Mindkét magas rangú sportvezetőt komoly vádak érték a napokban a berlini képviselőház egyik ellenzéki frakciójának (Szövetség 90/Zöldek) részéről. A 2000-re vonatkozó pályázatot annak idején erősen ellenző politikai erők részéről Judith Demba - a német főváros számvevőszékének vizsgálatára hivatkozva - legutóbb azt állította, hogy az Olympia GmbH által a NOB-tagok megnyerésére szánt összegek részeként Samaranch egy repülőjegyért 6294 márkát vett fel, míg a szervezet "egy magyar tagjának" szállodaszámlái 18 ezer márkára rúgtak.
Schmitt Pál a reggeli hírműsorban bemutatott, Berlinből származó dokumentumok szerint azonban igazolhatóan csak 752 márkát vett fel 1993 májusában egy Budapest-Berlin-Budapest útvonalra szóló repülőjegyért.
"A Süddeutsche Zeitung 1996. áprilisi írásában szerepeltek tisztázása miatt, mivel súlyt fektetek erkölcsi és anyagi feddhetetlenségemre, azonnali helyreigazítást kértem a berlini polgármesteri hivataltól, amely meglepetésemre nagyon gyorsan reagált, és igazolta is, hogy valótlanok a lap nagy összegeket említő állításai. Jólesik, hogy most nyilvánosságra hozták a bizonyítékként javamra szolgáló leveleket. Ami Samaranchot illeti: véleményem szerint minden megvádolt NOB-tagnak meg kell tudni védenie magát. Az ő nevében nem beszélhetek, de bízom abban, hogy a NOB-tagság megmaradó részére ismét felnézhet majd a világ sporttársadalma, a szervezetben pedig újra százszázalékosan megbízhat" - fogalmazott Schmitt Pál.
*
Időközben a montreali McGill egyetem rektorává nevezték ki Richard Poundot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azon testületének kanadai elnökét, amelyet a 2002-es Salt Lake City-i téli ötkarikás játékok odaítélése kapcsán kirobbant vesztegetési ügy kivizsgálására állítottak fel.
Pound július elsejétől tölti be tisztét az angol nyelvű oktatási intézménynél, amely jelentős múlttal rendelkezik a francia nyelvű Québec tartományon belül. A sportvezető, aki a NOB egyik alelnöke is, 1994 óta az egyetem életét felügyelő kormányzótanács elnökeként tevékenykedett.
MTI
Ajánló: