Akik hazát váltottak a focivébéért

Új futballklubot találni külföldön nem éppen bonyolult dolog, válogatottat váltani azonban sohasem volt egyszerű, a honosítást ugyanis sokáig rengeteg szabály nehezítette. A FIFA azonban törölte a 21 éves korhatárt, így már az ennél idősebb labdarúgók is hazát cserélhetnek, részben ennek a hatására a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon harmincegy honosított játékos szerepel majd. Az élen Algéria jár, amelynek a csapatában nyolc francia labdarúgó játszhat.

A XX. század elején még egyszerűbb volt a helyzet, ha valaki több évig egy idegen országban élt, szinte automatikusan megkapta új hazája állampolgárságát, és szerepelhetett is annak válogatottjában, attól függetlenül, hogy korábban képviselt-e más nemzetet a labdarúgópályán. A honosításban az első világbajnokságokon az olaszok jártak az élen, az azúrkékek mezét számos dél-amerikai származású játékos (ottani elnevezéssel oriundo) viselte a vb-ken.

Oriundók és a történelem viharai

Az 1930-as uruguayi tornán ezüstérmet szerzett argentin válogatott két csillaga, Atilio Demaría és Luis Fernando Monti négy évvel később már az olasz válogatott tagjaként lett világbajnok, akárcsak Raimundo Orsi és Enrique Guaita, akik ugyan szintén Argentínában születtek, de az első vb-n nem szerepeltek. Rajtuk kívül még egy futballista lépett pályára az olaszországi mondialén, aki nem szülőhazáját képviselte: a legendás cseh csatár, Josef "Pepi" Bican, aki akkoriban az Austria Wienben ontotta a gólokat, az osztrák válogatottban játszott.

A következő, 1938-as világbajnokságon csupán egy honosított játékos szerepelt: Michele Andreolo Uruguayban született, a Bologna hozta át Olaszországba, és négy mérkőzésen is szerepelt Vittorio Pozzo világbajnok csapatában. Ezen a vébén másfajta honosításra is akadt példa, a történelem ugyanis eltörölte a térképről Ausztriát, így az ország legjobbjai (összesen kilencen) a német válogatottban szerepeltek - igaz, nem túl nagy sikerrel, hiszen már az első fordulóban búcsúzniuk kellett.

A második világháborút követő első, 1950-es világbajnokságon a honosításban élen járó európai országok zöme nem szerepelt, így csupán két olyan játékos vett részt a tornán, aki nem azt az országot képviselte, ahol született: Joseph Gaetjens és Roberto Caparelli. Gaetjens Haiti szigetéről származott, de a New York-i Brookhattan csapatában kergette a labdát, és így az amerikai válogatottba is bekerült - a vébén csapata mindhárom mérkőzésen szóhoz jutott, sőt ő szerezte az Egyesült Államok szenzációs győzelmét jelentő gólt Anglia ellen.

Az 1954-es és az 1958-as világbajnokságon a szakvezetők a helyi születésű játékosokban bíztak, ezeken a tornákon egyetlen honosított futballista sem szerepelt. 1962-ben viszont hat ilyen labdarúgó is akadt, nem meglepő módon közülük négyen az olasz válogatottban szerepeltek: az oriundók újabb hullámának vezéralakjai közül a brazil születésű José (Olaszországban Giuseppe) Altafini az AC Milan, Angelo Sormani a Mantova, az argentin Enrique Omar Sivori a Juventus, Humberto Maschio pedig az Atalanta játékosaként volt ott Chilében. A spanyol válogatottban is találunk két idegent: a Real Madrid legendái, Puskás Ferenc és az uruguayi származású José Emilio Santamaría sem volt már vb-újonc, hiszen mindketten részt vettek az 1954-es világbajnokságon, akkor még szülőhazájuk színeiben.

