Vágólapra másolva!

Elhunyt Wilt Chamberlain<br/>

Hatvanhárom éves korában elhunyt Wilt Chamberlain. Az amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egykori sztárjának halálát az első orvosi vélemények szerint szívinfarktus okozta.

Fotó: Reuters

Wilt Chamberlain

Ő eddig az egyetlen játékos, aki egy NBA-mérkőzésen 100 pontot tudott dobni: 1962. március 2-án a 216 centi magas, 124 kilós center a Philadelphia Warriors-New York Knicks (147-169) mérkőzésen állította fel ezt a rekordot.

Szintén Chamberlain gyűjtötte össze egy mérkőzésen a legtöbb lepattanót: 1960-ban a Boston Celtics ellen 55-ször szerezte meg a gyűrűről lecsorgó labdát.

Kétszer volt bajnokcsapat tagja (1967 Philadelphia 76ers, 1972 Los Angeles Lakers), háromszor választották meg az idény legjobb játékosának (1960, 1966, 1968). Hat éven keresztül megszakítás nélkül (1960-66) ő volt a legeredményesebb játékos, és az NBA-ben eltöltött 14 idényből 11 alkalommal a legtöbb lepattanó megszerzése is Chamberlain nevéhez fűződött.

Pályafutását 1973-ban fejezte be a Los Angeles Lakers csapatában. Chamberlain 1991-ben egy televíziós interjúban elmondta, hogy 20 000 ezer nővel volt szexuális kapcsolata, de csak tíznek a nevére emlékszik.

Hét évvel ezelőtt szívritmuszavarai miatt kórházba szállították, de három nap elteltével saját felelősségére hazament. Barbara Lewis, a kosaras nővére elmondta, hogy Chamberlain a múlt hónapban 22 kilót fogyott.

Chamberlaint a hálószobájában a személyzet egyik tagja találta meg holtan.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!