Vágólapra másolva!

Samaranch "uralkodása" 1980. július 16-án Moszkvában kezdődött és 2001. július 16-án ugyanott ért véget, de élete első hatvan éve is elég érdekes és pikáns részletet rejt ahhoz, hogy felidézzük.

Út a csúcsra

Milliomos iparmágnás családban született 1920. június 17-én Barcelonában, egy életen át egy szalmaszálat sem kellett volna keresztbe tennie. De tett, nem is keveset. Az ifjú közgazdász nem kifejezetten intellektuális sportágat választott, ökölvívásra adta a fejét, de gyorsan rájött, hogy sportvezetőként messzebbre, sokkal messzebbre juthat. Része volt benne, hogy Barcelona 1951-ben megrendezhette a speciális sportágak világbajnokságát, majd négy évre rá a Mediterrán Játékokat. 1955 egyébként is sorsfordulót jelentett a számára: megnősült és belépett Franco pártjába. Karrierje innentől meredeken ívelt felfelé. Bekerült a Spanyol Olimpiai Bizottságba, tíz évre rá, 1966-ban pedig egyszerre lett hazája sportminisztere és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja. Két év múlva a NOB protokollfőnökévé, újabb két esztendő múltán a végrehajtó bizottság tagjává lépett elő, 1974 és 1978 között alelnökösködött is.

Politikai pályája azonban éppen ekkor rekedt meg, hiszen Franco 1975 novemberében meghalt. Pedig Samaranch már Katalónia elnökévé emelkedett, igaz, további előmenetele szempontjából nagyon jót húzott, amikor arra kérte János Károly királyt, hadd legyen Spanyolország moszkvai nagykövete. Ekkor, 1977-ben persze már pontosan tudta, hogy 1980-ban a Szovjetunió fővárosában választják majd meg a NOB új elnökét.

A réginek, az ír Lord Killaninnek ugyanis elege lett a felfordulásból, nem is jelöltette magát. A moszkvai játékokat - ennek a keretében rendezték a NOB-ülésszakot - az Afganisztán elleni agresszió miatt 62 ország bojkottálta, a szervezet az anyagi csőd szélén billegett, az 1976-os montreali olimpia anyagi tekintetben befuccsolt, ezért úgy nézett ki, 1984-re jelentkező sem lesz.

Mégsem tűnt annyira elrettentőnek az elnöki pozíció, hogy négyen ne ácsingóztak volna rá. A müncheni játékok egyik fő szervezője, a nyugatnémet Willi Daume, a Nemzetközi Síszövetség svájci elnöke, Marc Hodler és a kanadai James Worrall mellett egyáltalán nem látszott favoritnak Samaranch, mégis már az első fordulóban abszolút többséget szerzett; 79 szavazóból 47 azonnal őt választotta.

Új seprő jól seper

A 60 éves elnök egy siheder lendületével vetette magát a munkába. Lausanne-ba költözött, elődeivel ellentétben átvette a napi ügyeket, egyszerre tanult angolul és franciául, mert a NOB egyik hivatalos nyelve sem ment tökéletesen neki. Első értékmérő hivatalos fellépésén, az 1981-es kongresszuson Baden-Badenben higgadtnak, erősnek, szintetizáló egyéniségnek mutatkozott.

A folytatásban sem akármilyen feladat várt rá. Montreal anyagi csődje után meg kellett győznie az 1984-re egyedül és nem túl lelkesen kandidáló Los Angelest, hogy vállalja a rendezést. Bár a szocialista országok válaszbojkottja miatt az újabb olimpia is csonka volt, 225 millió dolláros hasznot hozott, ezzel bizonyítva: érdemes házigazdának jelentkezni. Szöul nem is habozott, hogy odaálljon 1988-ért, ekkorra azonban az egység visszaállítása volt a tét, hiszen az előző három játékokat a fejlődők, a nyugatiak, majd a kelet-európaiak távolmaradása tette emlékezetessé. Samaranch ennek érdekében mindenre hajlandó volt, a Német Demokratikus Köztársaság visszaédesgetése fejében szemet hunyt az államilag intézményesített doppingolás fölött is. Sőt olimpiai érdemérmet adományozott Erich Honecker pártfőtitkárnak és Manfred Evaldnak, az NDK sportminiszterének.

Négy esztendő múltán pedig nem kisebb mutatványra vállalkozott, mint arra, hogy hazavigye az olimpiát. Ezt is külsérelmi nyomok nélkül túlélte, szülővárosa, Barcelona remek házigazdának bizonyult. Azokkal a bírálatokkal pedig, amelyek szerint túlságosan maga felé hajlik a keze, igazán soha nem foglalkozott. Jellemző, hogy amikor fiát, ifjabb Juan Antoniót futtatni kezdte, és ezért figyelmeztették, ezzel saját hírnevét rongálja, tömören azt felelte: nem érdekli.

Párizsban, a NOB megalakulásának századik évfordulójára rendezett ünnepségsorozaton valóban úgy érezhette, neki és a szervezetnek semmi nem árthat, ám ebben a meggyőződésében hamarosan és súlyosan csalatkoznia kellett. Igaz, először még elkönyvelhetett egy újabb sikert. A MOB jubileumának tiszteletére Budapesten rendezett 1995-ös ülésszakon megszavazták, hogy a tagság felső korhatárát jelentő 75 évet 80-ra módosítsák; nyilvánvaló volt, hogy mindez a 73. évében járó elnök miatt történt. Fővárosunkban kapta meg Salt Lake City a 2002-es téli játékok rendezési jogát, ám hogy milyen manipulációk árán, az csak néhány esztendővel később derült ki.

Törésvonalak

Előbb még át kellett esni az atlantai traumán. Samaranch jól vizsgázott, mert a döcögős, még halálos áldozatot követelő robbantást is produkáló 1996-os olimpiáról a vendéglátók minden nyomása ellenére sem volt hajlandó a záróünnepélyen kijelenteni, hogy minden idők legjobbika volt. A hozadéka pedig tovább romlott, ugyanis Atlanta úszóhőse, az ír Michelle Smith lebukása jelentette a hamarosan kibontakozó és elterebélyesedő doppingbotrány kezdetét. A NOB-ot és annak első emberét is kárhoztatták szembekötősdi játékáért, ezt megelégelve Samaranch 1999 elejére doppingellenes világkonferenciát kürtölt össze Lausanne-ba.

A döntő fontosságúnak álmodott tanácskozás azonban rögvest jelentőségét veszítette, amint Marc Hodler, a Nemzetközi Síszövetség elnöke közhírré tette a világsajtóban: Salt Lake City súlyos vesztegetéseknek köszönhetően jutott hozzá a 2002-es játékokhoz. Hamarosan ténnyé vált, hogy a szavazatszerzésekre mintegy 800 millió dolláros pénzalapot állítottak fel, Samaranch személyes kudarcának tekinthette, hogy egyik pártfogoltja, az 1976-os afrikai bojkott vezetője, a kongói Jean-Claude Ganga 200 ezer dollár elfogadásával sározta be magát és patrónusát. Samaranchnak régi módszere volt, hogy ellenfeleit a saját pártjára csábította, Gangát is beemelte a mozgalomba, és Salt Lake City ügyében döntéshelyzetbe is került, de ő úgy határozott: ezúttal saját zsebre dolgozik.

A dopping- és megvesztegetési botrány a NOB-ot nagyon mélyre lökte, az elnök 1999 tavaszán bizalmi szavazást is kért maga ellen, de a 98 százalékos támogatottság láttán lemondás helyett ellentámadásba lendült. A vesztegetési ügyben érintett négy tag lemondott, akiben enynyi önbecsülés nem volt, azt kizárták (6 fő) vagy feddésben részesítették (9 fő). Határozatot hoztak róla, hogy az olimpiai rendezésre pályázó városokat csak egy erre a célra létrehozott különbizottság látogathatja meg, és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA megalkotásával a másik szégyenfolton is sikerült valamelyest fehéríteni.

Sydneytől Moszkváig

A pozitív változások betetőzéseként 2000 szeptemberében Sydney valóban minden idők legjobb, legszebb olimpiáját ajándékozta a sportvilágnak. Más kérdés, hogy Juan Antonio Samaranchot személyes tragédia érte, a megnyitó után kapta a felesége haláláról szóló hírt. Hivatali időszakában először fordult elő, hogy - ha átmenetileg is - távozott a versenyszínhelyről, de a temetés után visszarepült Ausztráliába.
A záróceremónia után pedig tulajdonképpen már nem is maradt egyéb dolga, mint felkészülni a búcsúra. A pillanat a NOB 112. ülésszakán, Moszkvában érkezett el, 2001. július 16-án, napra pontosan megválasztásának 21. évfordulóján. A tagság folyamatos tapsa mellett utódja, Jacques Rogge nyújtotta át neki a NOB legmagasabb kitüntetését, az Olimpiai Érdemérem arany fokozatát, örökös tiszteletbeli elnökké választották, a nagy többség támogatja azt az indítványt is, hogy róla nevezzék el a lausanne-i Olimpiai Múzeumot. Karrierje végén az is megnyugtathatja, hogy fia épp az ő visszavonulása napján lett a NOB egyik új tagja. Igaz, nem a nála megszokott egységfront támogatásával, hiszen 17 tartózkodás mellett 71-en szavaztak mellette, 27-en ellene.

Az első napok felmagasztaló és könnyes búcsúztatásai után tevékenységének objektívabb mérlegét is bizonyára megvonják majd. Mi most annyit azért már leszögezhetünk, hogy elnökségének 21 éve alatt az 1980-ban még minden tekintetben roppant zilált NOB anyagiakban is presztízsben is roppantul megerősödött. "Amikor hivatalába lépett, körülbelül egy tucatnyi ország versenyzői nyerték az érmeket, tavaly 80 nemzet képviselői állhattak fel a dobogóra" - méltatja találóan Samaranchot, illetve a Samaranch-éra utánozhatatlan fejlődését Phil Coles, a NOB ausztrál tagja. Dick Pound, kanadai utódjelöltje pedig azt emelte ki, hogy remek diplomáciai érzékkel kezelte Kína és Tajvan konfliktusát, a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni ellenérzéseket, valamint a Szovjetunió felbomlásával kialakult vákuumhelyzetet.

A bőség nemcsak az indulók számában jelentkezett: a televíziós jogdíjak az elmúlt két évtizedben 12 milliárd dollárt hozva dúsgazdaggá tették a NOB-ot. Bár többször éri az a kritika az olimpiát, hogy üzleti vállalkozássá fajult, mégis ez a világ egyetlen jelentős sporteseménye, amely megtiltja a stadionokban elhelyezett hirdetéseket. Persze, azok nélkül is szépen megél.

1980-ban egyetlen nő sem akadt a NOB-tagok között, most 13-an vannak - egyikük már Samaranch helyére is pályázott -, a női olimpikonok száma megduplázódott, a teljes versenyzői létszám 42 százalékát teszi ki.

Samaranch egyik fő érdeme, hogy szakított azzal az álszent gyakorlattal, amely az álamatőrökkel szemben a profikat kirekeszti, így Szöulban, Barcelonában, Atlantában és Sydneyben a földkerekség legjobbjai vetélkedtek az aranyérmekért - miközben már azt sem kellett titkolniuk, hogy hivatásos futóként, úszóként is egészen jól eléldegélnek.

Ennyi méltatás után természetesen kritikai észrevételek is következhetnek. Mint a fentiekből is kiderül, a mérleg lefelé húzó serpenyőjébe a doppingügyek, a korrupciós történetek, a személyes érdekekből hozott intézkedések kerülhetnek, ahogy az egyik legszellemesebb bírálat szól: miközben az elhivatott elnök, Samaranch megreformálta a NOB-ot, elfelejtette megreformálni saját magát.
Most pedig már miért is tenné? Hiszen amikor felajánlotta a segítségét utódjának, a belga Rogge-nak, az méltán lehetett hálás e gesztusért; mindenki tudhatja, hogy ez a segítség még sokáig - életfogytiglan - nagyon sokat ér.

Korábban az [origo]-ban:

Jacques Rogge a NOB új elnöke
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!