Vágólapra másolva!
Először a Bayern München szóvivője jelentette be, majd az UEFA is megerősítette a hírt, amely szerint elmradnak a Bajnokok Ligája és az UEFA Kupa küzdelmei. Fabio Capello, az AS Roma és Arséne Wenger, az Arsenal trénere már kedden is protestált a meccsek ellen.

Gerhard Aigner, az UEFA főtiktára kedden sajtóközleményben fejezte ki részvétét az amerikai tragédiával kapcsolatban: "Gondolataink az Egyesült Államokban járnak a tragédia és a horror ezen borzalmas pillanataiban. Minden szimpátiánk és részvétünk az áldozatok ozzátartozóit illetően. Reméljük, hogy a szurkolók Európa-szerte is hasonlóképpen vélekednek és megtisztelik a tragédia áldozatait a néma tisztelgéssel."

A keddi BL-mérkőzések egytől-egyig egyperces gyászszünettel kezdődtek, noha mint később kiderült, több tréner és játékos nem is akart pályára lépni. Fabio Capello, az olasz AS Roma trénere a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elmindta, nagyon nehéz volt a mérkőzésre koncentrálni. "Egész délután a tévé előtt gubbasztottam és meg voltam arról győződve, hogy a tragikus események miatt a Real Madrid elleni meccsünket elhalasztják. Néhány játékosom azon gondolkodott, hogy nem is lép pályára. Úgy érzem, a meccset el kellett volna halasztani." Így vélekedett a csapat kapitánya, Francesco Totti is, aki hangsúlyozta, a vereségben benne volt a játékosokban rejlő hatalmas feszültség is.

Az angol Arsenal trénere, Arséne Wenger is osztotta kollégája véleményét, már ami a nehéz felkészülést illeti: "Megdöbbenve néztük, mi történt Amerikában, de nekünk a munkánkra kellett koncentrálnunk. Nem sikerült túl jól!" - célzott a Mallorcán elszenvedett 1-0-s vereségre.

Az UEFA ma délelőtti rendkívüli ülésén (a sűrű versenynaptár ellenére) elhalasztotta a szerdai nyolc BL, és a csütörtöki 43 UEFA Kupa-találkozót.

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!