Vágólapra másolva!
Az elmúlt évtizedekben két olyan magyar labdarúgó is akadt, akik hazai bajnoki mérkőzésen még soha nem léptek pályára, ennek ellenére bemutatkozhattak a válogatottban. A nagy ígéretek aztán egyszer csak eltűntek. Hova lett Torma Gábor és Bukrán Gábor?

Torma Gábor Dunaújvárosból szerződött 1994-ben Belgiumba, a Cercle Bruges csapatába, ahol három esztendő alatt 27 gólt szerzett. Ennek hatására bemutatkozhatott Csank János alatt a válogatottban is, ráadásul a kieső belga együttesből leszerződtette a holland Roda. Sajnos, Gábort nem kerülték el a sérülések, azért viszonylag kevés mérkőzésen tudott pályára lépni. Idén nyáron végre felgyógyult és több csapat is szerette volna leigazolni, például a belga Germinal Beerschot Antwerpen, vagy a holland RKC Waalwijk és a NAC Breda.

Torma játékos-pályafutása

1994/95

Cercle Brugge

21/3

1995/96

Cercle Brugge

20/6

1996/97

Cercle Brugge

33/18

1997/98

Roda JC

19/5

1998/99

Roda JC

18/2

1999/00

Roda JC

4/2

2000/01

Roda JC

11/1

2001/02

FC Groningen

4/0

Roda JC

0/0

Végül Groningenben kötött ki, ahol négy bajnoki után elköszöntek tőle. Szerződése szerint, ha október 1-jéig kiderül, Torma térde még nem tökéletes, a Groningen felbonthatja az előszerződést. Ezt a klub, az orvosok javaslatára meg is tette. Torma kénytelen-kelletlen visszatért egykori klubjába, ahol a Roda vezetői - ahelyett, hogy játéklehetőséget adtak volna az előkészületi mérkőzéseken gólerős támadónak - a per lehetőségét fontolgatják, mondván, a Groningen jogtalanul küldte vissza a labdarúgót.

Torma tehát egyelőre vár és reménykedik, eljön még az ő ideje.

Bukrán Gábor helyzete más. A Kispest egykori játékosa 1993-ban igazolt Belgiumba, ahol a Charleroi szerződtette. Öt belga szezont követően, kis spanyol alacsonyabb osztályú kitérővel 1999 nyarán szerződtette az angol Walsall együttese, ahol két év alatt meghatározó játékossá nőtte ki magát. (Ekkor mutatkozott be a Bicskei-válogatottban is az ausztrálok ellen.) Egészen a tavalyi évig, amikor egy a feljutás miatt fontos mérkőzésen kiállíttatta magát, és ezzel elveszítette Groydon edző bizalmát. Bukrán a nyáron a Wigan Athletichez igazolt, ahol egy mérkőzésen játszott: augusztus 11-én a Brentford elleni bajnokin. Azóta "eltűnt"...

Bukrán játékos-pályafutása

1993/94

Charleroi

6/1

1994/95

Charleroi

1995/96

Charleroi

1996/97

Charleroi

1997/98

Charleroi

1998/99

Jerez, Cordoba

1999/00

Walsall

37/2

2000/01

Walsall

36/2

2001/02

Wigan Athletic

1/0

Pincési László

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!