával pedig az első fogásnem után - könnyebb testsúlyának köszönhetően, a szintén 195-ig jutó orosz Beresztovot is megelőzve - az első helyre került. Persze gyengébbik fogásneme, a lökés még hátra volt.



Ekkor még többen is versenyben voltak, így nem lehetett tudni, hogy a 420 kilogrammos összteljesítmény mire elég, végül hányadik helyre lesz jó. Ám ahogy jöttek, úgy hullottak is ki a riválisok, a rontások sora pedig kedvezett a magyarnak. Olyannyira, hogy a végén csak Beresztov tudta megelőzni, ennél fogva - igazi szenzációként - Gyurkovics Ferenc olimpiai ezüstérmes lett!

"A hat közé készültem, majdnem maximálisan sikerült is megvalósítani ezt a tervet. Öt olimpiai pontot szereztem, kis horrorral. A rontások után már előre kellett menekülnöm a győzelem érdekében. Ezüst lett a vége, de nem bánom, nagyon boldog vagyok" - mondta Gyurkovics.

Imrő Dezső szövetségi kapitány: "Előzetesen a 3-6. helyre vártuk Ferit. Fényesebb lett volna az aranyérem, de a mai versenyen az ezüst volt a realitás. Ezt az eredményt a rengeteg tréninggel, kemény edzőtábori munkával érhette el."

férfiak, 105 kg, olimpiai bajnok:
DMITRIJ BERESZTOV (OROSZORSZÁG) 425 KG (SZAKÍTÁS: 195, LÖKÉS: 230)
2. GYURKOVICS FERENC (MAGYARORSZÁG) 420 - ORSZÁGOS CSÚCS (195 - ORSZÁGOS CSÚCS, 225)
3. Igor Razorjonov (Ukrajna) 420 (190, 230)
4. Gleb Piszarevszkij (Oroszország) 415 (190, 225)
5. Alexandru Bratan (Moldolva) 415 (192,5, 222,5)
6. Ramunasz Viszniauszkasz (Litvánia) 410 (187,5, 222,5)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!