Két évtizedre kiment a divatból a honosítás

1966-ra már az oriundók és Puskásék is kiöregedtek, így Angliában csupán két honosított játékos lépett pályára, méghozzá a francia válogatottban. Héctor Adolfo de Bourgoing Argentínában született, szerepelt a River Plate-ben, sőt a válogatottban is, mielőtt a Girondins Bordeaux-hoz igazolt. Néstor Combin is argentin származású, 19 éves korában vette meg az Olympique Lyon, majd megjárta az olasz Juventust, Varesét, Torinót és az AC Milant is, mielőtt visszaszerződött Franciaországba. Az 1966-os vébén a Varese játékosaként vett részt, de csupán egy találkozón, Mexikó ellen játszott. De Bourgoingnak is csak egy összecsapás, az Uruguay elleni jutott, ő be is talált Ladislao Mazurkiewicz kapujába, csapata mégis kikapott, és már a csoportmérkőzések után búcsúzott.

A hetvenes és a nyolcvanas években nem volt divat a honosítás, így az 1978-as vébén szerepelt argentin születésű, ám spanyol válogatott Rubén Cano után a következő olyan futballista, aki nem eredeti hazáját képviselte, csak 1994-ben lépett pályára világbajnokságon.

Amerika nem csak az amerikaiaké

1994-ben a legtöbb honosított a házigazda amerikai és a bolíviai válogatottban szerepelt, Bora Milutinovics és Xabier Azkargorta kereteiben összesen négy olyan játékos kapott helye, akik csak felnőttként lettek az Egyesült Államok, illetve a dél-amerikai ország polgárai. Fernando Clavijo Uruguayban született, és csak 30 éves korában kapta meg az amerikai állampolgárságot. Amerikában sokáig teremfutballt játszott, összesen hatszoros bajnok volt kispályán, sőt részt vett az 1992-es világbajnokságon is, ahol ezüstérmet nyert. A nagypályás válogatottban 33 évesen debütált, a vb-n 37 esztendősen három mérkőzésen szerepelt. Roy Wegerle Dél-Afrikában született, egyetemistaként került Amerikába, a válogatottban 28 évesen, már angliai légiósként mutatkozott be. A vb-n csapata mind a négy mérkőzésén szerepelt, de gólt nem lőtt. A bolíviai válogatottban két honosított argentin szerepelt, a veterán kapus Carlos Trucco (közel 30 évesen került a magaslaton fekvő országba) és a védő Gustavo Quinteros.

A jamaicaiak Angliából töltötték fel válogatottjukat

1998-ban tovább nőtt a honosítottak száma, elsősorban a jamaicai válogatottnak köszönhetően. A karibi szövetség vezetői ugyanis a világbajnoki selejtezők utolsó szakasza, a hatos döntő előtt igyekeztek felkutatni Angliában a jamaicai származású profikat, méghozzá sikerrel: összesen hét olyan futballista szerepelt a vébén a brazil René Simoes csapatában, aki néhány évvel a torna előtt még nem tudhatta, hogy hamarosan új hazája lesz.

A védelemben Frank Sinclair volt a legnevesebb, aki a Chelsea-vel FA-kupát és KEK-et is nyert. Őt csak 1998 elején honosították, egyetlen világbajnoki selejtezőn sem szerepelt. A középpályás Fitzroy Simpson megfordult a Swindon Townban és a Manchester Cityben is, a vébén a Portsmouth játékosaként szerepelt. 1997-ben volt először jamaicai válogatott. Darry Powell is csak néhány hónappal a világbajnokság előtt lett a karibi ország polgára. A Derby County védekező középpályása számára nem sikerült túl jól a torna: az első mérkőzésen csak csereként állt be 20 percre, Argentína ellen pedig kiállították.

Marcus Gayle esete meglehetősen érdekes, hiszen ő annak ellenére lehetett jamaicai válogatott, hogy korábban több korosztályos nemzeti csapatban is szerepelt - Angliában. Erről azonban a FIFA nem szerzett tudomást, így a Wimbledon csatára ott lehetett Franciaországban, igaz, csak egy találkozón játszott. Három csatártársa viszont mindhárom csoportmérkőzésen pályára lépett: Robert Earle ráadásul aranybetűkkel írta be nevét a jamaicai labdarúgás történelemkönyvébe, hiszen Horvátország ellen ő szerezte az ország történetének első világbajnoki gólját. A Gayle-hez hasonlóan a Wimbledonban játszó támadó volt az egyetlen a honosítottak közül, aki betalált a sárga-feketék színeiben, hiszen Deon Burtonnek (Derby County) és Paul Hallnak (Portsmouth) ez nem sikerült, pedig mindketten szerepeltek valamennyi mérkőzésen.

