Újabb brazil dráma, amely után véget ért az orosz tündérmese
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/TV8hW8zKhYwiXxKUErhsJzHoTYO2npIE2Bp-xrbXLDw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U4M2QzODk5YzIwYTRjZjRhOWI5OWViNmQ3ZDcwNWE1.webp)
Mindkét csapatnak rögös útja volt a legjobb nyolc közé. A házigazda oroszok a nyolcaddöntőben bombameglepetésre 1-1-s döntetlent játszottak a spanyolokkal, majd a hosszabbítást követően tizenegyespárbajban búcsúztatták a 2010-es világbajnokot.
A horvátok brillíroztak a csoportmeccsek alatt, azért meglepetésnek számított, hogy megszenvedetek a sokkal gyengébb erőkből álló dánokkal. Modricék nyolcaddöntőjén is 1-1-s döntetlen született, majd a tizenegyespárbajban Danijel Subasic három kísérletet is hárítani tudott.
A statisztika alapján az oroszoknak volt nagyobb esélye a legjobb négy közé kerülni, ugyanis az utóbbi hét világbajnokságon a házigazda válogatott öt alkalommal is bejutott az elődöntőbe.
A horvátok eddig két világbajnokságon találkoztak a házigazdákkal. 1998-ban 2-1-re kikaptak a franciáktól az elődöntőben, míg a 2014-es tornán a brazilok ellen szenvedtek 3-1-es vereséget csoportmérkőzésen.
Az oroszok meglepően bátran kezdték a mérkőzést, az első öt percben többet támadtak, mint a spanyolok elleni nyolcaddöntőben 120 perc alatt. A horvátok a 6. percben jöttek ki a szorításból, ekkor Igor Akinfejevnek kellett védenie Ante Rebic éles szögből leadott lövését. A szöglet után ismét Rebic veszélyeztetett, Dejan Lovren fejesébe csúsztatott bele öt méterről, de a labda elszállt a kapu fölött. Ezt követően támadásban maradtak a horvátok. A 11. percben Sime Vrsaljko jobbról bepasszolt labdájára Mario Mandzukic érkezett, de kapásból eltörte a labdát, így kimaradt a ziccer.
A következő helyzetre egészen a 28. percig kellett várni. Ismét Vrsaljko tekert befelé, ezúttal Ivan Perisic érkezett középen, de 11 méterről a kapu mellé csúsztatott.
A 31. percben a vb egyik legnagyobb góljával megszerezték a vezetést az oroszok.
Gyenyisz Cserisev kényszerítőzött Artyom Dzjubával, visszakapta a labdát, megtolta Luka Modric mellett, majd 19 méterről a jobb felső sarokba tekert.
A Villarreal játékosának ez volt a 4. gólja a világbajnokságon. Nála többet csak Oleg Szalenko szerzett, aki hatszor volt eredményes az 1994-es vb-n.
A házigazdák sokáig nem örülhettek a vezetésnek, mert a 39. percben egyenlítettek a horvátok.
Perisic indította a Mandzukicot a jobb oldalon, aki levitte a labdát majdnem az alapvonalig, majd a középen érkező Andrej Kramaric fejére varázsolta azt, neki pedig csak közelről a hosszú sarokba kellett bólintania.
A Hoffenheim támadója a horvát csapat hetedik gólszerzője a világbajnokságon. Ennél többen csak a belga válogatottban voltak eredményesek a tornán.
A második félidőt a horvátok kezdték aktívabban, különösen a gólszerző Kramaric volt elemében. Az 52. percben 17 méterről ollózott kapura, de Akinfejev könnyedén fogta a középre tartó labdát.
A 60. percben kis híján fordítottak a horvátok.
Egy kapu előtti kavarodást követően Perisic elé került a labda, aki tolt raja egyet, majd hét méterről telibe lőtte a jobb kapufát.
Folytatásban a mérkőzés forgatókönyve teljesen olyan volt, mintha újra levetítették volna az Spanyolország-Oroszország meccset, csak Iniestáék szerepét ezúttal Rakiticék játszották el. A horvátok teljesen megszállták az oroszok térfelét, és próbálták feltörni a betonvédelmüket.
Az oroszok a 72. percben veszélyeztettek először a második félidőben.
Mario Fernandes jobboldali beadását Alekszandr Jerohin hat méterről fölé fejelte.
A lefújás előtt meghűlt a vér a horvát szurkolók ereiben. A dánok elleni tizenegyespárbaj hőse, Danijel Subasic a combjához kapott egy ártalmatlan szituációban, így kérdésessé vált, hogy tudja-e folytatni a játékot. Néhány perc ápolást követően a pályán maradt, azonban Zlatko Dalic szövetségi kapitány nem használhatta ki az utolsó cserelehetőségét, hiszen azt a kapusára kellett tartogatnia a ráadásban.
A ráadás első felvonásában a horvátok mégis cseréltek, de nem Danijel Subasic hagyta el a pályát, hanem a jobbhátvéd Sime Vrsaljko, aki térdsérülést szenvedett. Ha ez nem lett volna elég Zlatko Dalicnak, még a középcsatár Mario Mandzukic is elkezdte húzni a lábát.
A 100. percben újra megszerezhették volna a vezetést az oroszok. Alekszandr Golovin ugratta ki ziccerben Fjodor Szmolovot, aki azonban lövés helyett inkább elesett az őt üldöző Dejan Lovren mellett, de nem kapott tizenegyest.
Szmolov színészkedése egy perccel később ütött igazán vissza, ugyanis az ellentámadásból szögletet harcoltak ki a horvátok. A sarokból beívelt labdára Domagoj Vida érkezett, aki 11 méterről a kapu baloldalába fejelt.
A horvát válogatott a vb-történelem második csapata, amelyik a hosszabbításban gólt szerzett a házigazda ellen.
Ahogy várható volt, az utolsó negyedórára megváltozott a játék képe. Az addig jószerivel csak a védekezéssel foglalkozó oroszok elkezdtek támadni, míg a több sebből vérző horvátok derekasan védekeztek.
A 115. percben a házigazdák újabb csavart hoztak a meccsbe.
Alan Dzagojev jobboldali szabadrúgására a jobbhátvéd Mario Fernandes érkezett és hat méterről a kapu jobb oldalába fejelt.
Az utolsó percekre a horvátok már teljesen elkészültek az erejükkel, de az oroszok nem tudták megszerezni a győztes gólt, így jöhetett a tizenegyespárbaj.
A horvát válogatott sorozatban második egyenes kieséses mérkőzését is tizenegyespárbajban nyerte meg, és bejutott a legjobb négy közé. Zlatko Dalic csapata szerdán este a moszkvai Luzsnyiki Stadionban Anglia ellen lép pályára az elődöntőben.
1 ![]() |
31 ![]() |
31 ![]() |
35 ![]() |
35 ![]() |
38 ![]() |
38 ![]() |
39 ![]() |
39 ![]() |
46 ![]() |
47 ![]() |
54 ![]() |
63 ![]() |
67 ![]() |
74 ![]() |
79 ![]() |
88 ![]() |
91 ![]() |
95 ![]() |
97 ![]() |
101 ![]() |
101 ![]() |
101 ![]() |
102 ![]() |
106 ![]() |
108 ![]() |
109 ![]() |
109 ![]() |
114 ![]() |
114 ![]() |
115 ![]() |
121 ![]() |
164 ![]() |
164 ![]() |
167 ![]() |
168 ![]() |
169 ![]() |
170 ![]() |