Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Nagyjából azt történt a Svédország-Svájc meccsen, amire számítani lehetett. Bár be kell valljam, én azt gondoltam, hogy a svájciak jutnak tovább, mert náluk kicsivel több a kreativitás. De a svédek játékának az az ismérve, hogy csak nagyon keveset akarnak és tudnak a szó nemes értelmében focizni,
viszont azt is meg tudják oldani, hogy az ellenfelek se tudjanak.
Így lehettünk tanúi a vébé eddigi legunalmasabb meccsének. Jó, a Franciaország-Dánia sokkal unalmasabb volt, de ők úgy akartak akkor játszani, és mindkét csapatnak egy jó kis 0-0 volt az érdeke. Azon a mérkőzésen ez volt a továbbjutás záloga. Ez azonban egy egyenes kieséses összecsapás volt komoly téttel, és ennek ellenére dögunalom volt. A közhelyszótár kipattant az L, mint „Lövésből lesz a gól" címnél, amikor Forsberg gyengén sikerült, laposan, középre tartó lövésébe beleért egy láb, és így ahelyett, hogy Sommer kapus könnyedén magához ölelte volna, a labda védhetetlenül bepördült a hálóba.
Ez döntött. Svédország továbbjutott, a többit meg úgyis el fogjuk felejteni, mert a tényen kívül nincs mire emlékezni...
Az teljesen nyilvánvaló, hogy bármelyik csapat jutott volna a legjobb 8 közé, attól még egyik sem tartozik a világ legjobb nyolc csapata közé.
Arról persze nem ők tehetnek, hogy a németek el sem jutottak idáig.
Így vagy úgy, Svédország bejutott a nyolcba. Ez azért is érdekes, mert az 1994-es vébé elődöntője óta ez a legjobb szereplésük, miközben egyetlen igazán kiemelkedő játékos sincs a csapatban. Mindig is voltak sztárjaik, most azonban sok tapasztalt és remek játékosuk van, de egyikük mezéért sem toporzékolnak a gyerekek (hacsak a svéd gyerekek nem). Minden szövetségi kapitány hálás lenne, ha lenne egy Zlatan Ibrahimovic a csapatában. A svédeknek úgy tűnik, jobb nélküle.
A 2002-es vébén 21 évesen még csak 46 percet volt a pályán. 2006-ban úgy estek ki a nyolcaddöntőben Németország ellen, hogy Zlatan az egész vébén egyetlen gólt sem szerzett. A 2010-es és 2014-es világbajnokságra ki sem jutottak. Az Eb-mérlege sem sokkal jobb: 2004-ben a negyeddöntőben estek ki Hollandia ellen, Zlatan is kihagyta a végén a maga büntetőjét. Az azt megelőző meccseken összesen két gólt lőtt. A következő három Eb-n mindig kiestek a csoportküzdelmek során. Most, hogy nincs Zlatan, ott vannak a világbajnokságon a legjobb nyolc között.
Arról teljesen felesleges beszélni, hogy nekünk miért nincs ilyen csapatunk. Ilyen csapatunk ugyanis sohasem lesz. Nem csak azért, mert genetikai okokból nem lesz egyszerre egy keretre való ilyen fizikumú játékosunk,
hanem azért sem, mert egy ilyen csapathoz ilyen mentalitás kell.
A svéd emberek simán jól vannak akkor is, ha tél van, mínusz 20 fok, és rajtuk kívül 500 kilométeres körzeten belül nincsen más, csak rénszarvas. A lelkük mélyén nem értik, hogy miközben a túlélés záloga a közösség, hogyan lehet valaki annyira egoista, mint egy Zlatan típusú – délszláv mentalitású - ember. És tudják, de idegen nekik, hogy alá kell rendelniük magukat ennek az egyetlen embernek. És mivel idegen nekik, nem is tudnak sikeresek lenni.
Most visszatérhettek ahhoz a lelkiséghez, ami valójában az övék, és túl is élnek mindent. Csak az ilyen emberek tudnak ennyire fegyelmezettek, alázatosak, szürkék és mégis sikeresek lenni. Nekünk ez sohasem menne. És épp ezért ne is akarjunk olyanok lenni, mint a svédek, pedig nagyon nem látom, hogy mi mikor fogunk kijutni egy vébére. A fegyelem, a küzdeni tudás, a futómennyiség megtanulható, de mi sokkal játékosabb és szenvedélyesebb futballal tudnánk csak előrébb jutni, mert mi meg ilyenek vagyunk.
A nap másik meccse is a mentalitásról szólt. A kolumbiaiak, azt hiszem, tudták, hogy főleg James Rodríguez hiányában gyengébbek, mint Anglia. Rájöttek, hogy az ő esélyük az, ha olyan keretek közé terelik a mérkőzést, ami számukra otthonos, az angoloknak idegen. A dél-amerikai futballnak ugyanis nemcsak a virtuozitás a jellemzője, hanem a szenvedély is, ebbe pedig náluk belefér az is, hogy provokálják az ellenfelet, és elbizonytalanítják a játékvezetőt.
Minden eszközt bevetnek azért, hogy kizökkentsék az ellenfelet a higgadtságából. Ahogy az ökölvívók tartják: ha dühből bokszolsz, vesztettél. Az 50+ generáció bizonnyal emlékszik a '78-as világbajnokság Argentína-Magyarország meccsére. Mi vezettünk 1-0-ra, de végül úgy nyert Argentína 2-1-re, hogy közben Törőcsiket és Nyilasit is kiállította az amúgy nem teljesen pártatlan játékvezető. A mieink nem viselték el ezt a fajta dél-amerikai nyomást. Az angolok – Henderson kivételével – igen.
Nem volt szép meccs, de szemben a délutánival, felejthetetlen.
A kolumbiaiak ezzel a hozzáállással elérték, hogy megvalósult egy egyébként angol mondás: a labdarúgás nem élet-halál kérdése, több annál.
Persze aki a nemes értelemben vett labdarúgás híve, jobban örült volna annak, ha hamarabb vezetést szereznek az angolok, mert a kolumbiaiak – ha nem is túl gyorsan -, de rájöttek, hogy most már focizni is kéne. És el is kezdtek játszani, mert azt is tudnak, és végül meg is lett az eredménye, hisz kiegyenlítettek. Ahogy az lenni szokott, a hosszabbítás alatt egyik csapat sem kockáztatott, ami elég furcsa pszichológiája a labdarúgásnak, mert a 11-eseknél kockázatosabb és jobban utált eleme alig van a sportágnak. Most Kolumbia utálja jobban. Az angolok, akik eddig négyszer elvesztették világbajnokságokon, most megszerették.
Most két nap pihenő jön a negyeddöntők előtt. A felső ágon Uruguay–Franciaország és Brazília–Belgium. Végül négyből csak az egyik juthat be a döntőbe. Az alsó ágon Oroszország–Horvátország és Svédország–Anglia. Ne gondoljuk, hogy magától értetődő az angol–horvát elődöntő! Folyt. köv.
