Póta továbbjutott, csúcskínai vár rá

Vágólapra másolva!
Tóth Krisztina után Póta Georgina is  sikerrel vette a második fordulót egyesben a pekingi olimpia női asztalitenisz tornáján, s ezzel bejutott a legjobb 32 közé. A magyar játékos hét szettben nyert a cseh Dana Hadacova ellen.
Vágólapra másolva!

Női egyes, második forduló (a 32 közé jutásért):
Póta Georgina - Dana Hadacova (cseh) 4-3 (3, -8, 6, -12, -4, 10, 10)

korábban:
Tóth Krisztina - Ruta Paskauskiene (litván) 4-3 (-8, 5, 8, 6, -4, -6, 3)

A korábban győztes Tóth Krisztinához hasonlóan Póta is első mérkőzésén szerepelt a Pekingi Egyetem Sportcsarnokában, miután világranglistás helyezése alapján a selejtezőben és a főtábla első körében sem kellett asztalhoz lépnie. A papírforma itt is magyar sikert ígért, hiszen a rangsorban 46. Pótának nem okozhatott gondot a kvalifikációból indult, 212. helyen álló cseh Hadacova.

Forrás: MTI

Kattintson a galériáért!

Az első szett igazolta is a várakozásokat, a 23 éves, első olimpiáján szereplő Póta könnyedén nyerte a nyitófelvonást, még az is belefért, hogy egy neki megítélt pontot csusza miatt sportszerűen visszaadjon az ellenfélnek. A lendület azonban csak a második játszma közepéig tartott, ekkor Hadacova pillanatai következtek és a cseh egyenlített. A harmadik felvonást ismét Póta nyerte magabiztosan, majd a negyedikben változatos csata után újra ő jutott először játszmalabdához, de kettőt is elhibázott, a rivális pedig könyörtelenül kihasználta ezt és végül a maga javára fordította ezt a játékrészt.

A magyar ettől kissé begörcsölt, erre gyorsan rá is ment az ötödik játszma, így a folytatásban már azért kellett küzdenie, nehogy gyorsan kiessen. Hamar 10-6-ra ellépett, Hadacova azonban egyenlített - dacára annak, hogy 10-9-nél Téglás Péter szövetségi kapitány időt kért -, végül azonban, ha nagy nehezen is, de Póta egyenlíteni tudott.

A döntő szett aztán ismételten nagy izgalmakat hozott, a magyar játékos 8-10-nél két meccslabdát is hárított - az egyiknél a szerencse is nagyban segítette - , majd ő jutott hasonló lehetőséghez, s ki is használta, így ha a vártnál nehezebben is, de biztosította a helyét a következő fordulóban, ahol a háromszoros olimpiai bajnok kínai Vang Nan lesz az ellenfele.

"Nagyon izgultam, ez az első olimpiám" - mondta Póta. "A cseh lány nem annyira rossz, csak azért áll olyan hátul a világranglistán, mert nem indult versenyen. Tartottam tőle, de nem gondoltam, hogy ilyen meleg lesz. A végén nekem volt szerencsém, de meccs közben meg többször neki, igazából 4-1 is lehetett volna."

Téglás Péter szövetségi kapitány szerint Pótának simán, 4-0-ra kellett volna nyernie: "Az első szettben jól játszott, de aztán kiengedett, s a végén csak szerencsével nyert. Vang Nan ellen nincs sok esélye, nem is emlékszem, mikor vert meg utoljára európai női játékos kínait."

8 órakor: férfi egyes, második forduló:
Jakab János - Christian Süss (német) 10 (18)

14 órakor: női egyes, harmadik forduló:
Tóth Krisztina - Wang Chen (amerikai, 14.)
Póta Georgina - Vang Nan (kínai)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!