Mégis indulhat az olimpia egyik legszebb atlétája
![Darja Klisina, atlétika](https://cdn.origo.hu/2023/12/sT9YvjC43rP2FLnHGN-GVSH2uUsDXNcN5xb56PQZ2-o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwNDdlNTdjNTEyYzQ4YmI4YjU2MTAwMWNjYzJhNWEy.webp)
„A sportoló hitelt érdemlően igazolta, hogy versenyeken és azokon kívül is alávetette magát a doppingellenőrzéseknek, Oroszországon kívül” – írta indoklásában a CAS, amely hozzátette, minden érintettet értesített a döntésről.
A Reuters brit hírügynökség szombaton számolt be arról, hogy egy magát megnevezni nem kívánó, de az ügyet közelről ismerő forrás elmondta: új bizonyítékok kerültek elő az úgynevezett McLaren-jelentéssel kapcsolatban, amelyek Klisinát is érintik.
Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A korábban – tavaly ősszel – kirobbant orosz doppingbotrány következményeként a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kitiltotta az összes orosz atlétát az olimpiáról, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig elutasította a 68 érintett fellebbezését, és az akkori döntés szerint közülük egyedül Klisina indulhatott volna semlegesként Rióban.
A női távolugrás selejtezőjét kedden rendezik Rióban.