Vágólapra másolva!
Lisztes Krisztián és Vincze Ottó kivételével várhatóan minden magyar válogatott labdarúgó pályára lép a Bundesliga 6. fordulójában. A hét vége rangadóját a vadonatúj, Európa legmodernebb stadionjaként számon tartott gelsenkircheni arénában játsszák, ahol a Schalke 04 a Borussia Dortmundot fogadja.

A német Bundesligában két élcsapat, a Schalke 04 és a Borussia Dortmund egymás ellen játszik, várhatóan nem olyan unalmas mérkőzést, mint a tavalyi 0-0 volt. A hazaiaknál Eigenrauch és Kmetsch sérülés, Waldoch pedig eltiltás miatt nem szerepelhet - Hajnal akár a kispadra is odaférhet. A vendégek a múlt héten elszenvedték első vereségüket (a bajnok Bayern Münchentől), így van javítanivalójuk. Heinrich, Demel, Reina és Addo sérülés miatt nem játszhat, míg az utóbbi meccseken betliző Olisehet Stevic pótolja. Gelsenkirchenben egyébként nincs nyugalom, legalábbis Andy Möller azt nyilatkozta, nagyon megviselte őket az amerikai tragédia. "Nagyon nehéz ezekben a napokban a futballra koncentrálni. Éjjel-nappal a híreket lessük" - mondta az egykori dortmundi középpályás.

A gyengécske Hertha, úgy látszik, ismét "felfedezte" Dárdai Pált, a magyar válogatott középpályása újra a kezdőcsapatban kap helyet, legalább is a Kicker szerint. A hiányzók száma nem nőtt: Konsztantinidisz és Nedzipi sérült, Ali Daei pedig az ázsiai vb-selejtezők miatt gyakorlatilag képtelen visszatérni Berlinbe. A vendégcsapat inkább kórházhoz hasonlít: Stranzl, Kurz, Votava, Tyce, Ipoua, Winkler és Cerny biztosan nem játszik, de kérdéses Mykland szereplése is. Hogy ne legyen nemzetiségi konfliktus, őt a szintén norvég Riseth helyettesítheti. Mikor nyerjen a Hertha, ha nem most?

Lisztes Krisztián folyamatosan a Bremen kispadját melegíti, így lesz ez várhatóan a Köln elleni mérkőzésen is. Ráadásul a csapatnak sem megy igazán, hiszen jelenleg a 14. helyen tanyázik. Pedig ott még a sajtó sem bántja őket... Amúgy is meglepő, hogy Lisztes nem fér be a Tjikuzu, Frings, Borowski, Banovic négyes közé. Wehlage már elkezdte az edzéseket, de egyelőre erőnléti problémákkal küzd, míg Barten térdműtétjét követően lábadozik. A Köln egyetlen hiányzója Timm.

A remek rajtot követően a Cottbus most Rostockban folytathatja a diadalmenetet. Az egykori NDK-s csapatok összecsapásán az esélyekről nem érdemes beszélni, mert a tavaly éppenhogy bennmaradó Energie a sima vereségtől a nagyarányú győzelemig bármire képes. A kezdőcsapatban Sebők, Mátyus és Miriuta helye biztos, Vincze talán kispados lesz. Az biztos, hogy Kaluzny, Beeck, Wawrzyczek, Franklin, Jungnickel és Latoundji hiányzik majd. A hazaiaknál Rydlewicz sárgalapos eltiltás miatt nem játszhat (ami érdekes, mert ez azt feltételezi, hogy eddig minden találkozón kapott sárgát), de Yasser sem bevethető.

Bundesliga, a 6. forduló programja:

Szombat, 15.30
Bayer Leverkusen - FC St. Pauli
FC Schalke 04 - Borussia Dortmund
1. FC Nürnberg - 1. FC Kaiserslautern
Werder Bremen - 1. FC Köln
Hamburger SV - Borussia Mönchengladbach
Bayern München - SC Freiburg
VfL Wolfsburg - VfB Stuttgart

Vasárnap, 17.30
Hansa Rostock - Energie Cottbus
Hertha BSC - 1860 München

Pincési László

Korábban:

Ajánlat:

A Bundesliga állása

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!