Miért érdemes szurkolni nekik?
Maradona és Lionel Messi személye már önmagában elég indok, hogy az ember magára kapjon egy argentin mezt és leüljön szurkolni a tévé elé. A látványos támadófutball hívei minden bizonnyal nekik szorítanak majd - és azok is, akiknek elegük van abból, hogy mindenki a spanyolokról meg a brazilokról beszél.
Hogyan lehet legyőzni őket?
Messi kikapcsolása nagyon fontos, de a csapatban rengeteg klasszis szerepel rajta kívül is. A középhátvédek kiválóan fejelnek, ám kissé lassúak és nehezen fordulnak, amit ki lehet használni.
Mit várunk tőlük?
Legalább annyi kamera irányul majd a mérkőzéseiken a kispadra, mint a pályára, és Maradona maximálisan együtt él majd a játékkal. Kőkemény belépők a hátvédektől, rengeteg passzból álló támadások, félelmetes csatárok és szupersztárok a cserék között.
Kire figyelünk?
A legnagyobb érdeklődés és figyelem alighanem Messi játékát kíséri majd, az FC Barcelona klasszisáról azonban mindenki tudja, hogy mire képes. A Benfica szélsője, Ángel di María viszont a vébén léphet a szupersztárok közé, ahogy Diego Milito is, akiről még mindig kevesen hiszik el, hogy a világ egyik legjobb csatára.
A gyenge pont
A selejtezőkön a válogatott nem nagyon tudta kihasználni, hogy a rendelkezésére áll a világ legjobb játékosa: mintha túlságosan is sokat vártak volna Messitől, aki nem tudta azt nyújtani, mint a Barcában. Az állandóság hiánya is gondot okozott, bár Maradona mintha ebből a szempontból az utóbbi mérkőzésen már fejlődne.
Róluk mondták
"Az argentinok rendkívül agresszívan letámadtak már a középpályán, taktikusan és egyben labdabiztosan futballoztak. Egy ilyen ellenféllel szemben nagyon nehéz játszani, mert egyénileg kiválóan képzett játékosokról van szó, és ha nagyon kitámadunk, akkor bármikor helyzetbe kerülnek" - elemzett a Németország elleni barátságos mérkőzés után Bastian Schweinsteiger.
41/50 Kapusok: 7/10 Védelem: 8/10 Középpálya: 9/10 Csatársor: 10/10 Szövetségi kapitány: 7/10 |
Tanácsunk a szövetségi kapitánynak
Messi a selejtezők során nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, mint hétről hétre a Barcelonában, aminek részben az volt az oka, hogy túlságosan is tőle várták a megoldást a szorult helyzetekben. Maradonának egyrészt meg kell osztania a felelősséget a csapaton belül, másrészt pedig sokkal szabadabb szerepkört kell adnia Messinek. A szakvezető többször is jelét adta annak, hogy döntéseit nem szakmai, hanem személyes indokok alapján hozza - másként nehéz lenne megmagyarázni, hogy miért nem számít Estebán Cambiassóra vagy Javier Zanettire.
Maradona játékosként felépített nimbuszát megtépázta a válogatott döcögős kijutása
Nem csak a szépre emlékezünk
Az argentinok rögtön az első világbajnokágon közel kerültek az aranyéremhez, hiszen 1930-ban döntőt játszottak a házigazda uruguayiakkal, ám ott vereséget szenvedtek. A következő fináléra 48 évet kellett várniuk, de a két siker között is akadt emlékezetes szereplésük - az 1966-os tornán például a negyeddöntőben Angliától kaptak ki, és a meccs után az angol szakvezető, Sir Alf Ramsey egyszerűen csak állatoknak nevezte a dél-amerikai játékosokat. 1978-ban házigazdaként lettek világbajnokok, még ha vitatott körülmények között is, és azóta folyamatosan ott vannak a világ élvonalában. A csúcspontot a Maradona-korszak jelentette, amely egy arany- és egy ezüstérmet hozott, 1990 óta viszont mindig elmaradt a várakozástól az együttes - pedig valamennyi tornán a legerősebb csapatok közé sorolták.
