Élő:
Vágólapra másolva!
"Hét nap alatt öt városban játszottunk, négyszer győztünk, és csak egyszer kaptunk ki, ma Minneapolisban, 112-101-re. Ez nem rossz mérleg, ötből egy vereség megbocsátható" - mondta Kobe Bryant, a Los Angeles Lakers szupersztárja. Erre Phil Jackson edző lakonikus tömörséggel válaszolt: "A vereség sohasem megbocsátható."
Fotó: EPA
Nem volt pályán a Lakers

A Minnesota mérlege 39-18-ra javult, és a klub fennállása során először került huszonegy győzelemmel az 50 százalék fölé, egyszersmind egy meccsnyire megközelítette a 39-17-tel álló Lakerst. A Timberwolves 14-13-nál vette át a vezetést, és utána már ki sem adta a kezéből. Chauncey Billups, a Timberwolves irányítója egyszerűen nem tudott hibázni, nyolc triplakísérletéből hét sikerült, mezőnyből 15/10 volt a mérlege, tőle szokatlan módon harminc pontig jutott. Sem Derek Fisher, sem pedig Lindsay Hunter nem tudta tartani.

A hazai szupersztár, Kevin Garnett is formája csúcsán kosarazott (harminchárom pont, tizenöt lepattanó), a minap igazolt center, Marc Jackson pedig úgy-ahogy megfékezte Shaquille O'Nealt: huszonhét ponton tartotta a centert, aki pedig váratlanul kiválóan dobott büntetőből: tizenöt kísérletből tizenegyszer célba talált.

Denverben bemutatkozott Mengke Bateer, az NBA legújabb, Belső-Mongóliából importált 211 centis centere, aki tulajdonképpen mongol, de az utóbbi két olimpián kínai színekben játszott. Bateer a mérlege három lepattanó, egy assziszt és nulla pont.

A Wizards sorozatban ötödször kapott ki, miközben a Portland hetedszer nyert, ezúttal 105-101-re. Pedig három negyeden át remekelt a Michael Jordan nélkül felálló Wizards, ötvenhat százalékkal dobott a csapat, a végére viszont összeroppant. A szerdán megoperált Jordan szerepét harmicegy pontjával Rip Hamilton vette át. A Pippen, Wallace, Dale Davis csatársorral nem bírt a a Wizards védelme.

A Boston hazatért hét meccsből álló nyugati túrájáról, s erre otthon kikapott a Milwaukee-tól. A vendégeknél a "nagy hármas" - Allen, Cassell, Glenn Robinson - összesen hetven pontot szerzett. A Toronto megint kikapott, külön fájdalmas, hogy az Orlandótól, ahol Vince Carter unokatestvére, Tracy McGrady játszik. "T Mac" huszonnégy, Carter huszonkét pontot szerzett, a Magic hatból ötöt nyert, a Raptors kilencedszer kapott ki zsinórban, ebből az első hét meccsen a sérült Carter nélkül.

Eredmények:
Washington Wizards - Portland Trailblazers 101-105
Legjobb dobók:
Hamilton 31, Whitney 19 (11 lepattanó), Alexander 13, ill. R. Wallace 22 (14 lepattanó), Patterson 20, Pippen 19, D. Davis 16 (11 lepattanó)

Boston Celtics - Milwaukee Bucks 92-95
Ld.:
Walker 30, Pierce 21, K. Anderson 10, ill. Cassell 26, G. Robinson, Allen 22-22, Redd 10

Charlotte Hornets - New Jersey Nets 104-85
Ld.:
Masburn 36, Magloire 17 (10 lepattanó), B. Davis 15 (10 assziszt), Nailon 11, ill. A. Williams, Kidd 12-12, Van Horn 10

Philadelphia 76ers - Miami Heat 82-72
Ld.:
Iverson 31, Harpring 18, ill. Jackson 16 (11 lepattanó), Mourning 15, Gatling 10

Atlanta Hawks - Seattle SuperSonics 81-98
Ld.:
Abdur-Rahim 24 (16 lepattanó), Terry 18, Newble 12, Kukoc 11, ill. R. Lewis 19, Drobnjak 16, Payton 14 (12 assziszt), B. Barry 12, J. James, D. Mason 10-10

Detroit Pistons - Chicago Bulls 101-89
Ld.:
Williamson 24, J. Barry 21 (10 assziszt), C. Robinson 16, ill. J. Rose 29, Curry, Hassell 13-13

Minnesota Timberwolves - Los Angeles Lakers 112-101
Ld.:
Garnett 33 (15 lepattanó), Billups 30 (11 assziszt), Szczerbiak 14, Marc Jackson 12, ill. S. O'Neal 27, Bryant 20 (11 assziszt), Horry 15, Hunter 12, Fisher 11

Toronto Raptors - Orlando Magic 85-90
Ld.:
Carter 22, K. Clark 20, A. Davis 16 (10 lepattanó), J. Williams 12, ill. McGrady 24, H. Grant 18, M. Miller 12, Garrity 10

Golden State Warriors - Denver Nuggets 110-93
Ld.:
Jamison 26 (12 lepattanó), J. Richardson 23, Arenas 14, Hughes 12, Foyle 10 (10 lepattanó), Sura 10

Ch. Gáll András

Korábban:

Fórum:

New NBA fan fórum

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!