Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Jonathan Wilson Futballforradalmak című könyvében azt írja, hogy a legrosszabb dolog, ami az angol futballal történhetett, az az, hogy 1966-ban megnyerte a világbajnokságot. „Az azóta eltelt ötven évben a nagy tornák előtt az ország mindig elragadtatja és túlzásokba hajszolja magát.
Emiatt is élik meg tragédiaként az emberek, amikor a válogatott kiesik a legjobb tizenhat között. Pedig nem biztos, hogy így kellene érezniük.
Összességében Anglia még mindig a közé a nyolc-tíz ország közé tartozik, amelynek reális esélye van, hogy világ- vagy Európa-bajnokságot nyerjen. A kérdés az, hogy miért nem tudja soha megragadni a lehetőséget. Lehetséges, hogy az utánpótlásképzésen kellene javítani; több figyelmet szentelni a technikai képzésnek és a taktikai fegyelemnek."
Angliában elmaradt az a taktikai forradalom, ami Németországban és Spanyolországban lezajlott az elmúlt tíz évben.
A Premier League-be ömlő pénzmennyiség miatt a csapatok bárkit megvehetnek, nincsenek rákényszerülve arra, hogy időt öljenek a szakmai munkába. Ez éveken át meglátszott a válogatotton is, ahol kőbe volt vésve a már rég elavult 4-4-2, arról nem beszélve, hogy a Gerrard–Lampard középpályát sem merte megbontani egyetlen szövetségi kapitány sem. A PL elveszítette a vezető szerepét, a klubok kikoptak a Bajnokok Ligájának egyenes kieséses szakaszából.
Amikor a végtelen mennyiségű pénz elköltése után sem javult a helyzet, a legkézenfekvőbb megoldáshoz nyúltak.
Szétnéztek Európában, hogy kik a legjobb edzők, és az összeset odavitték.
Ennek idén lett meg az eredménye: mind az öt angol klub bejutott a legjobb 16 közé a BL-ben, a Liverpool egyenesen a döntőig menetelt. A klubfoci pedig hatással van a válogatottra is – pláne úgy, hogy az angolok 23-as keretéből mindenki a PL-ben játszik. Amikor a Barcelona csúcson volt, Spanyolország mindent megnyert (két Eb, vb). Amikor a Barcelona hegemóniáját megtörte a Bayern München, a német válogatott ért csúcsra a brazíliai vb-n. Jelen esetben (még) nem beszélhetünk arról, hogy az angolok visszavették volna az uralmat a klubfociban, sem arról, hogy Anglia vb-t fog nyerni, de az látszik, hogy közelítünk egy újabb ciklusváltáshoz.
Ráadásul a szurkolók mostanra leálltak az önámítással. „Nincs nyomás a csapaton. Az előző világbajnokságokkal ellentétben nincsenek komoly elvárások a szurkolók részéről" – mondta lapunknak egy szurkoló a Kolumbia elleni negyeddöntő előtt.
A játékosként nem túl népszerű Southgate valós képet mutatott az angol embereknek:
azt, hogy a jobb képességű ellenfelek ellen nem ciki kicsinek tettetni magukat. Új (és fiatal) játékosokból új csapatot épített, amelyet új formációban (3-4-2-1) játszat – egyelőre sikeresen.
„A csapatszellem az, ami miatt az elődöntőben vagyunk – mondta a svédek elleni győzelem után a 47 éves kapitány. – Elképesztő, hogy ezek a fiatal játékosok mennyire ott vannak fejben.
Rengeteg munka, erőfeszítés és főleg alázatosság kellett az elmúlt 18 hónapban ahhoz, hogy idáig jussunk.
De van még hova fejlődnünk, nekünk is, a szakmai stábnak, és a játékosoknak is. Ez nemcsak rólam szól, hanem az egész csapatról. Azért vagyunk sikeresek, mert teszünk érte."
„Ezek a srácok nemcsak futballisták, de szurkolók is. Már kiskorukban angol mezben jártak. Most büszkén viselik, egy csapatként, ez köti össze őket. Ilyenkor a klubrivalizálást az ajtóban hagyják."
Anglia legutóbb 1990-ben játszott vb-elődöntőt, a svédek elleni meccs hőse, a kilenc védést bemutató Pickford még nem is élt akkor. „Mi, kapusok és Marge (Martyn Margetson, az angolok kapusedzője – a szerk.) azon dolgozunk minden nap, hogy ilyen védéseket mutathassunk be. Kábé 600 védésünk van egy héten. Nem akarjuk, hogy minden meccsünk tizenegyesekkel dőljön el, ehhez én úgy tudom hozzátenni a magamét, ha olyanokat védek, mint a svédek ellen."
