Miért érdemes szurkolni nekik?
A 32 résztvevő ország közül Japán az egyetlen, ahol a magyarhoz hasonlóan a családnév megelőzi a keresztnevet. Ezen kívül nem szeretnénk, ha egy rosszabb eredményt követően a harakiri gondolatával kacérkodnának a játékosok.
Hogyan lehet legyőzni őket?
Arra ne építsen egyetlen ellenfelük sem, hogy erőnlétben felülmúlja őket, azonban a japánok egyéni képességek tekintetében messze elmaradnak csoportbeli riválisaiktól. Így aztán az egy-egy elleni küzdelmet érdemes erőltetni ellenük, ebben verhetőek.
Mit várunk tőlük?
Kamikaze-szerű becsúszásokat és szerelési kísérleteket, majd a joggal kapott sárga lapok után tisztelettudóan, bűnbánóan meghajló futballistákat.
Kire figyelünk?
Nakamura Sunszuke már Európában is bizonyította képességeit, még ha az Espanyolnál nem is ment neki a játék, de kulcsszerepe lesz a világbajnokságon. A ballábas középpályás fantasztikusan lövi a szabadrúgásokat. Természetesen brazil származású játékos is lesz a csapatban, Marcos Túlio Tanaka középhátvéd létére az ellenfél kapuja előtt is feltalálja magát.
A gyenge pont
A válogatott tagjainak nagy része otthon, a J-League-ben szerepel, aminek a színvonala jóval gyengébb a legjobb európai bajnokságoknál, és ez mindenképpen hátrányt jelent a japánok számára. Szövetségi kapitányuk, Okada Takesi sem számít különösebben tapasztalt edzőnek ezen a szinten.
Róluk mondták
"Tavaly egy barátságos mérkőzésen 3-0-ra legyőztük őket, de az eredmény félrevezető lehet, mert a mérkőzés korántsem volt ilyen könnyű. A japánoknak jó csapatuk van, technikailag és taktikailag is erősek, az egyetlen problémát a gólszerzés jelenti a számukra" - állítja a holland szövetségi kapitány, Bert van Marwijk.
26/50
Kapusok: 5/10
A veterán Kavagucsi Josikacu sérülés miatt aligha lesz ott Dél-Afrikában, de az utóbbi időben ő már amúgy is csak tartalék volt Narazaki Szeigo mögött. A 33 esztendős, rendkívül rutinos játékos már a negyedik vébéjére készülhet (igaz, 1998-ban és 2006-ban is csak a kispadról nézte végig a mérkőzéseket), és megbízható, ám nem kifejezetten bravúrkapusnak számít.
Védelem: 6/10
Ez a sor volt a válogatott legstabilabb csapatrésze a selejtezők során: a kapitány Nakazava Judzsi és Marcos Túlio Tanaka egyetlen másodpercet sem hagyott ki, ráadásul mindketten három-három gólt szereztek. Ők egyaránt középhátvédek, a széleken azonban már sokkal sebezhetőbb a japánok védelme - főleg a bal oldalon, ahol Nagamoto Juto nem tűnik megnyugtató megoldásnak.
Középpálya: 7/10
Itt játszik a legtöbb ismert futballistájuk. Haszebe Makoto, Honda Keiszuke, Macui Daiszuke egyaránt Európában légióskodik, és a legnagyobb sztár, Nakamura is csak nemrég tért haza az Espanyolból. Nem feledkezhetünk meg a selejtezők során minden alkalommal kezdő Endo Jaszuhitóról sem, azaz megállapíthatjuk, hogy a szakvezető eben a csapatrészben nyugodtan variálhat - ami más posztokról nem mondható el.
Szuzuki Keita tudomásul vesz egy sárga lapot a Kína elleni meccsen
Csatársor: 3/10
A legfőbb problémát a japánok számára egy gólerős támadó hiánya jelenti. Okada legtöbbször a 4-5-1-es felállást választja, azonban az előretolt ék szerepében eddig senki sem villogott. A selejtezőkön legtöbbször Tamada Keidzsi játszott ezen a poszton, a fiatal, Olaszországban légióskodó Morimoto Takajukit viszont érthetetlen módon mellőzte a szakvezető.
Szövetségi kapitány: 5/10
Okada 2007 novemberében került a válogatott élére, amikor a bosnyák Ivica Oszim agyvérzést kapott. A szövetség kitart a hazai edző mellett, annak ellenére, hogy a japán közvélemény szemében nem örvend túl nagy népszerűségnek. Okada az 1998-as vébén egyszer már leszerepelt a válogatottal, elsősorban azt vetik a szemére, hogy nem tud megfelelően bánni az európai légiósokkal. A szakember a napokban kijelentette: vb-elődöntőbe várja csapatát.
