Madarast orrba vágták, Biros a döntőre készül

Férfi-vízilabda válogatott, london 2012, olimpia, Madaras Norbert, magyarország és nagy-britannia
Vágólapra másolva!
A magyar férfivízilabda-válogatott 17-6-ra legyőzte a házigazda Nagy-Britanniát a londoni pólótorna B csoportjában, így bejutott a legjobb nyolc közé. Kemény Dénes szövetségi kapitánynak már a csapat védekezése és lelkesedése is tetszett, Biros Péter csapatkapitány pedig örül annak, hogy most már elsősorban nem a magyarok állnak a figyelem középpontjában, mert így a csak saját magára koncentráló válogatott bemasírozhat a döntőbe. A hétfői, Egyesült Államok elleni meccsen dől el, hogy a harmadik vagy a negyedik helyen végzünk-e a csoportban.
Vágólapra másolva!

A britek ellen két gólt szerzett Biros Péter a Szerbia és a Montenegró elleni két vesztes meccs után nem állt meg nyilatkozni a londoni pólócsarnokban, mint mondja, azért, mert feszült volt. "Főleg az első meccsen elszenvedett vereség volt nagyon dühítő a számomra, méghozzá az, hogy sok gólt dobtunk, mégsem tudtunk nyerni" - mondta az [origo]-nak.

Kicsit csökkentek az esélyeink

A csapatkapitány nem csodálkozik azon, hogy a magyar szurkolóknak kétségeik lettek a válogatott újabb címvédését illetően: "Kicsit csökkenhettek az esélyeink, de úgy érzem, hogy még mindig ott vagyunk azok között, akik megnyerhetik az aranyérmet. Természetes, hogy most mindenki a horvát, a szerb és a montenegrói csapatot tartja favoritnak, de nem baj, foglalkozzon velük mindenki! Mi úgy fogunk bejutni a döntőbe - és ott remélhetőleg nyerni -, hogy csakis saját magunkkal foglalkozunk."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre, nézze meg galériánkat a mérkőzésről!

A sokszor emlegetett, de eddig hiánycikknek számító jó védekezés Biros szerint csak figyelem kérdése. "Ha magas koncentrációval játszunk, és ezt végig tudjuk vinni a meccs elejétől a végéig, akkor nem lesz gond. Akkor van baj, ha egy kicsit lankad a figyelem. A szerbek elleni meccsen volt egy négyperces periódus, amikor az ellenfél négy gólt szerzett zsinórban, mi pedig egyet sem - innentől kezdve tartották ezt a különbséget."

A csapat szerencséje, hogy a pólótorna nem kieséses rendszerben kezdődik, hiszen így két, de akár három vereséggel is be lehet jutni a négy közé. "Nem tudom, mi lett volna, ha a két, papíron gyengébb ellenféllel kezdünk. Én mindenesetre örülök, hogy a hibák az első meccsen jöttek ki, nem pedig az egyenes kiesés szakaszban, mert akkor ki tudja, hová jutottunk volna."

Alakulunk

A három gólig jutott Madaras Norbert az orrát jegelve nyilatkozott a győztes meccs után, és a "mi történt?" kérdésre így válaszolt: "Semmi, egy megúszásnál belekönyököltek az orromba."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre, nézze meg galériánkat a mérkőzésről!

A britek elleni meccsről azt mondta, hogy jobb volt, mint az eddigiek, de most jön még csak a neheze. "A hétfői, Egyesült Államok elleni meccs lesz az igazán fontos, reméljük, most nem nyernek Szerbia ellen, mert akkor még meglehet a harmadik hely." (Madaras vágya teljesült, mert a szerbek a magyar-brit meccs után 11-6-ra legyőzték az amerikaiakat, így még elérhető a csoportban a harmadik hely.)

A brit meccs a Pro Recco légiósa szerint arra volt jó, hogy a magyarok a taktikai húzásokat gyakorolják. "Ez egyrészt egy jó edzés volt, másrészt viszont mégiscsak egy olimpiai meccs, ezért komolyan vettük. Nagyon rosszul kezdtünk a tornát, de sokat beszéltünk a hibákról, és próbáljuk összerakni - elsősorban - a védekezésünket. Alakulunk, de hogy ez mire elég, csak az igazi meccseken fog majd kiderülni."

Madaras a magyar szurkolókra is kitért, akik vendég csarnokban voltak, mégis hazai hangulatot tudtak teremteni. "Nélkülük is hajtanánk, de azért így teljesen más, hogy ennyien vagyunk itt."

Könnyű lett volna bedobni a gatyát meg a sapkát

Kemény Dénes szerint a brit meccs után az a legfontosabb, hogy nem vesztette el a csapat azt a lelkesedését, ami az előző két meccsen, Montenegró és Románia ellen jellemezte. "Nagyon sokat javultunk a nyitómeccshez képest ebben, de ez egyben egy csapda is volt, mert az angol csapat ellen nagyon könnyű lett volna bedobni a gatyát meg a sapkát, hogy úgyis simán nyerünk."

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Kattintson a képre, nézze meg galériánkat a mérkőzésről!

A szövetségi kapitány ezúttal nemcsak hátul, hanem elöl is ugyanazt az eltökéltséget látta a játékosokban, mint amit a montenegrói vereségnél, illetve a románok elleni győzelemnél. "Az angolokat meg lehet verni hat-nyolc góllal, akár tízzel is, de nem mindegy, hogy 12-2 vagy 18-8 a végeredmény. Mindenki tudta, hogy fontos lenyugodni védekezésben azért, hogy magabiztos legyen a csapat. Ha az ember állandóan gólokat kap, akkor egyre romlik még az is, amit addig jól csinált, mert már nem tudja, mihez nyúljon" - nyilatkozta Kemény Dénes.

A védekezésben erős koncentrálást és szívvel-lélekkel bemutatott játékot látott: "Annak ellenére mondom ezt, hogy a második negyedben néhány elkerülhető gól beakadt."

A szakember szerint nem csak azért fontos az amerikaiak elleni meccs, mert az dönt arról, hogy a másik csoport első vagy második helyezettje lesz-e az ellenfél a negyeddöntőben. "Elkaptunk egy fonalat hozzáállásban, kezdünk elkapni egy fonalat védekezésben és emberhátrányban, és ezt mindenképp tovább kell vinnünk. Ha ez sikerül, akkor szerintem ennek meglesz az eredménye."

A hozzáállással annak ellenére elégedett volt Kemény, hogy az ellenfél a könnyedén verhető kategóriába sorolható. "A kispadon és a vízben is látni lehetett, hogy a mérkőzést azzal a lelkiállapottal játszottuk végig, ahogy egy olimpián bármilyen meccsen játszani kell, legyen az a nyitómeccs vagy egy ki-ki meccs."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!