A statisztika is az angoloknak kedvez
1990 óta mindig olyan csapat nyerte a vb-t, amely nem kapott két gólnál többet az egyenes kieséses szakaszban.Anglia ellenfele
az a Horvátország lesz az elődöntőben, amely a vb egyenes kieséses szakaszában eddig 240 percet játszott:
a nyolcaddöntőben a dánokat, és a negyeddöntőben az oroszokat is csak tizenegyesekkel győzte le. Játékosállományuk miatt a horvátokat sokan már a torna előtt is meglepetéscsapatnak gondolták, és a csoportkörben bizonyítottak is: százszázalékosan, Argentínát 3–0-ra verve jutottak a legjobb 16 közé. Az egyenes kieséses szakaszban viszont az volt az ember érzése, mintha úgy álltak volna hozzá a meccsekhez, hogy „majd úgyis tovább megyünk valahogy".
A 120 perc+tizi-kártyát általában egyszer lehet eljátszani,
nekik kétszer is sikerült, de nem lesz mindig ekkora szerencséjük.
Bár meg lehet azt kockáztatni, hogy nevekre talán még az angoloknál is erősebbek, az a plusz hatvan perc, és a tizenegyesekkel járó mentális fáradtság nem nekik kedvez.
Hat nap alatt kétszer is 120 percet játszottunk, persze, hogy ez meglátszik a teljesítményünkön. De, hála Istennek, megmutattuk, hogy mennyi van bennünk. Rengeteget futottunk. Nagy dolgot hajtottunk végre azzal, hogy bejutottunk az elődöntőbe, de nem akarunk itt megállni
– nyilatkozta a házigazda oroszok elleni győzelem után a meccs legjobbjának választott Modric. – A második félidőben és a 2x15 perces hosszabbításban is domináltunk, lezárhattuk volna a meccset már a tizenegyespárbaj előtt, de az égiek azt akarták, hogy extra dráma legyen. Nem szoktam sírni, de azt hiszem, most megvan rá az okom."
Modric teljesítménye a számok nyelvén: 140 labdaérintés, 102 passz, 87 százalékos passzpontosság, nyolc egy az egy elleni párharc, három lövés, egy gólpassz és négy kidolgozott helyzet. Nem is csoda, hogy Michael Cox, a világ egyik legismertebb és legelismertebb futball taktikai elemzője, a méltán legendás Zonal Marking blog gazdája szerint a Real Madrid középpályása a 2010-es Xavira emlékeztet.
Didier Deschamps a vb legszórakoztatóbb, legszerencsésebb és legkiszámíthatóbb edzője. Szórakoztató, mert ő is kineveti magát, ha hülyeséget mond. Szerencsés, mert a világ legtehetségesebb kerete áll a rendelkezésére. Kiszámítható, mert még ilyen kerettel sem mer kockáztatni.
Alapvetően kétféle edző létezik: 1) aki azt nézi, hogy hol hibázik a másik, 2) aki kidolgozza a saját játékát, és megpróbálja azt ráerőltetni az ellenfélre. Deschamps az előbbibe tartozik. Neki csak az számít, hogy elrontsa az ellenfél játékát, miközben saját csapatának gyengeségei rejtve maradnak. Ezért lehet az, hogy Uruguayt simán veri, és ezért lehet az, hogy egy Peru, Ausztrália vagy Dánia ellen szenved.
Az Uruguay–Franciaország vb-negyeddöntő xG-mutatója (várható gól). Nem volt valami jó meccs:
Deschamps játékosként védekező középpályás volt. Melós. 1994 és 1999 között az a Marcello Lippi volt az edzője a Juventusnál, aki maga is nagyra értékelte a „zongoracipelők" munkáját. Nekik az volt a dolguk, hogy a lehető leghamarabb eljutassák a labdát az irányítóhoz.
Deschamps tudja, hogy pusztán a tehetség nem elég a végső sikerhez. Éberség és ravaszság is kell hozzá.
A világbajnokságokat általában a védelmek nyerik (2010-ben a spanyol válogatott úgy védekezett, hogy nem adta oda a labdát az ellenfélnek). A franciák bár megtehetnék, nem borítják rá a pályát ellenfelükre, és nem tartják nyomás alatt a kaput 90 percen keresztül. Helyette lemennek a szintjükre (csúnyán mondva), tönkrevágják a játékukat, a meccset, a nézők szórakozását. Miért? Mert megtehetik. Van annyi minőségi játékosuk elöl, hogy eggyel többet rúgjanak, mint ahányat kapnak.
