Csatárcsillagok dönthetik el a focivébé H-csoportját

Lewandowski
Poland's forward Robert Lewandowski reacts after he scored a goal during the FIFA World Cup 2018 qualification football match between Poland and Montenegro in Warsaw on October 8, 2017. / AFP PHOTO / JANEK SKARZYNSKI
Vágólapra másolva!
Ha nem borul a papírforma, akkor a 2018-as labdarúgó-világbajnokság H-csoportjából Lengyelország és Kolumbia juthat a legjobb 16 közé, ám ehhez a Mané vezette Szenegálnak, valamint Japánnak is lesz egy-két szava. Lewandowskin és Falcaón sok múlhat, de hogy az európai vagy a dél-amerikai válogatott nyeri-e meg a kvartettet, az jó kérdés. Taktikázni viszont nem érdemes, hiszen a nyolcaddöntőben már vérbeli rangadó vár a csapatokra, az előzetes várakozások alapján Anglia, illetve Belgium lehet az ellenfél.
Vágólapra másolva!

Elemzésünket kezdjük a felkelő nap országával. Japán eddig ötször szerepelt focivébén, az viszont az előző öt volt, így

az oroszországi Mundial sorozatban a hatodik világbajnoksága lesz az ázsiai alakulatnak,

amely jelenleg 60. a FIFA világranglistáján.

A csapat szövetségi kapitánya a korábbi 12-szeres válogatott Akira Nishino, aki 2018 áprilisában vette át a válogatott irányítását, így sok ideje nem volt az ismerkedésre, és rögtön

a vb jelenti majd számára az első komoly megmérettetést.

A Japán válogatott egyik legnagyobb sztárja még mindig a jelenleg Mexikóban légióskodó Honda Keisuke (középen) Forrás: The Yomiuri Shimbun/Yomiuri/Kenichi Unaki

A legnagyobb sztár címre többen is pályázhatnak a keretből, számunkra talán Honda Keiszuke neve lehet ismerős, aki jelenleg a mexikói Pachucát erősíti, de korábban szerepelt a CSZKA Moszkva és az AC Milan színeiben is. A csapatkapitány, Makoto Hasebe Frankfurtban futballozik, de Németországban már játszott Wolfsburgban és Nürnbergben is, Yuto Nagatomo pedig több mint hét évet húzott le az Interben, mielőtt idén kölcsönbe került volna a Galatasarayhoz.

A japánok kerete

kapusok:
Kavasima Eidzsi (Metz), Higasigucsi Maszaaki (Gamba Oszaka), Nakamura Koszuke (Kasiva)
védők:
Nagatomo Juto (Galatasaray), Szakai Gotoku (Hamburger SV), Makino Tomoaki (Urava Reds), Sodzsi Gen (Urava Reds), Endo Vataru (Urava Reds), Josida Maja (Southampton), Szakai Hiroki (Olympique Marseille), Ueda Naomicsi (Kasima Antlers)
középpályások:
Haszebe Makoto (Eintracht Frankfurt), Kagava Sindzsi (Borussia Dortmund), Sibaszaki Gaku (Getafe), Jamagucsi Hotaru (Cerezo Oszaka), Osima Rjota (Kavaszaki), Honda Keiszuke (Pacheco), Haragucsi Genki (Fortuna Düsseldorf), Inui Takasi (Eibar), Uszami Takasi (Fortuna Düsseldorf)
támadók:
Okazaki Sindzsi (Leicester City), Oszako Juja (1. FC Köln), Muto Josinori (FSV Mainz 05)

Szenegál 28. helyen áll a jelenlegi világranglistán, bár

az afrikai ország több klasszist is adott a világ futballjának az utóbbi évtizedekben – elég megemlíteni Henri Camara, El Hadji Diouf, Mamadou Niang, vagy Papiss Cissé nevét –,

válogatott szinten nem igazán tudott komoly eredményt felmutatni. A 2002-es világbajnokság után ez a második torna, ahová kijutott az együttes, amelyet 2015 óta Aliou Cissé irányít, aki maga is szerepelt a válogatottban, 1999 és 2005 között 35 alkalommal.

A Szenegált irányító Aliou Cisse (jobbra) játékosként már szerepelt egy világbajnokságon, most szövetségi kapitányként mutathatja meg kvalitásait Sadio Mané (10) fémjelezte csapatával Forrás: AFP/Charly Triballeau

Ha már az imént szóba kerültek a klasszisok, itt lényegesen könnyebb dolgunk van, mint a japánoknál, hiszen elég egyértelmű a helyzet:

a Liverpool támadója, Sadio Mané magasan kiemelkedik a csapatból.

