Abszolút orosz uralom a szinkronúszásban

Kolesznyicsenko
Budapest, 2017. július 19. A későbbi győztes orosz Szvetlana Kolesnicsenko a 17. vizes világbajnokság szinkronúszás egyéni szabadgyakorlatának döntőjében a Városligetben 2017. július 19-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az orosz Szvetlana Kolesznyicsenko bizonyult a legjobbnak szerdán a szinkronúszók egyéni szabad gyakorlatában a budapesti vizes világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A városligeti döntő után a spanyol Ona Carbonell és az ukrán Anna Volosina állhatott még fel a dobogóra.

Kolesznyicsenko szombaton a szóló technikai döntőben, majd vasárnap - Alekszandra Packeviccsel - a páros technikai döntőben is az élen végzett.

Ezzel már 12-szeres világbajnok úgy, hogy az előző három vb-n egyaránt három aranyat nyert.

Harmadik aranyát nyerte Kolesznyicsenko Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kiss Szofi a hétfői selejtezőben 17. lett a 32 fős mezőnyben, így nem jutott be a 12-es fináléba.

Az egyéni szabadprogramban a versenyzőknek két és fél percük (plusz-mínusz 15 másodperc a zene függvényében) van arra, hogy minél kreatívabb gyakorlatot mutassanak be, a lehető legtöbb elemmel. A bírák ezt követően a művészi benyomás, a végrehajtás, illetve a nehézség alapján pontozzák a kűrt.

A szinkronúszó csapatok technikai versenyét is az oroszok nyerték, de annak a csapatnak Kolesznyicsenko nem volt a tagja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!