Kétszázhuszonnégy oldalnyi múltidézés - 1930-tól 2002-ig. Ez lehetne a rövid rezüméje annak a könyvnek, amelynek sajtóbemutatóján még maga a szerző is elérzékenyülten mondott köszönetet segítőinek, forrásainak.
Hegyi Iván, a Népszabadság szakírója olyan könyvet hozott össze az emlékekből és a tényekből, számokból és fényképekből, amely eddig hiányzott a hazai sportkönyvpiac palettájáról.
A sajtótájékoztatón Szepesi György, a magyar rádiózás legendája, egykori MLSZ-elnök meghatódottan emlékezett meg a vb-születés egyik magyar résztvevőjéről, Fischer Mórról, Mészöly Kálmán (aki játékosként kettő, szövetségi kapitányként egy világbajnokságon szerepelt) a csodás régmúltra emlékezett - nem feledve a maga rossz döntéseit is ecsetelni. Garaba Imre révén akadt olyan szereplő is, aki még játékosként vehetett részt a legutóbbi, magyarokat is vendégül látó vébének, a rosszemlékű mexikói kiruccanásnak.
A szerző az 1930-as emlékektől, a két magyar ezüstérmen át a saját tapasztalatait is belesűrítette a műbe, az utolsó öt világbajnokságon ugyanis újságíróként vehetett részt.
Hegyi Iván a mű előszavában Placido Domindo operaénekes ars poeticáját idézi ("Két igazán fontos dolog van a világon. A zene és a futball"), s megemlíti az angol tréner, David Pleat futballfilozófiáját is ("Mindig csalódást érzek, ha azt hallom, a labdarúgás élet-halál kérdése. Merthogy sokkal több annál").
Még ha magyar szemmel és szívvel az utolsó 19 esztendő csupán a selejtezők során volt érdekes a számunkra, a könyv bizonyítja, a hírességeknek igaza van.
Pincési László