Vágólapra másolva!
A Lazio együttese pocsékul kezdte az idényt, és három forduló után úgy tűnt, hogy a rómaiaknak semmi esélyük sincs a továbbjutásra a Bajnokok Ligájában. A gárda azonban összeszedte magát, és a Galatasaray elleni győzelme azt jelenti, hogy még mindig reális esélye van a továbblépésre. A törökök elleni diadalban döntő érdemeket szerzett a jugoszláv középpályás, Dejan Stankovic, aki a győztes találatot szerezte.

lazio reuters
Stankovic így ünnepelt

Első idényben hét meccsen egyszer volt eredményes, és az 1996-97-es bajnokságtól kezdve már alapember volt az együttesben, sőt, hamarosan csapatkapitánynak is megválasztották. A válogatottban való bemutatkozása sem késett sokat, erre 1998. április 22-én került sor. Ott volt az 1998-as világbajnokságon, és ezt követően vette meg őt a Lazio. A rómaiaknál sem játszott rosszul, első idényben 29 találkozón szerepelt, négy gólig jutott, és a csapattal KEK-et, illetve európai Szuperkupát is nyert. Ezt követően azonban kiszorult a római együttes kezdő tizenegyéből, és a legutóbbi két idényben jobbára csak csere volt. A nyáron kis híján a Fiorentinába szerződött, a két klub már mindenben megegyezett, amikror kiderült, hogy a violáknak nincs pénzük, így nem tudják kifizetni a tízmillió fontos vételárat.

Stankovic így maradt Rómában, ahol eleddig kevés lehetőséget kapott, de most góllal bizonyította, hogy lehet rá számítani. Érdekesség, hogy szerencseszáma a hatos, mivel egykoron ebben a mezben szerezte első gólját a nemzeti csapatban és a Lazióban is. Jelenleg ugyan nem ez a mezszáma, de meze alatt mindig hord egy pólót, amelyre saját kezűleg pingálta fel a hatos számot.

Korábban:

A nap játékosa: Bernd Schneider (Bayer Leverkusen)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!