Franciák a világ minden tájáról

Persze nem csak Jamaica válogatottjában találhattunk honosított játékosokat a franciaországi világbajnokságon: még hat ország együttesében játszottak ilyen futballisták. Illetve tulajdonképpen hétben, hiszen a világbajnok franciák keretében rengeteg, más kontinensről származó játékos kapott helyet, de ők valamennyien (Claude Makelele, Patrick Vieira, Christian Karembeu, Marcel Desailly, Lilian Thuram) már gyermekkorukban Franciaországba kerültek és megkapták az állampolgárságot, így nem számítanak honosított játékosnak.

Vieirát nem kellett honosítaniuk a franciáknak

Izgalmasabb David Trézéguet esete, aki Rouenban született ugyan, kettős állampolgár, de argentin édesapjával kisgyermekként Dél-Amerikába költözött. David a Platense színeiben szerepelt az argentin élvonalban is, sőt José Pekerman 1995-ben beválogatta a junior-világbajnokságra készülő argentin keretbe, de az utolsó rostán kihullott, így nem mutatkozhatott be a korosztályos válogatottban. Nem sokkal később a család visszaköltözött Franciaországba, Trézéguet pedig három évvel később már a gallokkal lett világbajnok.

A horvát osztrák, az argentin spanyol és a többiek

A valódi honosítottak közül senki sem tudta megközelíteni Trézéguet-ék eredményét, hiszen valamennyien elbúcsúztak a csoportmérkőzéseket követően. Az osztrákok horvát származású csatára, Ivica Vastic volt közülük az egyetlen, aki legalább gólt szerzett a világbajnokságon: a Hajduk Splitből 1991-ben az osztrákokhoz került, 1995-ben honosított támadó Chile ellen talált be, pontot mentve ezzel csapatának. Szintén a gólszerzés lett volna az elsődleges feladata Juan Antonio Pizzinek, aki a spanyol válogatottal szerepelt (le) Franciaországban. Pizzi az argentínai Santa Fében született, a Rosario Central és a mexikói Toluca után került Spanyolországba, a Valenciához. 1994 decemberében debütált új hazája válogatottjában, a világbajnokságon pedig már az FC Barcelona csatáraként vett részt.

Az argentin születésű támadón kívül három brazil is szerepelt a vb-n, Luis Oliveira a belga, José Clayton a tunéziai, Wagner Lopes pedig a japán válogatottban. Az amerikaiaknál pedig feltűnt egy 35 éves középpályás, akit mindenki csak Prekiként emlegetett. Hamar kiderült, hogy beceneve nem csak a tisztelet jele, eredeti nevét - Predrag Radoszavljevics - ugyanis képtelenek voltak kimondani csapattársai. Preki a Crvena zvezda nevelése, 21 évesen került Amerikába, ahol előbb a terem-, majd a nagypályás bajnokság egyik sztárja lett. 33 évesen lett válogatott, a vébén két találkozón szerepelt, csereként.

A svájci válogatottba nem fért be, a németben vb-ezüstérmes lett

A 2002-es japán, dél-koreai közös rendezésű világbajnokságon összesen tíz honosított játékost neveztek be a szövetségi kapitányok a 23-as keretekbe, közülük nyolcan pályára is léptek.

A legnagyobb sikert Oliver Neuville érte el, aki ezüstérmes lett a német válogatottal. Neuville Svájcban született, édesapja svájci, édesanyja olasz. Hiába volt hazája bajnokságának éveken át egyik legeredményesebb csatára, a svájciak akkori kapitánya, az angol Roy Hodgson nem hívta be a válogatott keretbe. 1997-ben került Németországba, egy évvel később pedig már válogatottnak mondhatta magát. A 2000-es Eb-n még nem volt ott, de a világbajnokságra már elvitte őt Rudi Völler, sőt hat mérkőzésen is pályára küldte, Neuville hálából belőtte a Paraguay elleni nyolcaddöntő egyetlen gólját.

