Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) valamilyen formában mindenképpen kárpótolja azokat a klubokat, amelyek a törlés bejelentése előtt már elutaztak a szerdáról és csütörtökről elhalasztott BL-, illetve UEFA Kupa-mérkőzésekre.

A Reuters úgy tudja, hogy a teljes összeg akár 7 millió dollár is lehet. A 43 UEFA Kupa-találkozót szeptember 20-án játsszák le, míg a BL-ben október 10-én kerül sor az elmaradt 8 összecsapásra.

A Debreceni VSC szerdán délben a bordeaux-i repülőtéren értesült a halasztásról, így a küldöttség kétórás várakozás után hazaindult. Makray Balázs ügyvezető igazgató elmondta, hogy hivatalosan még nem tájékoztatták a klubot a kárpótlásról, de ha az összeget egyenlő arányban osztják el a csapatok között, akkor nem éri őket anyagi veszteség.

"Amennyiben 80-100 ezer dollár körüli összeget kapunk, nem fizetünk rá a fölösleges franciaországi utazásra." A hajdúságiak mindenesetre az őket elkísérő szurkolóknak megígérték, hogy jövő héten ingyen utazhatnak el a mérkőzés helyszínére. Az UEFA azt is közölte, hogy a rajongóknak kedvenc klubjukhoz
kell fordulniuk az esetleges költségtérítés ügyében.

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!