Kiss Tamás le akart rázni. Azzal a kifogással, hogy Kozmann György sokkal jobban beszél, mint ő. Tudjuk, nem könnyű feldolgozni. Nekünk sem. A két név, Kozmann, Kolonics, annyira egybeforrt, hogy nem lehet csak úgy átírni a fejekben. Kiss Tamás kényelmetlenül érezte magát. Szerettem volna megnyugtatni, hogy ő nem egy "betolakodó", az élet vagy jobban mondva a halál rendelte ebbe a hajóba. Nem tettem. Mert gombóc volt a torkomban. Eszembe jutott Sydney, amikor Koló hamiskás mosollyal az arcán kiszállt a hajóból és még mielőtt bármit kérdezhettem volna a győzelméről odaszólt: te mit mondanál a helyemben? Világbéke, böktem ki, és percekig nevettünk a szépségkirálynőktől elcsent "frappáns" kijelentésen. Kiss Tamásnak hálátlan szerep jutott, de ezzel neki nem szabad foglalkozni. És ezentúl ne akarjon lerázni senkit, legfeljebb az ellenfeleket, mert üzenem, hogy tud beszélni.
***
Kemény Dénes morcos lett. Ez általában senkinek sem jó. Azt mondja, ásítoztak a fiúk a meccs elején. Igen, igen, meg szundikáltak is egy keveset, de az dobja rájuk az első követ, aki nem ásítozna egy olyan ellenfél ellen, amely a legnagyobb jóindulattal is csak karmolni tud, harapni nem. Kemény egy darabig morcoskodott, majd riadót fújt. Így lett belőle csoportelsőség és csárdás. Kiss Gergely szerint nehéz meccs volt, de ehhez az ellenfélnek semmi köze. Fejben vívtak magukkal, hogy ébresztő, a pancsolást otthon is lehet gyakorolni, mert ezért a műveletért itt, Pekingben aranyakat nem dobálnak az ember után. Gergő még kétszer szeretné hallani a csárdást, ő is kezdi megkedvelni. S bár nem kenyere az ígérgetés, azt állítja, bármi megtörténhet. Ha úgy alakul, még táncra is perdül.