Eddig 49 alkalommal ölthette magára a címeres mezt, amit 14 góllal hálált meg, ám tekintve, hogy még mindig csak 26 éves, bőven lesz még lehetősége javítani statisztikáján.

Kalidou Koulibalyt is mindenképpen érdemes megemlíteni, a Napoli hátvédje az utóbbi két szezonban rendkívül megbízható teljesítményt nyújtott, és már több topcsapat érdeklődését is felkeltette. A csapatkapitány a West Ham United középpályása, Cheikhou Kouyaté, rá is komoly feladat hárulhat a középpályán.

A szenegáli keret

kapusok: Abdoulaye Diallo (Rennes), Alfred Gomis (SPAL), Khadim Ndiaye (Horoya AC)
hátvédek: Lamine Gassama (Alanyaspor), Saliou Ciss (Valenciennes), Kalidou Koulibaly (Napoli), Kara Mbodii (Anderlecht), Youssouf Sabaly (Bordeaux), Salif Sane (Hannover), Moussa Wague (Eupen)
középpályások: Idrissa Gueye (Everton), Cheikhou Kouyate (West Ham United), Alfred Ndiaye (Wolverhampton Wanderers), Badou Ndiaye (Stoke City), Cheikh Ndoye (Birmingham City), Ismaila Sarr (Rennes)
támadók: Keita Balde (Monaco), Mame Biram Diouf (Stoke City), Moussa Konate (Amiens), Sadio Mané (Liverpool), Mbaye Niang (Torino), Diafra Sakho (Rennes), Moussa Sow (Bursaspor)

Kolumbiában már a négy évvel ezelőtti vb-n is bizakodtak, hogy a nemzeti tizenegy nagyot robbanthat Brazíliában és nem is kellett csalatkozniuk a szurkolóknak, hiszen

a csoportból hibátlanul jutottak tovább a kedvencek, majd a 16 között Uruguayt is kiejtették, a negyeddöntőben aztán a házigazda jelentette a végállomást.

Radamel Falcao (9) és James Rodriguez (10) lehet a kolumbiai sikerek fő kovácsa az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon Forrás: NurPhoto/Elyxandro Cegarra/NurPhoto/Elyxandro Cegarra

Bár az idei kvalifikációs sorozat végét kissé ellazsálták, negyedik helyen így is egyenes ágon jutottak ki a világbajnokságra, történetük során hatodszor. A világranglistán 16. együttes kispadján egy argentin szakember, José Pékerman ül, immáron hatodik éve, aki 2012-ben állt munkába. A

68 esztendős szövetségi kapitány korábban az argentin válogatottat is irányította, legjobb eredménye a 2005-ös konföderációs kupán elért ezüstérem.

A keretben több világklasszist is találunk, talán közülük is a legnagyobb az a

James Rodriguez, aki a legutóbbi vb-n hat gólt szerzett, ezzel aranycipős lett.

A Real Madrid korábbi, a Bayern München jelenlegi sztárja 21 találatnál jár a válogatottban, közülük talán a legemlékezetesebb a 2014-es vb-n Uruguay ellen szerzett találata.

A kolumbiai keret

kapusok: David Ospina (Arsenal), Camilo Vargas (Deportivo Cali), José Fernando Cuadrado (Once Caldas)
hátvédek: Yerri Mina (FC Barcelona), Santiago Arias (PSV Eindhoven), Davinson Sanchez (Tottenham Hotspur), Frank Fabra (Boca Juniors), Johan Mojica (Girona), Oscar Murillo (Pachuca), Cristian Zapata (AC Milan)
középpályások: James Rodriguez (Bayern München), Juan Fernando Quintero (River Plate), Abel Aguilar (Deportivo Cali), Wilmar Barrios (Boca Juniors), Juan Guillermo Cuadrado (Juventus), Carlos Sanchez (Espanyol), Mateus Uribe (América), Jefferson Lerma (Levante)
támadók: Radamel Falcao (AS Monaco), Carlos Bacca (Villareal), Luis Fernando Muriel (Sevilla), Miguel Borja (Palmeiras), José Heriberto Izquierdo (Brighton)

Lengyelország az előkelő 10. pozíciót bitorolja a FIFA ranglistáján, és válogatott szinten már régóta vár egy kiugró eredményre. Az 1974-es, majd az 1982-es vb-n nyert bronzérem óta egy világversenyen sem termett babér az európaiaknak, világbajnokságon most nyolcadszor próbálkozhatnak, hogy újra komoly eredményt tegyenek le az asztalra.