Mustafa Izzet, aki bronzérmet szerzett a török válogatottal, Angliában született, és minden vágya volt, hogy szerepelhessen a háromoroszlános mezben, de hiába remekelt a Leicester Cityben, egyik angol kapitány sem hívta meg a válogatottba. A törökök viszont kitartóan csábították, így Muzzy (ahogy Angliában hívják) a 2000-es Európa-bajnokságon már a félholdasokat képviselte. Akárcsak az ázsiai vb-n, ahol azonban mindössze 17 percnyi játéklehetőséget kapott.

A nyolcaddöntőig jutott belgák egyik csatára Branko Strupar volt, aki Zágrábban született, és 24 éves korában került Belgiumba, ahol annyira jól ment neki a játék, hogy 1999-ben már honosították is, és szerepelt a 2000-es, részben hazai rendezésű Eb-n. A Távol-Keleten két összecsapáson szerepelt, gólt nem lőtt.

A hazai pályán szereplő japánok között ismét akadt egy brazil születésű játékos, Alex Santos. A védő 1994-ben, 17 évesen igazolt Japánba. 2001-ben kapta meg az állampolgárságot, a világbajnokságon két találkozón lépett pályára. Nemcsak Ázsiába, Afrikába is jutott brazil futballista: Clayton immár második vb-jén szerepelt a tunéziai válogatottal. A mexikóiaknál az argentin Gabriel Caballero is szerepet kapott, a középpályás három mérkőzésen játszott.

Közép-, illetve Dél-Európát sem kerülte el a honosítási hullám, hiszen a lengyelek csatársorában a nigériai származású Emmanuel Olisadebe, a horvátok védelmében pedig az Ausztráliában született és felnőtt Josip Simunic játszott. Benevezték a vb-re, de nem lépett pályára az Egyesült Államok színeiben a francia David Régis, a szenegáliaknál pedig a szintén francia Sylvain N'Diaye.

32 válogatott - 28 honosított játékos

A 2006-os világbajnokság a honosított játékosok számát tekintve is történelminek volt nevezhető, hiszen a 32 válogatottban összesen nem kevesebb, mint 28 ilyen labdarúgó szerepelt Németországban. Simunic, Neuville és Alex Santos immár második vb-jén képviselte új hazáját, az újoncok közül pedig a legtöbben, négyen az elefántcsontparti keretben kaptak helyet: Guy Demel, Abdoulaye Meité és Emerse Faé is Franciaországban született, a cserekapus, Gérard Gnanhouan pedig ott nevelkedett - utóbbi két játékos szerepelt a francia utánpótlás-válogatottban is - valamennyien a világbajnoki szereplés reményében lettek az afrikai ország állampolgárai. Hasonlóan tett négy újdonsült tunéziai, Hamed Namusi, Adel Csedli, David Dzsemmali és Csuki Ben Szada is, mindannyian Franciaországban élték le eddigi életük nagy részét. Akárcsak a togói keret tagja, Kuami Agboh, aki nem az egyetlen honosított volt Otto Pfister csapatában. Csapattársa, Eric Akoto esete annyiban rendhagyó, hogy ő nem Európában, hanem Ghánában nőtt fel, és annak ellenére volt a togói csapat tagja, hogy családja a mai napig Ghánában él.

Camoranesi argentin válogatott is lehetne, ám ő inkább az olaszokat választotta

Trinidad és Tobago keretében három, Angliában született játékos is szerepelt, közülük Shaka Hislop ugyan már 1998 óta tagja a karibi válogatottnak, de mivel korábban játszott az angol utánpótlás-válogatottban, honosítottnak számít. Ian Cox 2002-ben, Christopher Birchall pedig 2005-ben szerepelt először a piros-feketék között.

Két-két honosítottal érkezett Németországba a spanyol (Marcos Senna brazilnak, Mariano Pernía argentinnak született), a mexikói (Franco argentin, Zinha brazil származású), a svájci (Behrami koszovói albán, Dzemaili macedón) és az ausztrál (Cahill Nyugat-Szamoán, Thompson Új-Zélandon született) válogatott, de akad külföldi a portugál (Deco), az olasz (Camoranesi), az iráni (Zandi) és a szerb (Ergics) keretben is.