Tanácsunk a szövetségi kapitánynak
A japán mentalitásnak megfelelően a válogatottnál a megfelelő csapatszellemet tartják a legfontosabbnak, ami nem ad túl sok lehetőséget az egyéniségek kibontakozására. Pedig Nakamura, Macui vagy Honda személyében akadnak a keretben olyan kreatív futballisták, akik nagyobb szabadságot kapva jobban szolgálhatnák a gárdát - Okadának elsősorban ezen kellene változtatnia.
Nem csak a szépre emlékezünk
A japánoknak 1998-ig kellett várniuk, hogy kedvenceiket világbajnokságon láthassák, és bár a franciaországi tornán Argentínától, Horvátországtól és Jamaicától is egygólos vereséget szenvedett a válogatott, jó benyomást keltett. Ilyen előzmények után jött a hazai (társ)rendezésű, 2002-es vébé, amelyen Belgiummal, Oroszországgal és Tunéziával kerültek egy csoportba, a továbbjutás tehát nem tűnt könnyű feladatnak. Philippe Troussier csapata azonban veretlenül végzett a csoport élén: a belgákkal elért 2-2-es döntetlen után az oroszokat 1-0-ra, a tunéziaiakat pedig 2-0-ra verte. Az egyenes kieséses szakaszban a törökök legyőzhetőnek tűntek, azonban az európaiak 1-0-val széttörték a japán reményeket. Négy évvel később pedig a csoportból sem sikerült továbbjutni, igaz, a japánok nem kerültek könnyű négyesbe, hiszen Brazília, Horvátország és Ausztrália volt az ellenfelük - nyeretlenül zártak.
Felejthetetlen pillanatuk
Azok után, hogy 2002-ben az első mérkőzésükön csak döntetlent játszottak, az oroszok elleni 90 perc létfontosságúvá vált a japánok számára. A jokohamai stadionban 66 ezren szurkoltak a válogatott első világbajnoki győzelméért, és Inamoto Junicsi gólja végül meghozta a hőn áhított három pontot. A lefújást követően elképesztő ünneplés kezdődött, pályán, lelátón egyaránt.
Mi lett volna, ha
A japánok 1998-ban mutatkoztak be a világbajnokságon, de négy évvel korábban nagyon közel kerültek a kijutáshoz. Az utolsó, Irak elleni selejtezőn győzniük kellett volna ahhoz, hogy kvalifikálják magukat az amerikai tornára, és az utolsó percben még vezettek 2-1-re (egy meglehetősen lesgyanús góllal), azonban a ráadásban az ellenfél egyenlített. A kapott gólt követően a játékosok nagy része úgy rogyott össze, mint akit villám sújtott.
Siker esetén a Dél-Korea helyett ők utazhattak volna az Egyesült Államokba - utóbbiak Németországgal, Bolíviával és Spanyolországgal voltak egy csoportban.
2002-ben, otthon a csoportból való továbbjutás után a nyolcaddöntőben sem volt kedvezőtlen a csapat sorsolása, hiszen Törökországgal került szembe. Troussier szövetségi kapitány azonban nagy meglepetésre módosított a bevált taktikán, és kihagyta a csapatból az addig kezdő két csatárt, Szuzuki Takajukit és Janagiszava Acusit. A húzás nem jött be, hiszen a japánok nem tudták azt nyújtani, amit korábban, ráadásul szerencséjük sem volt: közvetlenül a szünet előtt Alex szabadrúgásból a felső kapufát találta telibe.
Így aztán a törökök jutottak a legjobb nyolc közé, és ők játszhattak Szenegállal, amely ellen Japánnak is lett volna esélye.
Út Dél-Afrikába
Kiemeltként csak a harmadik körben kezdtek az ázsiai selejtezősorozatban, ahol egy négyes csoportban kellett minimum a második helyen végezniük. Meglepetésre kikaptak Bahreinben, majd Ománban is csak egy döntetlent értek el, ám szerencséjükre a riválisok is botladoztak, így megnyerték a csoportot, és kiemeltként várták az utolsó forduló sorsolását - ahol ismét összekerültek a bahreiniekkel. Az első találkozón visszavágtak, idegenben nyertek, és innentől kezdve egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a továbbjutásuk, Katar és Üzbegisztán nem volt komoly ellenfél, az utolsó mérkőzésen Ausztrália ellen már a vereség is belefért.
A csapatnak a selejtezők után is volt feladata, hiszen időközben megkezdődtek a 2011-es Ázsia-kupa kvalifikációi, februárban pedig az észak-ázsiai bajnokságon is részt vett a gárda. Itt csak az otthon szereplők játszottak, így nem volt meglepetés, hogy az együttes csak harmadik lett. A világbajnokságig játszott barátságos meccsek eddig rosszul alakultak, Szerbia és Dél-Korea is győzött a szigetországban (0-3, illetve 0-2), hátra van még Anglia és Elefántcsontpart.
Csoportellenfelei: Hollandia, Dánia, Kamerun.