A C3-as egységünk bronzérmet szerzett kenu kettesben. Nincs ebben anomália, de azért ne árulják el senkinek. Még utólag kizárnák a Kozmann György, Kiss Tamás párost. Senki nem látta a harmadikat, viszont mindenki érezte, hogy ott van.
Ők azért, mert a semmiből jött elő az erejük az utolsó métereken és a harmadik hellyel meglepték magukat, az edzőjüket, illetve azokat, akik a verseny előtt azt mondták: ha hatodikak lesznek, mese nincs, a nyakukba kell ugrani.
Így viszont szét kellett szedni őket. Ilyen örömöt egy bronz miatt ember nem látott még. Míg a győztesek előtt egy-két újságíró lézengett, addig mi majdnem kazalt raktunk Gyuriék köré.
Még az a "csúfság" is megesett, hogy nem láttuk a kajak 4-es befutóját. Elnézést a fiúktól, de a boldogság elvette az eszünket. Legyen ilyen is. Ludasi Róbert képtelen volt a tanítványait nézni, máskor 750 méternél szokott bekapcsolódni, most a pálya közelébe sem ment.
Otthonról közvetítettek neki telefonon, s ő minduntalan visszakérdezett: biztos, hogy harmadikak? Ettől úgy megzavarodott, hogy le is "tolta" Kiss Tamást, amiért újoncként csak egy bronzot tudott összelapátolni.
Az meg válasz helyett a nyakába ugrott és annyit mondott: "Mester, remélem, most már tegezhetem végre!".
Apró óhajok, nagy örömök, egy kis gyász és egy szomorú hír: Kozmann György befejezi! Még otthon vitába kezdtek Kiss Tamással, s Gyuri ezt akkor azzal zárta le, hogy ha aranyat nyernek, akkor sem gondolja meg magát.
Mit szóljon egy ilyen szereplés után? - tette hozzá mosolyogva. Nem folytatja, másfelé fordul, de a sport marad az életében.
Ludasi Róbert tőlem tudta meg a hírt. A szeme megtelt könnyel majd annyit mondott: munkát kell keresnem. Nem az állása miatt hatódott meg, ezt tudjuk.
Éppen ezért üzenjük neki, aki olyan tanítványokat nevelt a teljesség igénye nélkül, mint Horváth Csaba, Kolonics György, Kozmann György, az ne keressen. Talál.