Csapat, nem csapat?
Nem azt mondják, hogy elfáradtak, meg hogy nem akartak győzni, hanem azt, hogy a döntő pillanatokban, fejben nem voltak ott. A kézis lányok rendszerint az öltözőben maradnak a félidőben, a pólós fiúk kiengednek, ha vezetnek, a vívók begörcsölnek. Nem én állítom, ők mondják. A női tőrcsapat éremért jött. Sebzett lélekkel. Akkora háború dúl a csapaton belül, hogy abba még egy edzett katona is belerokkanna lelkileg.
Ujlaky Virginie egyéniben is indulni akart, ezért minden követ megmozgatott, szembefordult a társakkal, szövetségi kapitánnyal, szövetséggel. Azok után, hogy korábban elfogadta a válogatási elveket. De nem nyugodott bele. Ennek az lett a vége, hogy a nagy harcban szétrobbantott egy egységes erődöt. Nem én állítom, a szövetségi kapitány mondja. Csoda, hogy negyedikek tudtak lenni. Csapatban. Ha lehet ezt mondani egyáltalán.
***
Döbbenet: nem engedett az árból a kínai árus!
Miután végigalkudtam fél Pekinget, mert olvastam valamelyik igazmondó magazinban, hogy eszembe se jusson megsérteni a helyi árusokat azzal, hogy elfogadom az általuk tett ajánlatot, azt hittem mindent fél áron vihetek haza. Mit ad isten, azt is megértük, hogy magyar pénztárcához mérten, elég alacsonyak az árak. Csak az olimpia hivatalos shopjaiban található némi flancolás, de az sem veri földhöz az embert. Hogy példát is említsek, amit az olimpiai faluban mondjuk 20 yuanért (500 Ft) vennénk meg, annak a precíz másolatát 10-ért is megkapjuk a Tienanmen téren. Ha jönnek a rendőrök, akkor ebből, ennyiért kettőt is a kezünkbe nyomnak.
Amikor két Mao óra, húsz császári fejfedő és egy rakás igazat nem látott gyöngy között megláttam a kínai opera jelképeit, a maszkos emberi arcot, felkiáltottam: akármennyiért elviszem. De az álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy a hölgy, aki folyton "okézott" és kedvesen mosolygott, egy tapodtat sem tágít az árból. Vívtunk rendesen, de fejben ő volt a jobb. Ám, hogy bebizonyítsam, nekem is van tartásom, kihúztam magam és közöltem: okéoké, de mindjárt kettőt kérek.