Szakmailag Adam Nawalka feladata, hogy felkészítse a csapatot, aki 2013 óta végzi szövetségi kapitányi feladatait Lengyelországban. Bár a 2014-es vb-re nem sikerült a kijutás,

a 2016-os Eb-n már ott volt a csapat, ahol a későbbi győztes portugáloktól kapott ki tizenegyesekkel a negyeddöntőben.

Az oroszországi Mundialra egy percig sem volt kérdés, hogy kvalifikálja-e magát a piros-fehér alakulat, toronymagasan nyerte selejtezőcsoportját többek között Dánia, Montenegró és Románia előtt.

Az európai kvalifikációs sorozat gólkirálya a 16 találatig jutó Robert Lewandowski lett,

nem csoda, hogy Oroszországban is a Bayern München gólvágójától várják, hogy hátára vegye a csapatot. Hű fegyverhordozói a Sevillából és a PSG-ből ismert, jelenleg a West Bromban kölcsönben szereplő Krychowiak, a Hull Cityt erősítő Grosicki, vagy a Napoliban futballozó Milik lehetnek.

A lengyel keret

kapusok: Bartosz Bialkowski (Ipswich Town), Lukasz Fabianski (Swansea City), Wojciech Szczesny (Juventus)
hátvédek: Jan Bednarek (Southampton), Bartosz Bereszynski (Sampdoria), Thiago Cionek (SPAL), Kamil Glik (AS Monaco FC), Artur Jedrzejczyk (Legia Warszawa), Michal Pazdan (Legia Warszawa), Lukasz Piszczek (Borussia Dortmund)
középpályások: Jakub Blaszczykowski (VfL Wolfsburg), Jacek Góralski (Ludogorec), Kamil Grosicki (Hull City), Grzegorz Krychowiak (West Bromwich Albion), Rafal Kurzawa (Górnik Zabrze), Karol Linetty (Sampdoria), Slawomir Peszko (Lechia Gdansk), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva), Piotr Zielinski (Napoli)
támadók: Dawid Kownacki (Sampdoria), Robert Lewandowski (Bayern München), Arkadiusz Milik (Napoli), Lukasz Teodorczyk (Anderlecht)
tartalék: Marcin Kaminski (VfB Stuttgart)

Ami a csapatok egymás elleni mérlegét illeti, Japán és Szenegál eddig háromszor találkoztak, egyaránt barátságos meccseken. Kétszer az afrikaiak győztek, egyszer pedig döntetlen született. Kolumbiával szintén háromszor meccseltek az ázsiaiak, ott is hasonló a statisztika, a dél-amerikaiak egy iksz mellett kétszer nyertek.

A lengyelek ellen viszont meglepő módon mindkét eddigi meccsüket megnyerték a japánok, ráadásul még gólt sem kaptak az európaiaktól (5-0, 2-0).

Szenegál egyszer találkozott Kolumbiával, 2-2 lett a végeredmény, Lengyelország ellen viszont még sohasem lépett pályára. A legnagyobb múltja a lengyel-kolumbiai párharcnak van, eddig ötször csapott össze a két válogatott felkészülési mérkőzéseken, amelyekből hármat Kolumbia, kettőt pedig Lengyelország nyert meg.

A sorsolás értelmében a csoport első és második helyezettje a G-csoport továbbjutóival találkozik majd. Elnézve az Anglia, Belgium, Panama, Tunézia négyest nem tűnik nagy felelőtlen kijelentésnek, hogy a két európai ország lesz, majd az ellenfél, így

már a nyolcaddöntőkben pikáns csaták várhatnak a futball szerelmeseire.

Menetrend:

Június 19., 14.00, Szaranszk, Mordovija Arena
Kolumbia (H3)–Japán (H4)
Június 19., 17.00, Moszkva, Szpartak Stadion
Lengyelország (H1)–Szenegál (H2)
Június 24., 17.00, Jekatyerinburg, Központi Stadion
Japán (H4)–Szenegál (H2)
Június 24., 20.00, Kazany, Kazany Arena
Lengyelország (H1)–Kolumbia (H3)
Június 28., 16.00, Volgográd, Volgográd Arena
Japán (H4)–Lengyelország (H1)
Június 28., 16.00, Szamara, Koszmosz Arena
Szenegál (H2)–Kolumbia (H3)

Szavazzon!

Melyik két válogatott jut tovább a H-csoportból?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!