Monumentális és megható: a vizes vb megnyitója élőben

megnyitó
Egy kép az esti megnyitó főpróbájáról
Vágólapra másolva!
A Lánchíd környékén a Dunán 21 órakor kezdetét veszi a 17. FINA vizes sportok világbajnokságának ünnepélyes megnyitója. A történéseket az Origo folyamatosan frissülő cikkben igyekszik méltóképpen tálalni. Tartsanak velünk!
Vágólapra másolva!

"A víz és az ember ünnepeként értelmezhető megnyitón a legtehetségesebb művészek színpadává az állandóan hömpölygő Duna és a rajta lebegő négy, egyenként 1600 tonnás, 80x10 méteres uszály alakul" - mondja a főrendező Káel Csaba és a látványtechnikáért felelős Jean-Christophe Canizares.

Román Sándor, a budapesti FINA vizes világbajnokság nyitórendezvényének koreográfusa, az Experidance művészeti vezetője, Káel Csaba, a nyitó- és záróesemények főrendezője, a Müpa vezérigazgatója, Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Vági Bence, a záróünnepség előadásának rendezője, a Recirquel társulat vezetője Forrás: MTI/Illyés Tibor

A folyóval való történelmi kapcsolatunk, a Duna kulturális jelentősége és az életünkre gyakorolt hatása is fontos szerepet kap az összművészeti előadásban, melynek háttérdíszletét kiváló építészeink munkája adja, köztük a Lánchíddal, a Budai Várral és a Várkert Bazárral.

Ezek az építmények szintén bekapcsolódnak a történetbe: a vár például sosem látott épületfestéssel lesz megmutatva az este folyamán. A kihívás tehát óriási, már ami a kivitelezést illeti, így a megnyitón – melynek célja az is, hogy megmutassa Budapest lenyűgöző szépségét – nemcsak egy páratlan produkciót, hanem példátlan szakmai összefogást is tapasztalhat a közönség.

Együtt lesz múlt és jövő Forrás: Trinity

Több mint 510 művész, valamint 220 önkéntes és fiatal sportoló szívügye ugyanis ez az előadás,

az ő közreműködésükkel valósul meg a produkció, izgalmas művészeti elemek és látványtechnika kíséretében. És akkor most már valóban lássuk a lényeget!

20.50

A műsor kezdete előtt már szép számmal gyűltek az emberek a Lánchíd környékén:

Budapest, 2017. július 14. A közönség a 17. vizes világbajnokság megnyitója előtt a Lánchíd pesti hídfőjénél 2017. július 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

de ekkor még csak az üres színpadot figyelhették:

Budapest, 2017. július 14. A közönség a 17. vizes világbajnokság megnyitója előtt a Lánchíd pesti hídfőjénél 2017. július 14-én. Háttérben a budai Vár. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

21.00

Mint azt bizonyára már tudják egy-egy műugró és szinkronúszó versennyel már elkezdődtek a budapesti vizes vb versenyei, de hivatalosan a megnyitóval veszi majd kezdetét a 17. FINA vizes világbajnokság.

21.05

Budapest villámtempóban készült fel a világbajnokságra, miután 2014-ben a hét évvel későbbi világbajnokság rendezési jogát nyerte el, azonban a mexikói Guadalajara 2015-ös visszalépése után beugróként - nem kis kockázatot vállalva - jelentkezett az idei rendezésre.

És ebben a pillanatban a hangosbemondó magyarul és angolul bejelenti, hogy kezdetét veszi a megnyitó ceremónia.

Víz és élet - víz

Ez az első kép címe. A fényekből egy csillagkép rajzolódik ki a hatalmas, 3000 négyzetméteres színpad fölött. A narrátor sok-sok érdekességet mond a vízről, amelyről jól tudjuk, hogy az élet forrása és a jövő záloga is egyben, de ugyanígy a tisztító szeretetnek is szimbóluma. A Vízöntő csillagkép után a színes fények a vb emblémájának alakjában állapodnak meg.

