Pólós-bronz az Universiadén

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

a 3. helyért:
Magyarország-Jugoszlávia 6-3 (2-1, 1-0, 2-1, 1-1)
A magyar góldobók: Vindisch, Madaras 2-2, Petik, Varjas 1-1.

Kovács István csapatának sikerült visszavágnia a csoportmérkőzésen elszenvedett 12-9-es vereségért. A mindenkori Universiade-csapatot 1995 óta irányító tréner újabb bronzéremmel gyarapította eddigi, két ezüstből, s egy bronzból álló kollekcióját.

A magyarokon nem látszott, hogy előző nap idegtépő csapatában, balszerencsés körülmények között vesztettek Oroszország ellen. Egy percig sem forgott veszélyben a győzelem, amelyben döntő szerepe volt a két nappal ezelőtti jugoszláv-magyar meccsen nyújtott teljesítményhez képest bombaformában védő Kovács Zoltán kapusnak. A mezőnyjátékosok közül kiemelkedett Vindisch teljesítménye.

A jugoszlávok fáradt, kedvetlen csapat benyomását keltették, 10 emberelőnyös helyzetéből csak kettőt használt ki (a magyar együttes hétből négyet).

Az aranyérmet Olaszország szerezte meg, miután a döntőben 5-2-re győzött Oroszország ellen.

Korábban:

Pólózakó az elődöntőben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!