Felejthetetlen pillanatuk
Az 1986-os mexikói torna egyértelműen Diego Maradona vébéjeként vonult be a sportág történelmébe. Az apró termetű zseni szinte egymaga vezette el a csapatot az aranyéremig, és az angolok elleni negyeddöntőben egészen elképesztő teljesítmény nyújtott. Előbb kézzel ütötte be a labdát Peter Shilton kapujába (később nemes egyszerűséggel csak Isten kezeként aposztrofálta a gólt), majd olyan találatot szerzett, amit később a világbajnokságok történetének legszebb góljának választottak. A félpályáról indulva minden előtte felbukkanó ellenfelet kicselezve lőtt a hálóba.
Mi lett volna, ha
Négy évvel a mexikói diadal után az argentinok újabb döntőt játszhattak, és az ellenfél ismét az NSZK volt, ezúttal azonban Maradonáék nem örömükben sírtak a 90 perc után. A nem túl látványos mérkőzést egy erősen vitatott tizenegyes döntötte el, ráadásul a találkozót az argentinok kilenc játékossal fejezték be. A legnagyobb probléma azonban Claudio Caniggia hiánya volt a csapat számára: a csatár az olaszok elleni elődöntőn egy felesleges kezezésért kapott sárga lapot, és így eltiltás miatt kénytelen volt kihagyni a finálét. Ki tudja, mi lett volna, ha ő is a csapat rendelkezésére áll.
Az 1998-as viadalon a dél-amerikai válogatott esélyesnek számított, és el is jutott a legjobb nyolc közé, ahol Hollandia volt az ellenfele. A két csapat remek mérkőzést játszott, azonban Argentína megint csak a rövidebbet húzta, és ismét nem tudta teljes létszámban befejezni a találkozót. Ezúttal Ariel Ortega kapott piros lapot, amikor a tizenhatoson belül elesett, majd belefejelt a fölé tornyosuló Edwin van der Sarba. A mérkőzés során az argentinok kétszer is a kapufát találták telibe. Ha nyertek volna, az elődöntőben Brazília lett volna az ellenfelük.
A legutóbbi vébén is a negyeddöntő jelentette a végállomást, Németország büntetőkkel búcsúztatta őket. Pedig az argentinok kezében volt a mérkőzés, hiszen a második félidő elején megszerezték a vezetést. A szakvezető, José Pekerman 20 perccel a rendes játékidő lejárta előtt lecserélte csapata egyik legjobbját, Juan Román Riquelmét, majd nem sokkal később Hernán Crespót is, ám a kispadon ücsörgő villámgyors Lionel Messit nem küldte pályára a fáradó német védők ellen. Ahogyan az várható volt, az argentinok nem tudták kihúzni kapott gól nélkül, a hajrában Miroslav Klose egyenlített, és kiharcolta a hosszabbítást.
Út Dél-Afrikába
Argentína a várakozásoknak megfelelően kezdte a selejtezősorozatot. Az első három találkozón még csak gólt sem kapott, de ezt egy öt mérkőzésből álló nyeretlenségi sorozat követte. Uruguayt ugyan otthon sikerült megverni, de Chilében megint vereséget szenvedett a gárda, aminek hatására a szövetségi kapitány, Alfio Basile lemondott posztjáról. Utódja nagy meglepetésre Maradona lett, aki hatalmas szenvedéllyel és lelkesedéssel, de minimális szakmai tapasztalattal vágott neki a munkának. Tevékenységét sokszor a teljes káosz jellemezte, a kezdő tizenegy állandóan változott, és a Bolívia elleni 6-1-es vereség a válogatott történetének egyik legkínosabb eredménye, de a gárda végül kijutott a tornára - Maradona pedig boldogan beinthetett az őt kritizálóknak.
Csoportellenfelei: Nigéria, Koreai Köztársaság, Görögország.