Budapest, 2017. július 14. Fényjáték a 17. vizes világbajnokság megnyitóján tartott összművészeti előadáson a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna vizén kialakított alkalmi színpadon 2017. július 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Duna hangja

Egy ötvenfős gyerekkórus dalban adja vissza a számunkra oly' fontos Duna hangját és hangulatát, miközben táncosok keltik életre a nagy folyót.

A CNN-en is hír

Az amerikai hírtelevízió Twitter-oldalán számol be a megnyitóról.

A római szín

A Krisztus utáni 2. században Pannonia tartomány és székhelye, Aquincum a Római Birodalom egyik fontos tartománya, illetve helyőrsége volt. A városban feltárásakor előkerült víziorgona rendkívül fontos művészettörténeti lelet.

Budapest, 2017. július 14. Táncosok a 17. vizes világbajnokság megnyitóján tartott összművészeti előadáson a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna vizén kialakított alkalmi színpadon 2017. július 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor Forrás: MTI/Illyés Tibor

Ezt a korszakot mutatja be a jelenet a Ben Hur című film zenéjére, miközben a színpadot római mozaik minták világítják meg. A táncosok között a magyar ritmikus gimnasztika-válogatott tagjai is feltűnnek.

Íme a táncosok Forrás: MTI/Illyés Tibor

Vigyázat, jövünk!

Az újabb színen a víz tűzzé változik: Etelközből elvágyódó - pontosabban jönniük kellett, ha tetszett, ha nem - elejink érkeznek meg ugyanis a Kárpát-medencébe. Előttük egy turulmadár repült, a legenda szerint addig, amíg éltető vizet nem talált. Hát vízből itt volt bőven, az fix.

Sámán, sámán hátán

Újra egy sok szereplős kép a színpadon: az ősök sámánhitét bemutató képben mintegy száz zenész és táncos teszi a dolgát a szigorú koreográfia szerint. A színpad ezúttal sejtelmes zöld fényben úszik.

Budapest, 2017. július 14. Táncosok a 17. vizes világbajnokság megnyitóján tartott összművészeti előadáson a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna vizén kialakított alkalmi színpadon 2017. július 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2017. július 14. Megvilágított vízfüggöny a 17. vizes világbajnokság megnyitóján tartott összművészeti előadáson a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Duna vizén kialakított alkalmi színpadon 2017. július 14-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Egy szép dal

Amit Herczku Ágnes világhírű Liszt Ferenc-díjas előadóművész tolmácsolásában hallhatunk - természetesen a vízről. Szépen szól, nem vitás.

Szőlővesszejét

Szőlőkultúra, bortermelés, virágzó kultúrális élet, európai nagyhatalommá váló Magyarország. Nem is lehet szó más korszakról, mint a reneszánszról, és persze Mátyás király udvaráról. Ki is virágzik a színpad, melyen reneszánsz zenére ropják a táncosok.

A reneszánsz színes kavalkádja Fotó: Mudra László - Origo

Huszáros rész

Fehér ló vágtat, de a fia nincs vele - ez a kép a Berlint is megsarcoló, és a magyar hadművészetnek sok szép sikert hozó huszárok korát idézi föl. A színpadon egy rigemnt huszár táncol határozott lépésekkel - csak úgy dübörög a színpad a legényes - alias csűrdöngölő - ütemeire.

Fehér ló vágtat a fekete éjszakában a mélyvörösben úszó színpad fölött. Háttérben a Budai Vár Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Aztán a lányok is előkerülnek, hogy ne unatkozzannak, ha már megjöttek a fehérvári huszárok, és a hímzett díszletek között eltáncolnak egy látványos palotásal - jobban mutat, mint a szalagavatónkon előadott hasonló nevet viselő imitációnk.

Huszárok jöttek, huszárok mentek Fotó: Mudra László - Origo

Liszt a színen

Bogányi Gergely zongoraművész adja elő virtuóz módon Liszt Ferenc fülbemászó melódiákkal dolgozó 2. Magyar Rapszódiáját.

Figyeljenek, mert láthatják a zongorát:

Sissy

Szót kapnak osztrák szomszédaink: színeikben a kiegyezés címszó alatt Ferenc József császár felesége, Erzsébet császárné, azaz Sissy kap teret, aki Johann Strauss Kék Duna Keringőjének taktusaira jelenik meg a színpadon. Az egykori uralkodó egykori hitvesét egy operaénekes, Boncsér Gergely igyekszik meghóditani a Vágyom egy nő után című slágerrel.

