Bikila 1932. augusztus 7-én, pontosan a Los Angeles-i olimpia maratonfutásának napján született Jato falucskájában. Apja pásztorként dolgozott, Abebe ennél többre vágyott, s úgy döntött, testőr lesz, hogy így támogassa családját.
Hailé Szelasszié etióp császár magántestőrségének vezetőjeként az utolsó pillanatban került be az 1960-as római olimpiára készülő csapatba, miután kiderült, Wami Biratu bokatörést szenvedett egy futballmérkőzésen.
Egy ismeretlen, akit Bikilának hívnak
A kicsi, sovány, mezítlábas, világos piros rövidnadrágban szerénykedő futóról senki sem tudott semmit, a televíziós és rádiós kommentátorok egymást kérdezgették, ki ez a sportoló. Ugyan kapott egy cipőt, de az feltörte a lábát, így nem szakított a hazai módszerrel, továbbra is mezítláb készült és a versenyen is így állt rajthoz.
A rajt késő délután volt, a Piazza di Campidogliótól induló viadal útvonala a legszebb római helyszíneket járta be, a cél a Colosseum mellett álló Konstantin-diadalívénél volt.
Elhagyva a várost már jelentkeztek a szakadás jelei a mezőnyön, a tévé kommentátora így jelentkezett be: "Az angol Kiley, az ír Messitt, a belga Van der Blicher, és két marokkói, Rhadi és Saudy áll az élen. És egy ismeretlen etióp, akit Abebe Bikilának hívnak, és mezítláb fut."
A hajrá nyolc kilométerét már teljes sötétségben tették meg a versenyzők, az út mentén katonák álltak sorfalat és fáklyákkal világítottak a futóknak.
A győzelmet végül új olimpiai csúccsal, 2:15.16 óra alatt érte el (a marokkói Rhadi Ben Abdesselam 25 másodperc hátránnyal lett második), ami 7 perc 47 másodperccel volt jobb Emil Zatopek addigi rekordjától - igaz, a célba érkező első tizenöt versenyző jobbat futott az egykori csehszlovák legenda idejénél.
Amikor Bikilától megkérdezték, miért futott mezítláb, azt válaszolta, meg akarta mutatni a világnak, hogy az etióp eltökéltség és hősiesség mindig győz.
Mindent Isten akaratának tartott
Bikilának a játékok történetében elsőként a duplázás is sikerült, az 1964-es olimpián ismét világrekorddal tudott győzni. A bajnoki cím megvédése rajta kívül csak az NDK-beli Waldemar Cierpinskinek sikerült, aki 1976-ban és 1980-ban is nyert.
1968-ban, Mexikóvárosban is nyerhetett volna, ám térdsérülése miatt fel kellett adni a küzdelmet. Az etióp nemzeti hős 1969-ben egy súlyos autóbaleset következtében lebénult.
"A sikeres emberek gyakran találkoznak a tragédiával. Az olimpiai győzelem és a baleset is Isten akarata volt. Ahogy elfogadtam a győzelmeket, úgy elfogadtam a tragédiát is" - nyilatkozta.
Négy évvel később, 1973. október 25-én az ennek utóhatására fellépett agyvérzés miatt meghalt. Temetését a császár nemzeti gyásznappá nyilvánította, 75 ezren kísérték utolsó útjára.