Vágólapra másolva!
Két komoly rangadóval folytatódik a Premier League, azaz az angol labdarúgó-bajnokság. A 14. forduló két slágermérkőzésére Londonban, illetve Leedsben kerül sor. Az előzőn az Arsenal a bajnok Manchester Unitedet, utóbbin a Leeds United az Aston Villát fogadja.

A londoni összecsapáson az Ágyúsok az ötfordulónyi nyeretlenség után ismét magára találó bajnokcsapatot fogadják. A hazaiaknál hiányzik majd az elsőszámú kapus, a válogatott Richard Wright, őt a 21 éven aluliak válogatottja, Stuart Taylor helyettesíti majd. Várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet a "friss" Dennis Bergkamp, az ő lábából ugyanis hiányzik a La Coruna-i 90 perc, miután repülési félelme miatt nem lépett pályára a spanyolországi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

A Manchesternél az ír Roy Keane teljesen felépült, ismét bevethető, ám Ryan Giggsnek olyan komoly a sérülése, hogy az idei esztendőt már csak a lelátóról követheti. A csapat eddig az elmúlt kilenc szezon során hét bajnoki címet szerzett, mindvégig a 4-4-2-es formációt játszva. A jelenlegi 4-4-1-1-es felállás még nem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, noha Gary Neville, a MU hivatalos magazinjában éppen azt ecsetelte, hogy Van Nistelrooy és a hátravont csatár szerepében Paul Scholes alkalmas a feladatok megoldására.

A bajnoki tabella második helyezettje, a Leeds United a harmadik Aston Villát fogadja, nem kevés gondok közepette. A kezdőcsapatból ugyanis öt stabil tag hiányzik: az ausztrál Mark Viduka és Harry Kewell világbajnoki pótselejtezőt játszik vasárnap Ausztrália színeiben, a dél-afrikai Lucas Radebe és az angol Lee Bowyer sérült, de nem szerepelhet Jonathan Woodgate sem. A tervek szerint Alan Smith társa az ír Robbie Keane lesz a csatársorban. A birminghamieknél egyetlen komoly hiányzót jegyezhetünk fel, a térdsérüléssel küszködő, marokkói Mustapha Hadji személyében.

A listavezető Liverpool vasárnap a Sunderlandet fogadja Markus Babbel és Nick Barmby nélkül, ám a rettegett Owen, Heskey, Fowler támadósorral. Az ellenfélnél a sérült bokájú Kilbane hiányzik majd.

Pincési László

Ajánlat:

A 14. forduló párosítása

Korábban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!