Anna, Anna, Anna

A vizes vb másik helyszíne Budapest mellett Balatonfüred, amelyet az Anna-bál képeivel hoznak el a fővárosba. Nekünk eddig ez a jelenet tetszik a legjobban: százötven modell és három szupermodell muttatja meg, miről is szól ez a rendezvény.

Háttérben a másfélszáz modell, elől sárgában pedig a csodálatos Mihalik Enikő Fotó: Mudra László - Origo

A lányok Zoób Kati ruhái csodásan állnak a lányokon, különösen az a sárga Mihalik Enikőn.

Pancsoló kislány

A népszerű slágert együtt dúdolhatja öreg és fiatal: a színen a dalra ruganyozik a magyar sport hőskorát jelképező bemutató sokaság.

A színpadon komoly úszás oktatás folyik.

Majd feltűnnek az első olimpiák magyar nayjai, élükön természetesen az első magyar olimpiai bajnok, egyben az úszás első öttkarikás bajnoka, Hajós Alfréd - a nevét viselő uszodában rendezik, ugyebár a vízilabda tornát.

Úszni bárhol meg lehet tanulni Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A korábbi bajnokok tiszteletére szóljon a Himnusz! Közben pedig a színpad az egykori bajnokok sikereit bemutató óriási kivetítővé válik.

Nem panaszkodhatunk, hogy nem voltak sikereink Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Ott a Hajós, ott a Battyi!

A Budai Várra vetítve jelennek meg a vb helyszínei, azaz a Duna Aréna, a Hajós Alfréd uszoda, a Városliget, a Batthyány-tér és Balatonfüred.

Hogy tudjuk, mit látunk

Sok-sok táncossal és látványos koreográfiával személyesítik meg a sportágakat. Bizony, bizony, táncos koreóval nagyon klasszul elő lehet adni úgy a műugrást, mint a szinkronúszást és vízilabdát.

Pólóban a legnagyobbak Fotó: Mudra László - Origo

Előbbiekben még nem nyertünk vb-érmet, utóbbiban viszont annál fényesebb a gyűjtemény: a fiúk háromszor, 1973-ban, 2003-ban és 2013-ban, míg a lányok kétszer, 1994-ben és 2005-ben lettek a világ legjobbjai.

Zászlót bontunk

Felvonulnak a részt vevő országok zászlói. Elsőként Oroszországé, amelytől átvettük a vb stafétáját, hiszen 2015-ben Kazany volt a házigazda. Most pedig hátra dőlünk és végig nézzük, ahogy Afganisztántól Zimbabweig felvonul a mintegy kétszáz nemzetet képviselő ugyannyi lobogó.

Van olyan szerencsés, aki a szállodai szobájának ablakából követheti a megnyitót:

Kedvenceink a P betűsök, csupa vizes sportos nagyhatalom: Pakisztán, Palesztína, Palau, Pápua-Új-Guinea és Puerto Rico. De Antigua, Barbados, Guayana, Malawi, Szváziföld, Tonga és Türkemenisztán, de Saint Vincent és Grenadin-szigetek is felvonul.

Utolsóként pedig érkezik a magyar zászló, amit a férfi vízilabda-válogatott csapatkapitánya, Varga Dénes hoz be a színpadra.

Varga Dénes érkezik a magyar zászlóval Fotó: Mudra László - Origo

Hallgassunk most

Fontos beszédeket, amelyeket Áder János köztársasági elnök, Julio C. Maglione a, FINA uruguayi elnöke és Tarlós István Budapest főpolgármestere fog elmondani. Fordított sorrendben kezdenek, Tarlós István lép elsőként a mikrofon elé.

A városvezet előbb Kemény Dénes, a vízlabdázókkal három olimiai bajnoki címet nyerő kapitány szavait idézi, melyek szerint

Így sikerült két év alatt felkészülni a világ egyik legnagyobb sporteseményének megrendezésére. Tarlós István mindenkit biztosít, hogy Budapest nem csak rendező, hanem házigazda lesz - nem kell hangsúlyoznunk a különbséget.

