Pekingi menü - több magyar is éremesélyes vasárnap

Vágólapra másolva!
A pekingi olimpia második napján bemutatkozik a magyar férfivízilabda-válogatott, amely címvédőként rögtön az egyik legkeményebb ellenféllel, a friss Európa-bajnok montenegrói csapattal találkozik. Vasárnap összesen 14 számban avatnak bajnok, s könnyen lehet, hogy a magyar csapat sem marad érem nélkül, erre az uszodában, illetve a vívó- és a dzsúdócsarnokban kínálkozik a legnagyobb esély.
Vágólapra másolva!

Az úszóknál magyar idő szerint 4 órakor kezdődik a verseny, a négy döntő közül magyar szempontból rögtön a legelső, a 400 méteres vegyesúszás finálája bír kiemelt jelentőséggel: Cseh László a második, Kis Gergő az ötödik idővel jutott be a legjobb nyolc közé.

Az elődöntőkben a női 100 méter pillangón szombaton országos csúcsot úszó Dara Eszter révén vagyunk érdekeltek, az előfutamokban pedig Szepesi Nikolett (100 m hát), Kovács Norbert (200 m gyors), Pecz Réka (100 m mell), Rudolf Roland (100 m hát) és Kapás Boglárka (400 m gyors) is megkezdi szereplését a Vizes Kockában.

A vívóknál a férfi párbajtőrözők egyéni versenyére kerül sor három magyarral, akik közül bárki odaérhet a dobogó valamelyik fokára: a világbajnoki címvédő Kulcsár Krisztián (6 órakor), valamint a háromszoros Eb-első Boczkó Gábor (fél 7-kor) és a friss Európa-bajnok Imre Géza (7-kor) egyformán a 32-es táblán kezd, s reményeink szerint a 14.40-kor kezdődő döntőben is viszontláthatjuk valamelyiküket.

A cselgáncsozók közül a 66 kilós Ungvári Miklós lép tatamira szintén 6 órától, a kecskeméti dzsúdos Európa-bajnoki címe és két vb-bronzérme alapján okkal bízhatunk jó szereplésében. A súlycsoport helyosztóit 12 órától rendezik.

Vasárnap a címvédő férfivízilabda-válogatott is megkezdi szereplését Pekingben, mégpedig egy olyan mérkőzéssel, amely akár döntőnek is beillene: Kemény Dénes csapata az A csoport 1. fordulójában az újdonsült Európa-bajnok montenegróiak ellen játszik 4.50-es kezdéssel.

Az evezősöknél bemutatkozik az egyetlen magyar egység, a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár 9.40-kor száll vízre az előfutamban, Káté Gyula pedig az ökölvívók 64 kilós súlycsoportjának első fordulójában lép ringbe, itt 7.30-kor kezdődik a program, Káté meccse az ötödik lesz a sorban.

A sportlövőknél Csonka Zsófia a légpisztoly 10 m-es számban kezd 3 órától, az alapverseny után a döntőre 6 órától kerül sor. Böczögő Dorina a női tornászok selejtezőjének 1. csoportjában érdekelt 4 órától, sorrendben talajon, ugrásban, felemáskorláton, illetve gerendán mutatja be gyakorlatát.

Az említetteken kívül a női cselgáncsozók 52 kilós kategóriájában, a női súlyemelők 53 és a férfi súlyemelők 56 kilós súlycsoportjában, valamint férfi trapban, a női 3 m szinkronugrásban, a női országúti kerékpáros mezőnyversenyben és a női íjász csapatversenyben hirdetnek győztest vasárnap.

A vasárnapi program:

óra (magyar idő)

esemény

tévé

4.00

úszás, férfi 400 m vegyes, döntő

m1, m2, Eurosport (élő)

4.10

úszás, női 100 m pillangó,elődöntők

m1, Eurosport (élő)

4.00

torna, női összetett, selejtező

m1, m2 (élő)

4.50vízilabda, Magyarország-Montenegró

m1, m2 (élő)

6.00vívás, férfi párbajtőr egyéni, selejtezők

m1, m2 (élő)

6.00cselgáncs, férfi 66 kg, selejtező

m1, (élő)

6.05

női 10 m légpuska, döntő

m1, (élő)

7.30ökölvívás, 64, 69 kg, selejtező

m1, (élő)

9.00

evezés, férfi könnyűsúlyú kétpár, előfutamok

m1, m2, Eurosport (9.15) (élő)

9.20vízilabda, Horvátország-Olaszország

m1, m2 (élő)

12.00cselgáncs, férfi 66 kg, selejtező

m1, m2 (élő)

12.30úszás, előfutamok

m1, m2, Eurosport (élő)

13.00

vívás, férfi párbajtőr egyéni, elődöntő

m1, m2 (élő)

14.10

vívás, férfi párbajtőr egyéni, bronzmeccs, döntő

m1, m2 (élő)

16.00kosárlabda, USA-Kína

m1, m2, Eurosport (16.15) (élő)

20.00összefoglaló a nap eseményeirőlm1


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!