A franciák eddig mindig akkor érték el a legnagyobb sikereiket, amikor volt egy vezérük. 1958-ban Raymond Kopa a harmadik helyig vitte őket a svédországi vb-n. A 80-as években Michel Platini Eb-t nyert (1984), és kétszer egymás után (1982, 1986) vb-elődöntőig jutott. Majd jött Zinédine Zidane, az 1998-as vb- és a 2000-es Eb-győzelem, végül a 2006-os vb-döntő. Azóta betöltetlen a poszt.
Ennek a generációnak Griezmann áll az élén, akit sokan túlértékeltnek tartanak.
Az eredmények azonban mást mutatnak. Évek óta vezére egy erőn felül teljesítő Atléticónak, játszott már BL-döntőt, a 2016-os Eb-n pedig azzal, hogy Deschamps behúzta őt a csatár mögé, egymaga döntőig vezette a válogatottat: az íreknek kettőt lőtt, Izlandnak egyet (mellette adott két gólpasszt), az elődöntőben a németeknek megint kettőt. A vb-n három gólnál és egy gólpassznál tart. Nem játszik olyan látványosan, mint Neymar, nincs akkora hatással a csapatára, mint Ronaldo vagy Messi, de ezúttal ő az a francia csapatban, akinek a „zongoracipelők" passzolhatják a labdát.
A belgák egytől egyig világklasszisok, többségük az angol Premier League-ben játszik hétről hétre, embertelen mennyiségű pénzért.
Ráadásul ezek a népszerűségben fürdő, agyonfizetett sztárok mostanra tényleg elhiszik magukról, hogy ők a legjobbak.
Brazília ellen bebizonyosodott, hogy nemcsak taktikailag, de mentálisan is megérett a csapat a végső győzelemre. Rezzenéstelen arccal hajtották végre a tervet, amivel Martínez előállt, az első 20–25 percben kibillentették a brazilokat abból a magabiztos szerepből, amiben azóta benne voltak, hogy Tite 2016-ban átvette őket. A második félidőben voltak nehéz pillanatok, de fejben nagyon lassan fáradtak el, ennek is volt köszönhető, hogy kihúzták újabb kapott gól nélkül a 90 percet. Úgyis, hogy Fellaini távolról, erősen hunyorítva sem hasonlít futballistára, már attól irtózik, ha passzolni kell, és Witselről sem tudja senki, hogy hogy lehet állandó kezdő ebben a csapatban.
Azért a belgák gyengesége is megmutatkozott a meccsen: volt egy olyan 15–20 perces periódus a szünet után, amikor a brazilok úgy kerültek helyzetbe, ahogy akartak, sokszor a védekezés is elcsúszott, Renato Augusto például teljesen szabadon lőhetett a 16-os előteréből, csak rajta múlt, hogy nem lett belőle gól.
Ettől függetlenül Belgium és Martínez eddig ötösre vizsgázott a vb-n. Játszottak már felállt fal ellen, játszottak már kétgólos hátrányban, és játszottak úgyis, hogy a kapujukhoz szögezték őket. De mindig ők nyertek.
Deschamps-pal ellentétben Martínez mer kockáztatni. A brazilok ellen az evertonos korszakából merített ihletet, és kihagyta a csapatból Mertenst és Carrascót, Lukakut jobbszélsőként játszatta, De Bruyne szinte csatárként, a jobbhátvéd Meunier-re pedig rábízta Neymar, Coutinho és Marcelo levédekezését. „Sohasem veszítettem meccset a mágnestáblán" – mondta a meccs után a spanyol edző. Vajon a franciák ellen mit talál ki?
Sokszor esik szó arról, hogy a Premier League a világ legkeményebb bajnoksága, ahol a játékosok teljesítménye minden héten csúcsra van pörgetve.
Nincs egyetlen más liga sem Európában, amely ekkora fizikai igénybevételnek tenné ki a játékosait.
És itt nemcsak a hőfok a lényeg, hanem a darabszám is: a PL-játékosok játsszák a legtöbb meccset egy évben. Ehhez képest a versenyben maradt négy válogatott 90 játékosából 40 (tehát a 43 százaléka) valamelyik PL-klubban szerepel.
Ha klubokra szűkítjük, akkor is elsöprő az angol fölény: a Tottenham kilenc, a Manchester City, a Manchester United és a Chelsea 7-7-7 játékossal képviselteti magát a vb-elődöntőben.
A Franciaország–Belgium elődöntőt július 10-én, az Anglia–Horvátországot 11-én játsszák.
