Peking csodás olimpiát rendezhet

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Rogge elégedett volt

"Az olimpiai játékok megrendezése rengeteg komoly feladatot rejt magában, de abszolút biztos vagyok abban, hogy a szervezők sikeresen teljesítik a kitűzött célokat. Szuper versenyek lesznek Pekingben!" - mondta Rogge hétfőn, a repülőtéren rögtönzött sajtótájékoztatón.

Peking főpolgármestere, Liu Ki meleg szeretettel fogadta az elnököt, mondván: "Remélem, rövid, de nagyon fontos pekingi látogatása segíti Peking felkészülését az olimpiára."

Jang Tianle, a doppingtesztekért felelős szervezőbizottság vezetője bejelentette, a 21. Universiade nemcsak sikeres, de tiszta is. Az eddig elvégzett vizsgálatok (amelyeket főleg az érmeseken végeztek) ugyanis nem hoztak pozitív eredményt. "Mindent elkövetünk a versenyek tisztaságának megőrzése érdekében, és biztos vagyok abban, az Universiade doppingmentes marad" - mondta Jang.

Ami a mai versenyeket illeti: a magyar vízilabda-válogatott már elődöntőben érezheti magát, miután 9-4-re legyőzte Brazíliát. Asztaliteniszben Monostori Péter, a férfi kalapácsvetés selejtezőjében Annus Adrián, női 400 méteren Petráhn Barbara, rúdugrásban pedig Szabó Zsuzsa és Juhász Fanni szerepel hétfőn. A férfi toronyugrásban Hajnal András, a férfi 100 méteres mellúszásban Bodor Richárd érdekelt. Vívásban a férfi és női kardozók lépnek pástra.

Pincési László

Korábban:

Elődöntőben a pólósok az Universiadén

Újabb magyar érem az Universiadén

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!