Vágólapra másolva!
A futball az egész világé, s ha aljas támadás ér bennünket, nem vonhatjuk ki magunkat az emberiség fájdalmából, nem alkothatunk külön szigetet, ahol szórakoztatni igyekszünk a gyászoló és sokkban lévő milliókat - így kommentálták tegnap a spanyol lapok az elmaradt labdarúgó-kupafordulót, teljes mértékben osztva az UEFA egynapos késéssel meghozott döntését. Barcelonában egyébként minden jegyet elővételben eladtak a szerdai, Lyon elleni mérkőzésre.

Barcelonában kedden délután óta - mint mindenütt a világon - emberek százai állnak a bárok, üzletek tévékészülékei előtt, és döbbenten nézik a megrázó New York-i és washingtoni jelentéseket. Újságokért sorakoznak, repülőgép-eltérítésről, visszacsapásról beszélnek, és nem a futballról. Pedig itt, Barcelonában és egész Spanyolországban majdnem mindenek felett áll a labdarúgás. A Barcelonától 40 kilométerre fekvő nyaralóhely sétányán például kis srácok tucatjai öltöznek esténként a nagymenők mezeibe, hogy aztán a labdát vezetve versenyt fussanak a bicikliző társakkal, nemegyszer le is győzve őket.

A televíziós csatornák napok óta a Barca Lyon elleni, újabb Bajnokok Ligája-próbálkozásáról sugároztak műsorokat, és az volt a téma, hogy sikerül-e meggyógyítani Rivaldót, és hogy miből tud a Real Madrid fejenként 26 millió forintnyi pezetát fizetni játékosainak az AS Roma legyőzéséért.

Kedd délután azonban mindez feledésbe merült. Az üdülőhely német hentesüzletének tulajdonosával kettőkor még azt terveztük, hogyan megyünk másnap a Barca-Lyon meccsre, négykor viszont már remegő kézzel tárcsázta testvérének New York-i számát, hogy megtudja, él-e még. Ralf Weber, akit a Deutsche Bank küldött Amerikába, és a World Trade Centerben dolgozott, ahol a német világcég négy emeletet bérelt, szerencsére túlélte a tragédiát. Mindezt azonban csak este hétkor tudta meg a testvére, aki egészen addig magába roskadva ült irodájában. A várva várt hívás után egy kicsit megkönnyebbült: az öccsének szerencséje volt, mert csak 11 órára jár dolgozni, és az első repülőgép becsapódásakor még épp indulóban volt.

Meccsnézésről természetesen szó sem lehetett, ideadta a jegyét, hogy próbáljam meg visszaváltani - körülbelül 18 ezer forintnyi pesetába került, a középtribünre szólt, és a legdrágább belépőért 22 ezer forintot kellett fizetni, míg a legolcsóbb tízezret ért, amiből háromezer volt a 40 kilométeres retúr buszjegy -, ám a buszpályaudvaron akkor még azt mondták, lesz meccs és lesz utazás is. Átadtak viszont egy hosszú listát, amelyből megtudhattuk: már itt, az induláskor tüzetesen és egyenként átvizsgálnak bennünket, bombakeresővel nézik meg a buszt, és minden kocsira rendőr száll fel, és egészen a Camp Nou stadionig kísér bennünket, ha pedig valakinek muszáj leszállnia, a toalettbe is vele megy.

A szállodánkba szerdán délután ötkor telefonáltak a helyi utazásszervezők, hogy elmarad a meccs. A szemközti hotelt bérlő mintegy száz lyoni szurkoló akkor beszedte az erkélyről a csapatzászlókat, levette mezeit, lemosta arcáról a festéket, és csendben elvegyült a sétálóutca forgatagában.

Tegnap már nagyjából konszolidálódott a helyzet, de a sportlapok címoldalán továbbra is a tragédia képeit láthattuk. Már nyilatkoztak sportvezetők és világhírű játékosok is. A spanyol olimpiai bizottság elnöke a jövő februári, Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpiáról beszélt aggódva, a labdarúgó-szövetség első embere pedig a 2002-es futball vb-ért állt ki, mondván, ha törik, ha szakad, meg kell oldani a biztonsági kérdéseket, még akkor is, ha ez sokkal többe kerül, mint maga az egész világbajnokság. Arról is beszélt, hogy a futball az egész világé, s egy ilyen tragédiában a játékhoz tartozók nem vonhatják ki magukat az emberiség fájdalmából, nem alkothatnak külön szigetet, és nem akarhatnak szórakoztatni, amikor milliók gyászolnak.

Már a keddi játéknap engedélyezése is súlyos hiba volt - vélik egybehangzóan a spanyolok -, hiszen Rexach edzőnek is el kellett halasztania az esti tréninget, játékosai ugyanis teljes letargiában nézték a CNN élő adását.

Kérdés ezek után, hogy milyen értéke van a Real Madrid és a Mallorca győzelmének. Az emberek azt mondják, és így nyilatkoznak a spanyol futballvezetők is, hogy a szomorú történések ellenére igen nagy. A Mallorca Arsenal elleni 1-0-ja és a Real szenzációs római játéka nemcsak a spanyol foci erejét mutatta meg, hanem azt is, hogy a sport igenis segít legyőzni az erőszakot.

És lassan előkerülnek az igazi sportkérdések is. Például az, hogy kell-e Zidane a Real Madridnak. A csaknem 20 milliárd forintnyi pénzért megvett francia világsztár nem volt a csapatban Rómában eltiltása miatt, de a Real nélküle is szédületesen focizott. Maga Del Bosque edző is tanácstalan, és bevallotta, nem tudja, mi legyen Zidane-nal.

A hét végi bajnoki fordulót - bár felvetődött - nagy valószínűséggel nem halasztják el Spanyolországban. Javier Irureta, a Deportivo la Coruna edzője ezzel kapcsolatban így fogalmazott: "Ma még teljesen össze vagyunk törve, félárbocon van a futball zászlaja is, de legyünk erősek, és gondoljunk a holnapra."

Katona Horváth János

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!