A főpolgármester köszönetet mond úgy az építkezésben résztvevőknek, mint a vb-t tulajdonképpen Magyarországra hozó Gyárfás Tamás FINA-alelnöknek, és Fürje Balázsnak, a beruházásokért felelős miniszteri megbízottnak.

Végezetül emlékezetes napokat és sok sikert kívánva távozik a színpadról.

Julio bácsi

Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszél, aki kiemeli, hogy már most biztos benne, hogy Budapestnél jobb helyszínt keresve sem találhattak volna, és hasonlóan biztos, hogy kiváló házigazda lesz a magyar főváros. Többet nem tudunk írni, mert teljesen hatása alatt vagyunk az elnök úr egészen egyedülálló angol kiejtésének.

Julio C. Maglione. Imádjuk! Forrás: Sputnik/Alexander Natruskin

Mindjárt megnyílik!

Áder János köztársasági elnök lép a mikrofon mögé, az ő tiszte lesz hivatalosan is megnyitni a 17. FINA vizes sportok világbajnokságát. Hiszik vagy sem, a megfontolt beszédű államfő eddig az este legjobb szónoka.

Áder János frappáns beszédet mondott Forrás: MTI/Illyés Tibor

Áder János Hajós Alfréd érdemeinek felsorolásával kezdi beszédét, és az angol tolmács jóvoltából a külföldiek is megtudhatják, hogy a kétszeres olimpiai bajnok főállásban nagyszerű építés volt, akinek egyik jeles művét megcsodálhatják mindazok, akik kilátogatnak a vízilabda tornára.

Az elnök úr tiszta, becsületes küzdelmet kívánva kimondja a várva várt szavakat:

Esküsznek

Késely Ajna, Kormos Villő, Gondos Flóra, Schwarz Anett, Takács Orsolya, Kenderesi Tamás, Manhercz Krisztián és egy indítóbíró, jelesül a korábbi kétszeres olimpikon úszó, Bodrogi Viktor, követte szemmel a FINA-zászló felvonásátt. Most pedig Késely Ajna és Kenderesi Tamás elmondják a sportolóknak szánt eskü szövegét. Egy mixed toronyugró páros is megirigyelné azt a szinkront, amivel felolvasták az esküt.

Bodrogi Viktor valamennyi kollégája nevében fogadja, hogy munkájukat a szabályokat betartva, a fair play szellemében fogják végezni. Még jó, tesszük hozzá.

Krisztina

Következik Egerszegi Krisztina, ötszörös olimpiai és kétszeres világbajnok úszó, aki hófehér ruhában érkezve élete kelt egy szökőkutat. Az ún. fontana ceremónia abból állt, hogy a csodálatos bajnoknőnk a magával hozott kis edény tartalmát beleöntötte egy szökőkútba, amitől az elindult - ugyanígy a Duna Aréna előtt lévő mása is. Jó hírünk is van: a jövőben minden vb-n lesz ilyen ceremónia.

Mi vagyunk a víz

A vb hivatalos, We Are The Water címre hallgató dalát Radics Gigi és Takács Nikolas énekelte el.

Megjött CeeLo!

A megnyitó sztárvendége, az amerikai popsztár, CeeLo Green a színpadon, de nem zöldben, még csak nem is a vizet idéző kékben, hanem talpig narancs-fekete szerelésben énekli el két slágerét. Miután megjön a hang a tévéből, az is kiderül, hogy a Bright Lights Bigger City című dallal nyit:

Amitt második legnagyobb slágere, a Crazy a követ. Három éve így szólt a Szigeten, most pedig egy kis Moby is előkerül, de annyi baj legyen:

Játszik a Vár

Akarjuk írni, gyönyörű színekben pompázik a fényfestéssel varázslatossá tett Budai Vár. A színpad egy uttolsó nagyszabású táncos számmal búcsúzik, melyet hatalmas tűzijáték fényei világítanak meg. Mi pedig elégedetten nyugtázhatjuk, hogy egy szép megnyitóval vette kezdetét egy várhatóan nagyszerű világbajnokság.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!