Algéria francia csapatot nevezett

A mostani világbajnokság a honosítottak számát tekintve az előzőt is felülmúlja, hiszen a nevezett futballisták között 31 ilyen játékost találhatunk. Mindez nem véletlen, hiszen nemrégiben enyhültek az országváltást érintő rendelkezések. A FIFA tavaly nyáron változtatta meg azt a szabályt, amely szerint a kettős állampolgársággal rendelkező labdarúgók 21 éves korukig dönthetik el, hogy melyik válogatottat választják. A korhatárt eltörölték, így ha valaki felnőttként nem szerepelt tétmérkőzésen egy adott ország színeiben, akkor bármikor válthat a másikra, függetlenül attól, hogy korosztályos szinten játszott-e.

A módosítást egyébként algériai javaslatra hajtottak végre, és az észak-afrikai ország maximálisan ki is használta lehetőségeit: világbajnoki keretében nyolc olyan futballista akad, aki korábban korosztályos francia válogatott volt. Pedig a leginkább honosítani kívánt focista, Murad Megni (aki az algériaiak számára a precedenst jelentette) végül sérülés miatt lemaradt a tornáról. Az elefántcsontpartiak is kihagyták a keretükből Emerse Faét: ők mindketten tagjai voltak a 2001-ben U17-es világbajnokságot nyert francia válogatottnak. De játszott abban a csapatban Haszan Jebda is, aki viszont ott lesz a vébén - természetesen algériai színekben.

A honosítási hullám miatt akár az a páratlan eset is előfordulhat a vébén, hogy egy testvérpár tagjai egymás ellen játszanak majd. A korábban német korosztályos válogatott Kevin-Prince Boateng ugyanis ghánai színekben szerepelhet a tornán, öccse, Jerome viszont a német csapatot erősíti - és a két csapat egy csoportban van. Akárcsak Portugália és Brazília, a portugál együttesben pedig három brazil játékos is akad: Deco már az előző vébén is szerepelt, és most csatlakozott hozzá Pepe és Liédson is.

Paraguayi argentin és dán új-zélandi

Míg az algériaiak Franciaországban, a kameruniak Németországban néztek körül, és benevezték a tornára a bochumi születésű Joel Matipot, illetve azt az Eric Maxim Choupo-Motingot, akit 2007-ben a Német Labdarúgó Szövetség az év korosztályos válogatott játékosának választott. A csatár az U17-es és az U19-es német válogatottban is szerepelt - felnőttként viszont már kameruni mezben játszhat.

A honosítás azonban nem csak az afrikaiak sajátja: Paraguay például a szomszédos Argentínában válogatott, és három focistát is kölcsönvett: Néstor Ortigozát, Jonathan Santanát és Lucas Barriost. Utóbbi csak pár hónappal a torna előtt kapta meg a paraguayi állampolgárságot, ám eddig három felkészülési meccsen három gólt ért el.

A sorból természetesen Új-Zéland sem maradhatott ki, és az óceániaiak meglepő módon nem csak Nagy-Britanniában találtak olyan új-zélandi származású játékost, akit elég jónak találtak ahhoz, hogy nevezzék. Winston Reid ugyan Aucklandban született, de már tízévesen Dániába költözött, és az összes dán korosztályos válogatottban szerepelt az U17-től az U21-ig. Morten Olsen azonban nem számolt vele, így aztán örömmel fogadta Ricky Herbert meghívását, és ő is ott lesz a vébén, szülőhazája színeiben.

