Vágólapra másolva!
Kótai Mihály egyhangú pontozással győzött a dél-afrikai William Gare ellen és megszerezte a profi WBC szervezet nagyváltósúlyú kisvilágbajnoki címét. A budapesti ökölvívó gálán Kótai a mérkőzés jelentős részében irányított, majd egy kisebb holtpont után az utolsó előtti menetben egyszer padlóra küldte ellenfelét, s a záró három percben Gare már nem tudott újítani.

Fotó: MTI
Kótai kevés esélyt adott dél-afrikai ellenfelének
A Sport1-en elhangzott nyilatkozatok:
Kovács István:

Erdei Zsolt: "Fantasztikus, lehengerlő és tanulságos meccs volt. Az első két menetben vehemensen bunyózott Misi, majd jött két döntetlen menet, de ezután váltott. Eddig erre nem volt szüksége, de most a harmadikban változtatnia kellett - az pedig nagyon szép volt, ahogyan a tizenegyedik menetben leütötte ellenfelét. Az utolsó menetben nagyrészt nyugodt volt, bár a közönség hatására néha picit elkapta a hév. Misi egy tiszta, szívvel-lélekkel küzdő bokszoló, nem retten meg a saját árnyékától, nem egy félős, hanem egy nagyon kemény bunyós. Ha hamarabb lesz világbajnok, mint én, nem fogok bánkódni, ám a legjobb az lenne, ha mindketten azok lennénk, akár már a jövő év végén, avagy legkésőbb 2004 tavaszán. Legszívesebben és is bementem volna a rafinált bokszoló ellen bunyózni, annyira tetszett a meccs. Gare azt hitte, hogy lehengerli bokszolónkat, de a berepülős balhorog Misit felvitte, Garét pedig le."

Kótai Mihály: "Egy hosszú, küzdelmes meccset vártam, s úgy érzem, a végére felül kerekedtem. A hetedik-nyolcadik menetben egy kisebb fáradtsági hullám jött rám, ám holtpontok mindenkinél szoktak lenni egy tizenkét menetes bokszmeccs során. Én ekkor jobban ott maradtam, s ezekben a menetekben sem voltam rosszabb, a többiben viszont biztosan jobb voltam Gare-nél. Nagyon örülök, hogy a tizenegyedik menetben leütöttem az ellenfelemet. A jövőmről most még nem tudok mit mondani, remélem, hamarosan újabb címmeccsen bokszolhatok. A holtpontokon a szurkolók segítettek át, köszönöm nekik a bíztatást, borzalmasan jó volt, amikor felállva ünnepeltek a leütésemnél a tizenegyedik menetben."

Korábban:

Fórum:

Kótai kisvilágbajnoki címe

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!