Kedden egyetlen „sztárcsapat" sem lépett pályára. Viszont talán pont ezért három kifejezetten izgalmas, fordulatos, mozgalmas meccset láttunk. Született 10 gól, dolgozott a videoasszisztens, volt egy kiállítás, egy ritkán látható eseménysorozat a második szenegáli gól születésekor, és újra kiderült, hogy ha egy csapatnak van egy Szalah szintű játékosa, az önmagában még kevés.
Ehhez képest szerdán pályára lépett három olyan csapat is, amelyek simán bejuthatnak a legjobb nyolc közé, ha nem tovább – Portugália, Uruguay és Spanyolország – mégis, csak egy olyan félidőt láttunk, amiről érdemes beszélni: a Spanyolország-Irán meccs második félidejét. Erre még visszatérek. De a többi?
Portugália már a 4. percben megszerezte a vezetést Marokkó ellen és innentől kezdve némi túlzással a lefújást várta. Mindössze négy olyan játékosuk volt a legalább 90 percet játszó nyolcból, aki 10 kilométernél többet futott, de a csapatátlag így is 10,122 volt.
Maga Ronaldo viszont csak 8,8 kilométerig jutott. CR, akivel kapcsolatban legutóbb cikkeztek arról, hogy egyszer 39 km/órával sprintelt, ezúttal mindössze 234 métert futott 25 km/óránál nagyobb sebességgel. Portugália labdabirtoklása a támadóharmadban az összes labdabirtoklásuk 16 százaléka volt. Persze ha csak muszájból szaladtak olyan messzire a saját kapujuktól, aligha meglepetés a szerény statisztikai adat a kilométerekről.
Nem véletlenül nyilatkozta Fernando Santos szövetségi kapitány, hogy: „Fontos, hogy megszereztük a győzelmet. De jó kezdés után elveszítettük az irányítást, rengeteg rossz passzunk és eladott labdánk volt. Ez megmagyarázhatatlan". Azt pedig meg tudom magyarázni, de nem értem, hogy miért Ronaldo lett a meccs legjobbja, és nem a portugál kapus, Rui Patrício.
Ezzel szemben Marokkónál hét mezőnyjátékos játszott végig, négyen futottak tíz kilométer fölött, egy játékos pedig, Boussoufa, 11,78 kilométert teljesített. Ők 34%-ban birtokolták a labdát a támadóharmadban. 14-6 volt a nem blokkolt, 4-2 a kaput eltalált lövések száma a javukra. Ám Marokkónak ezúttal is csak a szimpatikus vesztes szerepe maradt, már a második meccsükön voltak gólképtelenek, anélkül meg nem megy ebben a játékban. Mindez egyben azt is jelentette, hogy függetlenül a csoport hátralévő három meccsétől, elbúcsúztak a világbajnokságtól.
Uruguay azzal a Szaúd-Arábiával találkozott, amelyik ötöt kapott az oroszoktól. Ők egy kicsit
jobban csipkedték magukat, mint a portugálok, de ez a meccs is csak 1-0 lett. Kicsit olyan érzése volt a nézőnek, hogy nem baj, ha véletlenül sikerül több gólt is lőni, de eszük ágában sem volt mindenáron eljutni 5-ig. A csoportokban a sorrendet ugyanis pontazonosság esetén elsősorban a gólkülönbség alapján határozzák meg. Mindez azt jelenti, hogy Oroszországnak elég a döntetlen az egymás elleni meccsükön ahhoz, hogy elsőként lépjenek tovább. Persze az uruguayiak joggal mondhatják, hogy mindegy, hányadik helyen jutnak tovább. Papírforma szerint ugyanis Spanyolország vagy Portugália lesz az ellenfél, és mivel az említett két csapat döntetlent játszott egymás ellen, valószínűleg csak a harmadik meccsek során dől el, hogy mi lesz a sorrend a B-csoportban. De addigra ők már úgyis befejezték a csoportküzdelmeket.
Mindezt alátámasztotta az esti spanyol-iráni meccs, amit a vártnál nehezebben nyertek meg
a spanyolok. Az első félidő követte a napi stílust. Hiába volt a Spanyoloknál 81,1%-ban a labda, az egésszel nem mentek semmire. A második félidő viszont végre újra a labdarúgásról szólt. Végül a spanyolok nyertek 1-0-ra úgy, hogy komoly egyenlítési lehetőségeik voltak az irániaknak. Ám csak lesgólig és egy olyan oldalhálóig jutottak, amiről elsőre azért mindenki azt hitte, hogy gól.
A meccs és a nap krónikájához tartozik az a nehezen felejthető pillanat, amikor az iráni bajnokságban szereplő Persepolis FC játékosa, Vahid Amiri bebőrözte a Barcelona világ-és Európa-bajnok játékosát, bizonyos Gerard Piquét. Valószínűleg az egész napból ez az egy jelenet marad emlékezetes. A mérkőzést eldöntő gól biztosan nem, egyszerűen rápattant Diego Costa lábára a labda, onnan be a kapuba, és ez éppen három pontot ért.
Miközben láttunk két és fél felejthető meccset, a keddi tízhez képest mindössze három gólt,
mégis van miről beszélni. A fentieken kívül arról is, hogy az A-csoportban már most eldőlt, hogy Szaúd-Arábia és Egyiptom kiesett, Oroszország és Uruguay pedig az utolsó csoportmeccsükön egymás ellen játszanak az első és második továbbjutó helyért.
A B-csoportban Marokkó már szintén elbúcsúzott, de ha Irán és Portugália is úgy játszik mint tegnap, annak cifra vége lehet a luzitánok számára, és ha a marokkóiak végre gólt is tudnak rúgni, akkor megtréfálhatják Spanyolországot, egyszóval véletlenül se könyveljük el előre, hogy mi lesz a B-csoportban a végső sorrend!
A C-csoport is alakulhat hasonlóan, mint az A, feltéve, hogy Dánia megveri Ausztráliát és Franciaország Perut. Nem elképzelhetetlen, ez a papírforma, de azért nagy összegben egyikre sem fogadnék.
Az igazi csemege azonban az esti Horvátország-Argentína összecsapás lesz. Ha nyernek a
horvátok, akkor továbbjutnak, Argentína viszont nagyon nehéz helyzetbe kerülhet. A legrosszabb forgatókönyv az lenne számukra, ha egyidejűleg Izland legyőzné Nigériát, és akkor az argentinoknak nem lenne elég a harmadik meccsen győzni Nigéria ellen, a sorsuk a horvátok kezében lenne, akik egy Izland elleni döntetlennel csoportelsők lennének, és egyben kiejtenék Messiéket. De azért ebben a csoportban még nagyon sokféle szcenárió létezik.