A vb éve	régi állampolgárság	új ország
1934
Josef Bican	cseh	Ausztria
Atilio Demaría	argentin	Olaszország
Luis Fernando Monti	argentin	Olaszország
Raimundo Orsi	argentin	Olaszország
Enrique Guaita	argentin	Olaszország
1938
Michele Andreolo	uruguayi	Olaszország
1950
Joseph Gaetjens	haiti	Egyesült Államok
Roberto Caparelli	argentin	Bolívia
1962
José Altafini	brazil	Olaszország
Enrique Omar Sivori	argentin	Olaszország
Humberto Dionisio Maschio	argentin	Olaszország
Angelo Sormani	brazil	Olaszország
Puskás Ferenc	magyar	Spanyolország
José Emilio Santamaría	uruguayi	Spanyolország
1966
Hector Adolfo de Bourgoing	argentin	Franciaország
Néstor Combin	argentin	Franciaország
1978
Rubén Cano	argentin	Spanyolország
1994
Fernando Clavijo	uruguayi	Egyesült Államok
Roy Wegerle	dél-afrikai	Egyesült Államok
Carlos Trucco	argentin	Bolívia
Gustavo Quinteros	argentin	Bolívia
1998
Deon Burton	angol	Jamaica
Robert Earle	angol	Jamaica
Marcus Gayle	angol	Jamaica
Paul Hall	angol	Jamaica
Fitzroy Simpson	angol	Jamaica
Frank Sinclair	angol	Jamaica
Darryl Powell	angol	Jamaica
Ivica Vastic	horvát	Ausztria
Luis Oliveira	brazil	Belgium
Predrag Radosavljevic	jugoszláv	Egyesült Államok
Wagner Lopes	brazil	Japán
Juan Antonio Pizzi	argentin	Spanyolország
José Clayton	brazil	Tunézia
2002
Branko Strupar	horvát	Belgium
Alex Santos	brazil	Japán
Emmanuel Olisadebe	nigériai	Lengyelország
José Clayton	brazil	Tunézia
Oliver Neuville	svájci	Németország
Josip Simunic	ausztrál	Horvátország
Mustafa Izzet	angol	Törökország
David Régis	francia	Egyesült Államok
Sylvain N'Diaye	francia	Szenegál
Gabriel Caballero	argentin	Mexikó
2006
Eric Akoto	ghánai	Togo
Kuami Agboh	francia	Togo
Ian Cox	angol	Trinidad és Tobago
Christopher Birchall	angol	Trinidad és Tobago
Shaka Hislop	angol	Trinidad és Tobago
Ivan Ergics	ausztrál	Szerbia és Montenegró
Mariano Pernía	argentin	Spanyolország
Marcos Senna	brazil	Spanyolország
Zinha	brazil	Mexikó
Guillermo Franco	argentin	Mexikó
Deco	brazil	Portugália
Mauro Germán Camoranesi	argentin	Olaszország
Valon Behrami	albán	Svájc
Blerim Dzemaili	macedón	Svájc
Feridun Zandi	német	Irán
Archie Thompson	új-zélandi	Ausztrália
Tim Cahill	nyugat-szamoai	Ausztrália
Josip Simunic	ausztrál	Horvátország
Alex Santos	brazil	Japán
Oliver Neuville	svájci	Németország
Gérard Gnanhouan	francia	Elefántcsontpart
Guy Demel	francia	Elefántcsontpart
Emerse Faé	francia	Elefántcsontpart
Abdoulaye Meité	francia	Elefántcsontpart
Hamed Namusi	francia	Tunézia
Adel Csedli	francia	Tunézia
Csuki Ben Szada	francia	Tunézia
David Dzsemmali	francia	Tunézia
2010
Haszan Jebda	francia	Algéria
Rijad Budebuz	francia	Algéria
Habib Bellaid	francia	Algéria
Carl Medjani	francia	Algéria
Dzsamel Abdun	francia	Algéria
Nadir Belhadzs	francia	Algéria
Antar Jahia	francia	Algéria
Raisz M'Boli	francia	Algéria
Guillermo Franco	argentin	Mexikó
Neven Szubotics	amerikai	Szerbia
Zdravko Kuzmanovics	svájci	Szerbia
Kevin-Prince Boateng	német	Ghána
Quincy Owusu-Abeyie	holland	Ghána
Marcos Túlio Tanaka	brazil	Japán
Gaetan Bong	francia	Kamerun
Eric Choupo-Moting	német	Kamerun
Joel Matip	német	Kamerun
Mauro Germán Camoranesi	argentin	Olaszország
Jonathan Santana	argentin	Paraguay
Lucas Barrios	argentin	Paraguay
Néstor Ortigoza	argentin	Paraguay
Rory Fallon	angol	Új-Zéland
Tommy Smith	angol	Új-Zéland
Winston Reid	dán	Új-Zéland
Michael McGlinchey	skót	Új-Zéland
Liédson	brazil	Portugália
Pepe	brazil	Portugália
Deco	brazil	Portugália
Valon Behrami	albán	Svájc
Tim Cahill	nyugat-szamoai	Ausztrália
Guy Demel	francia	Elefántcsontpart