Szalonremi vethet véget a franciák szenvedésének

Vágólapra másolva!
Ugyan a döntetlennel mind a két csapat továbbjutna a csoportból, a mexikóiak és az uruguayiak is nagyon fogadkoznak, hogy győzni akarnak.
Vágólapra másolva!

Mexikói részről ez maximálisan érthető is, hiszen az El Tri csak akkor nyerheti meg a csoportot, ha legyőzi Uruguayt. Az elsőség azért fontos, mert a második helyezett a nyolcaddöntőben a B csoport győztesével játszik, azaz minden bizonnyal Argentínával, márpedig a tengerentúliak szerint Diego Maradona csapatát jobb elkerülni.

A közép-amerikai csapat tehát várhatóan támadó szellemben futballozik majd, és a kezdőtizenegyben valószínűleg ott lesz a Franciaország ellen gólt szerzett Javier Hernández is. A csatár akkor csere volt, ám mivel Carlos Vela sérülése nem jött rendbe, így most lehetőséget kaphat Javier Aguirrétől, aki a védelemben az eltiltott Efrain Juárezt Paul Aguilarral pótolhatja.

A mexikói kapitány jól ismeri az uruguayiak legjobbját, Diego Forlánt, hiszen az Atlético Madrid edzőjeként dolgozott együtt a csatárral. "Tudjuk, hogy Uruguaynak remek csapata van, olyan kiváló futballistákkal, mint Forlán, de senkitől sem félünk" - mondta a szakember.

Uruguayi részről a középhátvéd Diego Godín azt mondta, hogy nem döntetlenre készülnek, de ennek némileg ellentmond, hogy a védelem teljesítményét is kiemelte. "Eddig nem kaptunk gólt a tornán, és ha ez sikerül Mexikó ellen is, akkor biztosan ott leszünk a legjobb 16 között, márpedig az egyenes kieséses szakaszban bármi megtörténhet" - fejtette ki a kőkemény védő.

Az uruguayiak minden bizonnyal ugyanazzal a kezdőcsapattal lépnek majd pályára, mint Dél-Afrika ellen: az első találkozón kiállított Nicolás Lodeirónak ugyan lejárt az eltiltása, de neki is csak a kispadon lesz hely.

A mérkőzést Kassai Viktor dirigálja.

A 16 órakor kezdődő mérkőzés várható kezdőcsapatai:
Mexikó: Pérez - Osorio, Aguilar, Rodríguez, Salcido, Torrado, Márquez, Barrera, Giovani, Franco, Hernández. Szövetségi kapitány: Aguirre.
Uruguay: Muslera - Diego Lugano, Godín, Fucile, M. Pereira, D. Pérez, Ríos, Cavani, A. Pereira, L. Suárez, Forlán. Szövetségi kapitány: Tabárez.

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!